Zöldség-Gyümölcs

Fellendülhet a hazai sárgarépa-termelés

NAK

Jelentős fejlődés következhet be a hazai sárgarépa-termelésben, néhány éven belül újra elérhetjük a rendszerváltás körüli 1800-2000 hektáros termőterületet. A termelés fellendülésében nagy szerepe lehet egy most indult, sárgarépalevet előállító érsekhalmi feldolgozóüzemnek.

Az idei év időjárása szinte minden zöldség- és gyümölcsfélénél 2-3 héttel korábbra hozta a betakarítást – érdekes módon a sárgarépa esetében az időjárásnak éppen ellenkező hatása volt, mivel a szeptemberi aszályos időszak lelassította a répatestek növekedését, így később kezdődött az ipari sárgarépa betakarítása.

Jelenleg mintegy 1250 hektáron termelnek hazánkban sárgarépát (ez az 1990-es évek elején még 1800-2000 hektár körül volt). A jelenlegi termőterület mintegy 50 százalékkal megnőhet az elkövetkező 7-8 évben, ha az Austria Juice Hungary Kft. tavaly átadott, idén üzembe helyezett érsekhalmi új feldolgozóüzemének tervei megvalósulnak. Az elmúlt két évben az érsekhalmi üzemben mintegy ötmillió eurós fejlesztést hajtottak végre. 2018-ra a cég répaprojektje keretében 220 hektárra emelkedett, 2019-re pedig a tervek szerint 300 hektár felett lesz a termeltetési felület. Terveik szerint ez 2025-ig mintegy 600 hektárra „futna fel”. Az üzem alapvetően a japán piacra építi a tevékenységét, ahová csak a legmagasabb minőségű termékek kerülhetnek. A feldolgozó várhatóan stabil piacot jelenthet a következő években a magyarországi sárgarépa-termelőknek. A vállalat hosszú távú termelési lehetőséget kínál elsősorban Bács-Kiskun megyei gazdálkodóknak.

Figyelembe véve, hogy a technológiai fejlődésnek köszönhetően 25 év alatt a sárgarépa-termésátlagok duplájára emelkedtek, és a legkorszerűbb technológiával, öntözött területeken jelenleg már elérik a 80 tonnás hektáronkénti termésmennyiséget, az országban megtermelt összmennyiség elérheti majd akár a 100 ezer tonnát is.

A sárgarépa-termelés világviszonylatban dinamikus fejlődést mutat, az utóbbi években mintegy 1,1 millió hektáron közel 43 millió tonna sárgarépát termeltek. A sárgarépa sikerét az egészségre gyakorolt kedvező hatása mellett az adja, hogy rendkívül sokféleképpen fogyasztható. Legfontosabb beltartalmi értéke a béta-karotin, ami elengedhetetlen része az egészséges táplálkozásnak. Friss termékként, fagyasztva és salátamixek alkotóelemeként is fogyaszthatjuk, de újabban gyorsan emelkedik az ivólégyártás is. A sárgarépa a bébiételek egyik legfontosabb alapanyaga is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kár lenne kidobni: erre használható a sütőtök magja

2026. október 11. 11:10

A sütőtökből kikapart mag nem hulladék: megsüthetjük, eltárolhatjuk, sőt bizonyos esetekben a következő évi vetéshez is félretehetjük.

Az európai almatermés mélypontra került, Magyarországon még súlyosabb a helyzet

2026. október 10. 08:10

Az EU almatermése 15,6 százalékkal csökkenhet, Magyarországon pedig fél évszázados mélypontot jeleznek az idei becslések.

Van otthon lilahagyma? Ezt a fűszeres chutney-t érdemes kipróbálni

2026. október 7. 14:10

A lilahagyma lassú főzéssel sűrű, édes-savanyú chutney-vá alakítható, amely húsokhoz és sajtokhoz is jól illik.

Leszedte a diót? Ezt ne mulassza el, ha hónapokig tárolná

2026. október 7. 08:10

A lehullott dióval nem érdemes várni. Megmutatjuk, mikor elég száraz, hogyan tárolható, és miért kell komolyan venni a penészedést.

Palántanevelésben használatos takaróföldek: perlit, zeolit, vermikulit

2020. február 8. 06:36

A takaróföld kiváló víztartó képességénél fogva óvja a magot, majd a csíranövényt a kiszáradástól, amíg a csíragyök nem fejleszt vízfelvételre alkalmas gyökereket.

673 millió forintból nemesíthetnek zöldségeket

2019. augusztus 5. 11:16

A projekt célja négy fajnál (paprika, borsó, uborka és dinnye) növényfiziológiai mérések segítségével olyan hibridek létrehozása, amelyek a klímaváltozásból adódó külső tényezők okozta stresszfaktoroknak a lehető legjobban ellenállnak.

Tömeges koronavírus-fertőzés a zöldségfarmon

2020. július 28. 14:47

Csaknem 500 embert kellett karanténba helyezni, miután a zöldségfarmon koronavírus tömegfertőzés történt.

Zöldségpalánták sikertelen tűzdelésének okai

2022. november 29. 09:44

Jövőre nemcsak a palánta-előállítás lesz drágább, várhatóan a maga a technológia is fog a magasabb kiadásokhoz kisebb-nagyobb mértékben igazodni.