Zöldség-Gyümölcs

Beérett az első magyar dinnye, elindult a szezon

Agrofórum Online

Elindult a magyar dinnye értékesítése, a következő hetekben mintegy 150-160 ezer tonna görögdinnyét és 12,5 ezer tonna sárgadinnyét takarítanak be a hazai termelők. Mint a Syngenta nagykamarási szakmai rendezvényén elhangzott: Európában az elmúlt 5 évben jelentős átrendeződés zajlott le a termelésben, amely hatással van a piaci folyamatokra is.

Ma már az áruházláncok oldaláról a kerek, 10 kilogramm súly alatti görögdinnyére van nagy igény, ezen kívül a termelési oldalon és a fogyasztói keresletben a magszegény dinnye aránya is növekvő tendenciát mutat. A hagyományos értékesítési piacokon pedig a klasszikus súlyú és alakú, magas minőségű görögdinnye iránt van komoly érdeklődés, hangsúlyozta Antal Gyula a Syngenta nagykamarási szakmai rendezvényén.

A vállalat zöldségvetőmag-üzletágvezetője az idei dinnyeszezonról kifejtette: a szokottnál hidegebb és fényszegény időszak nehezítette a palánták előállítását. Az alacsonyabb hőmérsékletű április és a május miatt sok esetben az ültetéseket is későbbre kellett ütemezni. Ennek következményeképpen a korai ültetések egybecsúsztak, így várható, hogy a betakarítás kezdete is összeér több fajtánál. Ugyanakkor megfelelő mennyiségű és minőségű termésre számítanak idén, a korai alagutas szabadföldi termesztésből az első termések ezekben a napokban már meg is jelentek meg a magyar piacon.

A szakember elmondta: 2021-ben 3500 hektár termőfelülettel kalkulálnak, ezen mintegy 150-160 ezer tonna görögdinnye és 12,5 ezer tonna sárgadinnye terem. A hazai görögdinnye 60 százalékát a hazai piacon értékesítik, a többit exportálják. A világon 3,7-3,9 millió hektáron folyik dinnyetermesztés. Európa legnagyobb termelője Spanyolország, ahol a termőterület 20 ezer hektár körül stabilizálódott az utóbbi években. Ekkora területről évi 1,2-1,3 millió tonna dinnyét takarítanak be, melyből csaknem 800 ezer tonnát exportálnak, főleg az európai országokba. Jelentős dinnyetermesztő ország Európában Olaszország, Görögország, Törökország. Magyarország a dinnyetermesztés északi határán fekszik, az elmúlt években lecsökkent termőfelület kicsi a déli országokéhoz képes, ám a termesztés színvonala magas, valamint a minőség és a termésmennyiség is világszínvonalú.

Hazánk legnagyobb versenytársai a mediterrán Olaszország és Görögország, ahol a kedvezőbb éghajlatnak köszönhetően a szezon hosszabbra nyúlhat. A környező országok hasonló időjárási, éghajlati kihívásokkal küzdenek, viszont Romániában, Bulgáriában és Szerbiában is jelentős termesztéstechnológiai fejlődés következett be az utóbbi években, ezek az országok exportlehetőségeket keresve könnyen versenytársakká válhatnak.

A magyar görögdinnye termesztés előtt lehetőséget nyitna, ha a betakarítási szezont ki lehetne nyújtani augusztus végéig, szeptember elejéig, hangsúlyozta Lacházi Pál görögdinnye szakember. A betakarított és értékesített termés minőségének kifogástalannak kell lennie mindig, mert a piacokon is csak állandó, megbízható minőséggel lehet hosszú távon maradni.

A nagykamarási rendezvényen a látogatók megismerhették a Syngenta zöldségvetőmag-üzletágának több újdonságát is. A vállalat magvas kereskedelmi választékának legújabb tagja rövid tenyészidővel és kiváló minőséggel rendelkező Mirto F1 fajta. Termései már-már tökéletesen kerek alakúak és rendkívül vonzó sötét csíkos héjszínnel bírnak. A belső minősége is kifogástalan, nem utolsósorban kiváló hozammal rendelkezik. A fekete héjszínű, magvas Lorian F1 az ország számos pontján van idén próbatermesztésben. Minősége és megjelenése a régi idők görögdinnyéit idézi. A magnélküli portfolió két legújabb tagja a 4-6 kilogrammos Bahama F1 és az 5-8 kilogrammos Morena F1. A kerek, fekete héjszínű fajták tökéletes árut adnak áruházak, illetve az exportpiacok számára egyaránt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gyümölcs- és zöldségágazati program indul

2026. január 14. 16:10

Nagyszabású, 700 millió Ft összesített költségvetésű kutatás-fejlesztési program indul, mely a gyümölcs- és zöldségtermesztés kihívásaira ad majd válaszokat.

Miért kerül ennyibe a csíra a boltban? Otthon fillérekből megoldható

2026. január 14. 08:10

csíra drága a boltban, de nem ok nélkül. Megmutatjuk, mi van az ár mögött, és hogyan spórolhatunk otthon.

Magyar fejlesztés a nemzetközi élvonalban – kihirdették a FRUIT LOGISTICA Innovációs Díj jelöltjeit

2026. január 13. 14:10

A FRUIT LOGISTICA 2026 jelöltjei között magyar fejlesztés is szerepel, amely a technológiai kategóriában méreti meg magát Berlinben.

Szlovák–magyar összefogás a gesztenyéért: határon átnyúló válasz egy régi gondra

2026. január 13. 07:10

Fogy a termés, nő az import. Egy szlovák–magyar együttműködés új alapokra helyezheti a gesztenyetermesztést.

Nagy bejelentést tett a Lidl az egyik kedvenc magyar terméke kapcsán

2024. június 18. 07:10

A Lidl az elmúlt 6 évben mintegy 14 milliárd forinttal járult hozzá a magyar görögdinnye piaci pozíciójának erősítéshez.

Aranyat értek a fiatal tehetség dinnyével foglalkozó kutatásai

2019. július 4. 04:36

A Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Bizottság nemrégiben tartott ülését követően nyilvánosságra hozták az idei XXXIV. OTDK versenysorozat kapcsán kitüntetésben részesülők névsorát.

Hihetetlenül olcsón adja a magyar dinnyét a Penny, ágálnak is ellene az ágazati szereplők

2023. július 12. 07:42

Alig kezdődött el a hazai dinnyeszezon, máris letörné az árakat az egyik külföldi tulajdonú üzletlánc.

Mitől sárgulnak és halnak el részlegesen a görögdinnyepalánták?

2025. június 10. 04:39

Sinthosa alanyba oltott Colosseo és Mirsini görögdinnyepalántáknál sárgulást, helyenként elhalást figyeltünk meg. A képek és leírás alapján megállapítható-e, hogy mi okozta a palántáknál a sárgulást, növekedésük időleges leállását?