Zöldség-Gyümölcs

Kevés lesz idén a kajszibarack termése, talán a 10 ezer tonnát sem éri el

MTI

Magyarországon mintegy 5000 hektáron termesztenek kajszibarackot, ebből évente átlagosan 30 ezer tonna terem, idén azonban a tavaszi fagyok hatására bekövetkezett rügykárosodás miatt jelentősen csökken az éves termés mennyisége, elképzelhető, hogy a 10 ezer tonnát sem éri el - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

A kár főként Somogy és Zala megyében, illetve a Duna-Tisza közében lévő ültetvényeket sújtja, míg az észak-magyarországi térséget, ahol a gönci sárgabarack is terem, kevésbé. A termésmennyiség visszaesése miatt erős a kereslet a piacon, ezért a vásárlóknak a fogyasztói árak emelkedésével kell számolniuk – tette hozzá a kertészeti osztály elnöke.

Mártonffy Béla szólt arról is, hogy ez a fajta rügykárosodás Magyarország mellett Görögországban, Franciaországban és Olaszországban is előfordult, Spanyolországban azonban alig éreztette hatását, így az ottani termés körülbelül 20-25 százalékkal nagyobb a tavalyinál.

Hozzátette, a magyar kajszi jó ízű, Európában főként a német és az osztrák piacon keresett. Magyarországon a termés 70 százalékát az ipar használja fel, 30 százalékát pedig a lakosság frissen fogyasztja el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gyümölcs- és zöldségágazati program indul

2026. január 14. 16:10

Nagyszabású, 700 millió Ft összesített költségvetésű kutatás-fejlesztési program indul, mely a gyümölcs- és zöldségtermesztés kihívásaira ad majd válaszokat.

Miért kerül ennyibe a csíra a boltban? Otthon fillérekből megoldható

2026. január 14. 08:10

csíra drága a boltban, de nem ok nélkül. Megmutatjuk, mi van az ár mögött, és hogyan spórolhatunk otthon.

Magyar fejlesztés a nemzetközi élvonalban – kihirdették a FRUIT LOGISTICA Innovációs Díj jelöltjeit

2026. január 13. 14:10

A FRUIT LOGISTICA 2026 jelöltjei között magyar fejlesztés is szerepel, amely a technológiai kategóriában méreti meg magát Berlinben.

Szlovák–magyar összefogás a gesztenyéért: határon átnyúló válasz egy régi gondra

2026. január 13. 07:10

Fogy a termés, nő az import. Egy szlovák–magyar együttműködés új alapokra helyezheti a gesztenyetermesztést.

Helyenként katasztrofális a kajszin okozott kár – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. április 10. 14:40

A gyümölcsfélék többsége elvirágzott vagy már a terméskötődés időszaka tart, ezért a védekezés szempontjainál ezt kell figyelembe venni.

Folyamatos a keleti gyümölcsmoly rajzása

2021. június 30. 06:55

A vértetvek szaporodása szempontjából kedvező az időjárás, kiskertekben igen jelentős fertőzések alakultak ki.

Miként permetezhetjük a virágzó kajszit monília ellen?

2024. március 18. 04:40

Szeretném megtudni, hogy hogyan permetezhetem le a virágzó kajszit monília ellen?

A hazai gyümölcsültetvények fagykárainak értékelése

2018. március 14. 11:15

Jelenleg csak rügykárokról lehet beszélni, terméskárokra vonatkozóan csak nagyon áttételes és pontatlan következtetések vonhatók le.