Zöldség-Gyümölcs

Jelentkezzen, ha ki akarja hagyni a kereskedőket az értékesítési láncból

Agrofórum Online

Új termelőket keres a MyFarm, leginkább a Dunántúlon és Pest vármegyében. A cél az, hogy az ország minél több pontján elérhető legyen a zöldségkosarak házhoz szállítása.

A vállalat tervei között szerepel egy központi logisztikai rendszer létrehozása is. Ezzel tovább könnyítené a gazdálkodók munkáját, és lehetővé tenné, hogy kizárólag a termeléssel foglalkozhassanak.

Az öt kertet üzemeltető MyFarm közösségi kertmodelljének alapja a közvetlen együttműködés a termelők és a vásárlók között, kihagyva az értékesítési láncból a kereskedőket.

Ez a modell számos előnyt kínál mindkét fél számára. A vásárlók friss, vegyszermentes zöldségeket kapnak ismert forrásból, tervezhető beszerzéssel és jobb áron. A termelők számára pedig biztosított a stabil és kiszámítható jövedelem, mivel a vásárlók előre kifizetik a szezonra bérelt parcellákat. A gazdák ezen a földön megtermelik a zöldséget, amit aztán heti vagy havi rendszerességgel juttat el a cég a fogyasztókhoz.

Hobbinak indult

Kövesdi Gábor, a MyFarm alapítója pár évvel ezelőtt hozta létre a céget, aki, mint azt nyilatkozta, elsősorban édesapjának szeretett volna munkahelyet teremteni ezzel a vállalkozással, csak később ismerte fel abban rejlő üzleti lehetőséget.

A tavalyi évben pörögtek fel az események, amikor a befektetők számára is kezdett érdekessé válni a növekvő kosárközösség. Az alapító elsősorban olyan befektetőt fogad szívesen, aki nem csupán pénzügyi befektetést, de pl. szakmai tudást, innovációt is hoz magával.

Ez a személy Balogh Péter „Petya” lett, aki egy korábbi start-up-ban már támogatta Kövesdit. Az erősités ezzel nem ért véget, hiszen ezt követően Kercsmár András, az első hazai, franchise-alapon működő McDonald’s tulajdonosa csatlakozott a csapathoz, és jelölte meg az irányt.

Ez pedig nem volt más, mint a modellváltás, majd a külföldi értékesítés. A modellváltás eredmény az, hogy nem a gazdák szállítják ki a termékeiket, hanem ezt felváltja a MyFarm franchise logisztikai rendszere.

Ennek a modellnek várhatóan az is az előnye lesz, hogy a gazdák sikeresebben tudják érdekeiket érvényesíteni, így a magokat, a palántákat és a bio permetszereket a jelenleginél jóval kedvezőbb áron is beszerezhetik. 

Más, mint a legtöbb kosárközösség

A MyFarm abban tér el a legtöbb kosárközösségtől, hogy a vállalat folyamatosan támogatja a termelőket, szakmai, marketing és értékesítési segítséget nyújt számukra. Így azoknak csak a termeléssel és a kiszállítással kell foglalkozniuk, ezzel jelentősen hozzájárul a gazdák sikeréhez és a vállalat növekedéséhez.

Hasonlóan működő modellek külföldön jól ismertek, az USA-ban például a Community Supported Agriculture (CSA) modell hasonló elveken működik, és nagy népszerűségnek örvend. Franciaországban az AMAP (Association pour le maintien d’une agriculture paysanne) modell terjedt el, amely ugyancsak a közvetlen termelői és vásárlói együttműködésre épít.

Akár nemzetközi piacokon is

Mint megtudtuk, a MyFarm célja, hogy a jövőben nemzetközi piacra is kilépjen, de először a hazai termelési hálózat bővítésére koncentrál.

A MyFarm operatív vezetője, Matus Dóra szerint a házhoz szállított zöldségek iránti kereslet dinamikusan nő, különösen Budapest környékén, ahol jelenleg kétszer annyi megrendelést is ki tudnának elégíteni, mint amennyi kapacitásuk jelenleg van. Érthető hát, hogy leginkább ebben a térségben várja a cég a termelők jelentkezését.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fermentálás otthon: egészséges savanyúság lilakáposztából

2025. december 20. 07:10

A lilakáposzta fermentálása egyszerű, természetes eljárás, amely javítja a beltartalmat és hónapokra biztosítja az eltarthatóságot.

Reggeli uborkás víz? Meglepő, milyen változást hoz

2025. december 11. 08:10

Egy egyszerű ital, amelyre milliók esküsznek. Kiderült, miért issza egyre több ember az uborkás vizet. A hatás meglepőbb, mint gondolnánk.

Nem akármi termett egy váratlan termőhelyen, az íze is fantasztikus

2025. december 10. 09:10

Újabbnál újabb növényi kultúrákat kell megszoknunk szokatlan helyeken, a mediterrán térség flórája lassan az egész kontinensen elterjed.

Ezért nem mindegy, milyen aszalt gyümölcsöt eszünk

2025. december 9. 11:10

Az aszalt gyümölcs koncentrált tápanyag és cukor egyszerre. Egészséges lehet, de csak akkor, ha tényleg tudatosan választjuk és fogyasztjuk.

A raktári kártevők elleni védekezés a biogazdaságokban, 2. rész

2023. július 26. 12:40

A raktári kártevők elleni hatékony, vegyszeres peszticidek használata nélküli védekezéséhez olyan integrált szemléletű védekezési módszerre van szükség, amely magában foglalja a fertőtlenítést, az azonosítást, valamint a megfigyelési és megelőző intézkedéseket. Cikkünk 2. része következik.

A német gazdák elkötelezettek az üvegházgáz-kibocsátás mérséklése iránt

2022. március 4. 05:36

Összességében a német gazdák rendkívül nyitottak lennének az éghajlatbarát gazdálkodási módok alkalmazása iránt, hogyha a termékeken ez megfelelően jelölve lenne, illetve ha támogatást vagy nyilvános elismerést kapnának érte.

A közösség által támogatott mezőgazdaság útján az év biogazdája

2021. november 1. 06:36

Pető Áron kertészmérnök, a Biokert Szigetmonostor zöldségközösség gazdálkodója lett az idei év biogazdája.

Zöld utakon jár a bioméhész, aki díjnyertes mézeket tudhat magáénak

2023. április 2. 08:41

Miközben a hazai méhészek jó része az ellehetetlenüléssel küzd, egy debreceni méhész, Gáll Attila üzemnövelésen, portfolióbővítésen töri a fejét.