Terményárak

Terménypiac: lassú erősödés a világban, itthon még ne várjunk sokat tőle

Agrofórum Online

A nemzetközi tendenciákat jó lenne követni itthon is, de egyelőre még nem érjük el azt a szintet, amivel versenyképesek lehetünk.

Az év 6. hete kicsit derűsebben telt, köszönhetően a korábbi sok eladásnak és a korábbi eladók döntésének, miszerint fedezik az eladásokat és így vásárolni kezdtek. Elsősorban megint a pénzügyi alapok tevékenysége volt meghatározó, de emellett már a tényleges fizikai piac is el tudott valamelyest mozdulni mélypontjáról.

A motiváló tényező továbbra is Dél-Amerika, de az onnan érkező hírek már kevésbé riasztóak és a héten megjelent becslés is nyugalomra int. Elemzésükben nem volt olyan tényező, ami az áremelkedésnek alapot adott volna, de ez a héten még nem éreztette hatását, arra a 7. héttől kezdődően számíthatunk.

A világban azért történnek egyéb események is és végre hosszú idő után Egyiptom nem csak orosz búzát vett, hanem romániai eredetűt is. Az árak is valamelyest magasabbak lettek, a leszállított ár 221 és 223 USD/t között volt. Az összesen 360 ezer tonnás üzlet 1/3-a volt romániai eredetű. Ezek az árak 13-15 USD/t fuvart is tartalmaznak és ha ezt figyelembe vesszük, a 12,5 % fehérjetartalmú búza világpiaci ára ma 205 és 210 USD/t között van. Tovább számolva ez magyarországi vasúti berakóhelyen vagonba rakva vagy a Dunán uszályba rakva kb. 175 – 180 USD/t-t tesz ki, ami 45.500 Ft/t körüli szintet ad, vagyis az itthoni malmi búza árak lényegesen magasabbak a maguk 48.000-50.000 Ft/t-s szintjükkel.

A kukorica ára is tudott valamelyest erősödni, a 2-3 EUR/t-s változás mögött továbbra is inkább a többi termék húzó hatása van, semmint a kereslet erősödése.

Az árszintek még mindig az alsó értékek közelében vannak és az oldalazó mozgás képe nem változott:

Az időjárási adatok alapján sem várható, hogy jelentősebb gond adódjon Európában – a hidegebb hullámok eddig még csapadékkal együtt érkeztek és a hótakaró védő hatása érvényesülni tudott és jelenleg az előrejelzések alapján is kedvező körülményekre számíthatunk.

Mindezeket figyelembe véve ha továbbra is ilyen lanyha marad az eladói érdeklődés az alacsony árak miatt, akkor jó eséllyel jelentős készletekkel fordulhatunk majd a szezon végével. Erre utalnak azok az előrejelzések is, mint például a FAO legutóbbi jelentése, ami egyszerűen úgy fogalmazott: soha nem látott készletekkel gazdálkodhatunk 2018-ban is. Másik oldalról viszont látok abban veszélyt, ha a megtermelt termény nem kerül értékesítésre, mert ez a termelők pénzügyi helyzetét gyengíti és azt el kell kerülni, hogy ez spórolásban nyilvánuljon meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Január végétől drágul a liszt és a kenyér

2020. január 14. 11:03

A malmok már tavaly novemberben értesítették vevőiket, hogy január végén körülbelül 3-5 forinttal emelik a liszt kilogrammonkénti árát.

Fokozódó aggodalmak mellett drágul a kukorica

2020. augusztus 25. 09:33

A búza ára egy hónapos csúcsról fordult vissza, amit elsősorban profitrealizálás indokolhatott a szakértők szerint.

A búzavetés 98 százalékával végeztek Ukrajnában

2022. május 22. 06:36

Az ukrán gabonakereskedők szövetsége, az UGA korábban azt közölte, hogy a tavaszi búza vetésterülete összesen 190 ezer hektár, tavaszi árpa 900 ezer hektár, kukorica pedig 3,9 millió hektár lehet.

Szárad a búzalevél vége... talán fagykár? + videó

2025. április 17. 07:10

A hirtelen beköszönő hideg nemcsak nekünk okozott kellemetlenséget. A lágyszárúak is reagáltak a fagyra: a búza is sorba állt.