Növényvédelmi előrejelzés

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: általánosnak tekinthető a káposztamoly és a gyapottok bagolylepke fertőzés

Agrofórum Online

Október utolsó napjaiban is többnyire a csendes, őszies időjárás volt az uralkodó. Nappal általában 20 Celsius fok körüli maximum hőmérsékletet, éjszakánként pedig 10 fok alattiakat mutatott a hőmérő. Derült tájakon fagypont körüli reggelek is voltak. Néhány tájegységtől eltekintve nem hullott csapadék, így ismét kiszáradóban a talaj legfelső rétege. Az őszi búza vetése és a kukorica betakarítása még nagy erőkkel folyik.

Az őszi kalászosok közül az árpa fejlődése helyenként már a bokrosodás stádiumánál tart, de az állományok zöme még inkább a 3-5 leveles fejlettségű. A búza ennél fejletlenebb, a többsége még most kel vagy 1-2 leveles fejlettségű. Ennek megfelelően alakulnak a károsítók fertőzöttségi viszonyai is. Általánosnak mondható a mezei pocok fertőzöttség, kiugróan erős károsítás nem tapasztalható ugyan, de a gyenge-közepes, 3-4 db/100 négyzetméteres kolóniák mindenütt előfordulnak. A gabonalevéltetű fertőzöttség elsősorban az árpa területeken jelentkezik, az állományok 10-30 %-án, itt szárnyas és lárva alakok egyaránt előfordulnak.

Árpa gabonalevéltetű fertőzés

A búza, fejletlenségénél fogva most még kevésbé érintett a fertőzésben, de hamarosan várható itt is a károsítás kezdete. Az árpa levelein megjelentek a levélfoltosság kezdeti tünetei, az enyhe-meleg és tartósan harmatos idő kedvez az újabb tünetek előfordulásának. A gabonalisztharmat mellett már megfigyelhető néhány sárgarozsda és helmintosporiózis tünet is.

Az őszi káposztarepce táblákban szintén általánosan előfordul a mezei pocok, a fertőzés hasonlóan a kalászosokhoz, gyenge-közepes szintű, kiugróan magas fertőzés még nem jellemző. Levéltetű fertőzés még alig akad, viszont továbbra is általánosnak tekinthető a káposztamoly és a gyapottok bagolylepke fertőzés, elsősorban a fiatalabb növényállományoknál.

Repce káposztamoly fertőzés

A fejlettebb növényeknek már hiányzik egy kiadós csapadék, a napsütötte órákban lankadásos tüneteket figyelhetünk meg, elsősorban ott, ahol a vetőágy előkészítése során technológiai hibák fordultak elő. Az idősebb leveleken gyakori a tápanyaghiányt jelző lilás színelváltozás. A növények 10-30 %-án kisebb foltokban már mindenütt előfordul a fómás-és peronoszpórás levéltünet.

A learatott és a betakarításra váró kukorica területeken a korábbi esőzéseknek köszönhetően mindenütt gyakori a csőfuzáriózis előfordulása. A fertőzés mértékén már csak a szárítás előtti nagyon alapos tisztítással és rostálással tudunk csökkenteni. Az erősebben fertőzött területeken részesítsük előnyben a forgatásos talajművelést.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Törpül, sárgul az árpa?

2025. április 26. 13:10

Az árpa sárga törpülés vírus ellen, jobban mondva annak terjesztői ellen az őszi vetés után tudunk hatékonyan védekezni.

Házikerti teendők: fagykár, monília és szilvadarázs

2025. április 16. 13:10

A házikerti teendőket körvonalazza a monília, a poloskaszagú szilvadarázs megjelenése, valamint a fagykár is.

Levélfoltosság, őszi árpa: ideje elővenni a permetezőt + videó

2025. április 11. 14:30

A hálózatos levélfoltosság jelenlegi, korai stádiumában még lehetőséget ad a hatékony védekezésre az őszi árpában.

Növényvédelmi előrejelzés: fagykár és lappangó kártevők

2025. március 22. 08:10

Az esős napokkal egyidejűleg a hőmérsékleti értékek is csökkentek, az elmúlt napokban pedig visszatértek a fagyos éjszakák. A drasztikus lehűlés sajnos az idei évben is aggodalmat okozott a gyümölcstermesztők számára.

Kifulladt a búzarali?

2024. május 30. 13:10

Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a kukorica és a repce drágult.

Az orosz búza exportára a globális referenciaértékkel csökkent

2021. május 26. 05:34

Az új termésű orosz búza ára 12,5 százalékos fehérjetartalommal a fekete-tengeri kikötőkből a fedélzeten átadva tonnánként 260 dollárba került a múlt hét végén.

Német aggodalmak az élelmiszerexport-korlátozások miatt

2022. március 16. 08:36

Világszerte számos ország élelmiszerexport-korlátozást jelentett be, vagy fontolgatja a tilalmat, hogy megvédje belföldi készleteit Oroszország ukrajnai inváziója után.

Csökkentették az EU gabonatermés-előrejelzéseit az időjárási problémák miatt

2023. július 11. 07:40

A tanácsadó cég a 2023/24-es kukorica termelési kilátásait 61,2 millió tonnára csökkentette a májusi 62,1 millióról.