Zöldség-Gyümölcs

Fontos a megfelelő felvásárlási ár almatermesztés esetében is

MTI

A hazai almatermesztés jövője, az almatermelők megélhetése szempontjából fontos, hogy a felvásárlók, feldolgozóüzemek a piaci viszonyokat figyelembe vevő árat fizessenek az almáért - közölte az Agrárminisztérium kedden az MTI-vel.

Hangsúlyozzák: az idei évben kialakítható olyan felvásárlási ár az ipari alma piacán, ami lehetővé teszi, hogy mind a termelők, mind pedig a feldolgozók megfelelő jövedelem mellett végezhessék tevékenységüket.

A közlemény szerint Magyarországon az idei almatermés 720 ezer tonna körül várható, ami meghaladja a korábbi években tapasztalt termésmennyiséget, azonban jelentősen elmarad a 2014. évi 920 ezer tonnás rekordterméstől.

Az AM közleményében kifejti, hogy az ipari alma árát az almasűrítmény világpiaci ára határozza meg, amely elsősorban a kínai almatermés mennyiségétől és a kínai almasűrítmény-export volumenétől függ. Az idei alacsony kínai almatermés mellett az almasűrítmény világpiaci ára közepes szinten, tonnánként ezer euró körül alakul, amely azonban még mindig számottevően meghaladja a 2014. évi almasűrítmény árakat.

A minisztérium álláspontja szerint ez az árszint gazdasági számítások alapján lehetővé teszi a 2014. évi 17,20 forint kilogrammonkénti átlagárat jelentősen meghaladó átvételi árak alkalmazása mellett is a legyártott almasűrítmény világpiaci árakon történő értékesítését.

A tárca támogatja az almatermelő gazdák minden olyan megmozdulását, összefogását és érdekérvényesítő tevékenységét, amelyek a méltányos alma átvételi árak elérését szolgálják – közölte az Agrárminisztérium.

A Magyar Idők keddi cikke szerint az egyik legnagyobb léalma-felvásárló bőven az önköltség alatti felvásárlási árat ajánlott az almatermelőknek, a gazdák tüntetnek a méltányos ár kialkudásáig.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy az ipari alma jelenleg kirívóan alacsony, kilogrammonként 13 forintos ára mellett a termelők önköltsége, így a betakarítás és a beszállítás költsége sem térül meg.

A FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint az ÉKASZ (Alma Terméktanács) szerint is megalázóan alacsony a léalma induló ára. Hétfői közleményükben azt írták: érthetetlen, a piaci viszonyokkal nem magyarázható a kiajánlott 13 forintos induló ár.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gyümölcs- és zöldségágazati program indul

2026. január 14. 16:10

Nagyszabású, 700 millió Ft összesített költségvetésű kutatás-fejlesztési program indul, mely a gyümölcs- és zöldségtermesztés kihívásaira ad majd válaszokat.

Miért kerül ennyibe a csíra a boltban? Otthon fillérekből megoldható

2026. január 14. 08:10

csíra drága a boltban, de nem ok nélkül. Megmutatjuk, mi van az ár mögött, és hogyan spórolhatunk otthon.

Magyar fejlesztés a nemzetközi élvonalban – kihirdették a FRUIT LOGISTICA Innovációs Díj jelöltjeit

2026. január 13. 14:10

A FRUIT LOGISTICA 2026 jelöltjei között magyar fejlesztés is szerepel, amely a technológiai kategóriában méreti meg magát Berlinben.

Szlovák–magyar összefogás a gesztenyéért: határon átnyúló válasz egy régi gondra

2026. január 13. 07:10

Fogy a termés, nő az import. Egy szlovák–magyar együttműködés új alapokra helyezheti a gesztenyetermesztést.

Lassan, de csökken az alma ára

2021. január 22. 08:12

A decemberinél olcsóbb csak tavaly áprilisban volt az alma, amely 2020-ban 42,4 százalékkal drágult.

Drasztikusan zuhant az ukrán zöldség- és gyümölcsexport

2020. augusztus 16. 04:38

A COVID időszak alatt Ukrajna zöldség- és gyümölcskiviteléből származó bevétele 58,5 millió dollárra esett vissza.

Minden növény veszélyben: rajzik a cserebogár!

2019. április 15. 07:19

A naspolya kivételével már minden gyümölcstermő növény kivirágzott, a szilva már elhullajtotta szirmait, a kajszin körömnyi méretű terméskezdemények vannak, már ahol a fagy nem tizedelte meg virágzás idején.

Megjelennek az első levéltetvek az almán

2025. március 17. 08:10

A márciusinál sokkalta melegebb időjárás következtében, sokféle fás szárú növény esetében indult meg a rügypattanás.