Zöldség-Gyümölcs

A melegházi termelésben nagy segítséget jelent a poszméh

Agrofórum Online

Önmagában nem tűnik soknak az a durván másfél milliárd forint, amelyet a hazai, melegházi termeléssel foglalkozó gazdák a beporzó rovarokra költenek – ám rögvest más a kép, ha az ágazatban előállított sok milliárd forintos értéket nézzük. A döntően Hollandiából és Belgiumból importált poszméhek nélkül lényegesen nehezebb dolguk lenne a melegházi paradicsomtermelőknek - írja a Magyar Hírlap.

A melegházi beporzást végző poszméhek döntően két forrásból, Hollandiából és Belgiumból érkeznek Magyarországra – mondta a Magyar Hírlapnak Bélai Gyula. A kecskeméti Zephyr Kft. igazgatója kifejtette, egy-egy család ára a kaptár nagyságától függően változik, de minimum tizenötezer forintot kell letenni értük az asztalra. Kiderült, az anya nélküli, csak dolgozókat tartalmazó famíliák három-négy, míg az anyások nyolc-tizenkét hétig élnek. Egy-egy kolónia poszméh jellemzően ötszáz négyzetméteres melegházat képes beporozni.

A poszméheket általában a paradicsom, a sárgadinnye, a cseresznye és a cukkíni beporzására használják – mondta Bélai Gyula. Beszélt arról is, a latinul Bombus terrestrisnek nevezett rovarok felmérhetetlen segítséget jelentenek, hiszen olyankor lehet őket alkalmazni, amikor más fajok még nem vagy csak elenyésző számban vannak jelen a természetben. Az importált poszméhek nélkül a paradicsomtermelők komoly bajba kerülnének, mert bár kézzel és géppel is megoldható a beporzás, de mindkét módszer hatékonysága messze rosszabb. Igaz, a dongók nem nagyon rajonganak a paradicsomvirágért, s ha találnak egy nyílást a melegházon, akkor hajlamosak kijárkálni a szabadba – mondta Bélai Gyula.

Nem agresszívek, így nem kell attól tartani, hogy megtámadják a gazdákat, s az sem elhanyagolható szempont, hogy egész Európában őshonosak, így akkor sincs gond, ha egész famíliák „lépnek le”. Kiderült, régebben Izraelből is érkeztek családok, de az import a kötelező állatorvosi ellenőrzés miatt olyannyira megdrágult, hogy egyszerűen nem érte meg az üzlet. Ezzel kapcsolatban Bélai Gyula úgy fogalmazott, kezdetben egy teljes szállítmány – végül pedig egy család vizsgálatáért kellett tizenötezer forint körüli összeget fizetni. Mivel az EU-n belül szabad a kereskedelem, érthető, ha Hollandia és Belgium két legnagyobb üzeme, a Koppert és a Biobest maradt versenyben.

A családok ára egyébként nem ingadozott, hanem folyamatosan emelkedett az elmúlt években. A cégvezető arra a kérdésre, hogy idehaza miért nem foglalkozik senki a „poszméhtermeléssel”, kifejtette, borítékolhatóan több száz millió forintos beruházást igényelne egy olyan tiszta üzem létrehozása, amely minden tekintetben megfelel a roppant szigorú uniós előírásoknak.

Hozzátette, Magyarországon a melegházi termesztéssel foglalkozó gazdák durván másfél milliárd forintot költhetnek poszméhekre, ami a teljes nemzetgazdasághoz képest nem tűnik soknak, ám ha a rovarok által előállított értéket tekintjük, rögvest más lesz a kép.

(Magyar Hírlap)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kívül szép, belül barna a birsalma? Több oka is lehet

2026. október 16. 07:10

A birsalma barnulása nem egyetlen problémára vezethető vissza. Más állhat a külső rothadás és más a felvágáskor látható húsbarnulás mögött.

Mikor érett a birs? A szín mellett ezt is érdemes figyelni

2026. október 14. 11:10

A birs kemény, fanyar húsa miatt többnyire feldolgozva kerül az asztalra. A jó minőséghez azonban a termőhelytől a szüret időpontjáig több részletre érdemes figyelni.

Kívül ép, belül rothadt a vöröshagyma? Ez állhat a háttérben

2026. október 13. 11:10

A hagyma belső rothadása gyakran csak tároláskor derül ki. A fertőzés azonban már a termesztés során kialakulhat.

Mi történik a körtével, amikor keménnyé és szemcséssé válik a húsa?

2026. október 12. 08:10

A körte szemcséssége bizonyos mértékig természetes, de ha a gyümölcshús feltűnően kemény, többféle okot is érdemes számításba venni.

Mi legyen a zölden leszedett paradicsommal?

2022. október 31. 04:37

Mi legyen a zölden leszedett paradicsommal? Beérhet még?

Miért penészednek be a kikelt apró paradicsomok?

2024. február 29. 04:38

Kérem szépen gyors segítségüket, mert penészednek a frissen kikelt, apró paradicsomok. Mi lehet a probléma?

Hiánybetegség vagy kórokozó miatt sárgul a paradicsom levele?

2024. június 21. 04:36

Pár éve nevelek kiskertünkben paradicsomot, saját felhasználásra. Az idén próbáltam ki először S. Marzano 2 (alacsony, bokros növekedésű) paradicsomot és számomra furcsák a levelei. Tanácsát kérem, hogy hiánybetegséggel vagy valami fertőzéssel van dolgom?

Mitől lesznek lyukak a paradicsom és a paprika termésein?

2025. augusztus 29. 04:40

Lyukakat fedeztem fel a paradicsom- és a paprikaterméseken. Fotót küldök a jelenségről. Mi okozza ezeket a tüneteket?