Terményárak

Tizenhat hónapos mélypontról emelkedik a búza ára

Agrofórum Online

Amerikában vegyes hangulat uralkodott a terménypiacokon szerdán, Európában inkább a vevők kerültek túlsúlyba. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a szójabab pedig 1,1 százalékkal drágult, a kukorica közben 0,4 százalékkal, a repce pedig 1,2 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, a repce árszintje ezzel szemben csökkent.

Emelkedtek szerdán a határidős amerikai búzaárjegyzések, miközben az indiai készletek árának emelkedése megnövelte az amerikai export iránti kereslet növekedésének kilátásait.

„Az ázsiai ország történelmileg nem volt jelentős exportőr, de a 2021/22-es gazdálkodási évben rekordmennyiséget takarítottak be, majd májusban leállították az exportot, és most ellátási problémákba ütköztek”

– emelte ki Matt Zeller, a StoneX brókercég egyik vezetője.

A kereskedők azt is elmondták, hogy a technikai alapú vásárlások és a short pozíciók is támogatták a piacot, miután a chicagói búza szerződésének ára 16 hónapos mélypontra süllyedt hétfőn.

A kukorica és a szójabab határidős jegyzésárai szintén emelkedésnek indultak a nap elején, de a növekedést korlátozták a közelmúltbeli esőzések Argentínában, amely egy kulcsfontosságú globális beszállító. Itt a vegetációs időszak eleji aszály komoly betakarítási hiányokat vet fel. A kukorica kurzusa nap végére mínuszba fordult.

„Mivel az időjárás javul Dél-Amerikában, nehéz lesz nagyon messzire vinni, sokáig fenntartani ezeket az áremelkedéseket”

– mondta Tomm Pfitzenmaier, a Summit Commodity Brokerage elemzője.

„Úgy tűnik, hogy a száraz területeken változás figyelhető meg, és most a kereskedelemnek meg kell próbálnia beáraznia, hogy mekkora kár keletkezett, és mennyire tud helyreállni a termés az időjárás változásával.”

India 3 millió tonna búzát fog szállítani a fogyasztóknak, például a lisztgyártóknak, az árak leszorítására tett erőfeszítések részeként – mondta egy kormánytisztviselő a Reutersnek. Rekord magasra ugrott szerdán az indiai búza ára, mivel a gazdálkodók és a kereskedők kifogytak a készletekből.

Európában a malmi búza 2,75 eurós plusz után 284,5 euróba, a kukorica 1,5 eurós áremelkedést követően 274,75 euróba, a repce 2,5 eurós mínusz hatására 530,5 euróba, a takarmánybúza pedig 3 angol fontos plusz után 222 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Eladói fölénnyel indult a hét az európai parketteken

2023. február 21. 06:36

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Kisebb napraforgó-, de nagyobb repcetermés lehet az EU-ban

2022. szeptember 8. 07:37

A napraforgómag és a szójabab esetében az elmúlt hetek rendkívül meleg, száraz időjárása csökkentette a terméspotenciált a legtöbb jelentős európai termelő országban.

Botrányos háború: a lengyelek a háttérben orosz mezőgazdasági termékeket vásárolnak

2024. március 4. 08:10

Az Ukrajnával vívott háború és az éles politikai helyzet sem akadályozza meg az oroszokat abban, hogy a háttérben a lengyelekkel kereskedjenek mezőgazdasági téren.

Repce vetőmagok jellemzői a 2019-2020-as szezonban

2020. június 22. 10:06

A Kleffmann és Partner Kft. független piackutató cég, mely 1995 óta tevékenykedik Magyarországon. Kizárólag a gazdálkodóktól származó információk alapján méri fel a vetőmag, műtrágya, valamint növényvédő szer piacot. Alábbi összeállításunkkal is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik bármelyik kutatásunkban segítségünkre voltak. 2019 őszi felmérésünkben 378 gazdaság vett részt, akik a terület 16 százalékát művelték. Mintánk megyére és repce területre is reprezentatív.