21℃ 15℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Agrárhírek

Korán érett, ami el nem fagyott, a pénz meg elúszott

Agrofórum Online

Kitalálták. A kajszibarackról van szó. Az alma után egyik meghatározó gyümölcsünk a kajszi/barack, ami az idén ugyancsak csalódást okozott a termelők jelentős részének a fagykárok miatt.

Hogy a szaknyelv miért csak kajsziként említi, arra talán Surányi akadémikus tudja a választ. Rá is kérdeztem ott a bemutató helyszínén. Ősz szakállán matatva kifejtette, hogy a kajszi szó török eredetű, eleinte kajszínnak mondták, de időközben „magyarosodott” és elmaradt a szóvégi „n” betű és az „í” is megrövidült. A jelentése egyébként: sárga. Mi is így nevezzük általában, hogy sárgabarack. Arra a felvetésemre, hogy a kajszi szó után miért nem tesszük oda, hogy barack, mint pl. az őszinél? Annyi volt a somolygós válasza, hogy sok furcsaság van a gyümölcs nevezéktanban.

Tordason vagyunk, július 19. Emília napja, aminek a kajszi tanácskozás és fajtabemutató kapcsán csak azok számára van jelentősége, akik ma ünneplik a névnapjukat.

Előadások sokaságát hallgathattuk a tordasi Csárda melletti, a vadnyugatot idéző Kalandparkban.

Rajta! Kalandozzunk a kajszi birodalomban!

A köszöntőjében Lukács József a Nébih elnökhelyettese elmondta, hogy hazánkban 5000 ha-t meghaladó területen termesztik a kajszit és általában 30 ezer tonna terem. Az idén ennek pont a negyede.

Na mondom: szárazon is maradnak a befőttes üvegek, hogy üresen porosodjanak a polcokon. Ilyen árak mellett?! A kissé szedett-vetett áru kilóját legolcsóbban 600 Ft-ért kínálják a piacon. Ebből nem lesz befőzés.

Színfoltja volt a bevezetőnek az idén elhunyt Tomcsányi Pál akadémikusról, a korszerű hazai kertészeti fajtavizsgálat megalapítójáról a tudós kutatói és emberi nagyságáról való fennkölt megemlékezés.

Dr. Mártonffy Béla a társrendező NAK nevében üdvözölte a mintegy háromszáz főnyi résztvevőt. Elmondta, hogy a Kamara különösen nagy hangsúlyt fektet a zöldség és gyümölcs ágazat fejlesztésére, amelynek az is része, hogy az ilyen tanácskozásokon, bemutatókon minél szélesebb körben tudják terjeszteni a legújabb szakmai ismereteket.

A többi előadás már a fajtákról szólt. A legnagyobb érdeklődés Dr. Szani Zsolt témavezető; A hazai kajszi fajtahasználat lehetősége a késői és nagyon késői érésidőben: fagytűrő kajszifajta és hazai kajszi fajtaújdonságok címmel megtartott színes előadását kísérte, aki ugyancsak megdolgozott azért, – főszervezőként – hogy ez a rendezvény sikeres legyen.

Az volt. Zsolt gratulálunk! (Úgy is, mint egykori kollégád.)

Hallottunk a vajdasági, ausztriai, romániai fajtákról, termesztési tapasztalatokról.

Következett a fajtabemutató, a már megszokott helyszínen, Tordas Gábor majorban. Látnivaló – sajnos – már nem sok akadt, ami azzal magyarázható, hogy – a bemutató és tanácskozás céljának megfelelően – a kifejezetten késői, és nagyon késői fajtákat tekinthették meg a résztvevők. Itt kaptunk a fajtatulajdonosoktól, szaporítóktól és termelőktől felvilágosítást az egyes fajták tulajdonságaira vonatkozóan.

Most kellene bőbeszédűnek lennem, de ettől az Önök érdekében letekintenék. Ennek két oka is van. Első, hogy ha tizedannyit értenék is a kajszitermesztéshez, mint ahogy illenék, akkor sem mernék vállalkozni rá. A másik, hogy van egy kiváló szakértőnk az Agrofórum szerkesztőbizottságában, Dr. Szalai László tanár úr, aki elvállalta, hogy beszámol nemcsak erről, de még másik három kajszis rendezvényről is. (A beszámolót a szeptemberi Agrofórumban olvashatják az érdeklődők.)

Majd elfelejtettem: Jól eső érzés volt, hogy a határainkon túlról is szép számmal érkeztek részben magyar, részben ottani „őshonos” szakemberek, Zentáról például egy egész autóbusszal.

Jó volt látni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

100 éve mozgásban – jubileumot ünnepel a Kramer

2025. július 9. 14:10

A mezőgazdasági és építőipari gépek egyik legismertebb európai gyártója, a Kramer idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Szakmai nap Martonvásáron – három felvonásban

Nekikeseredett az idő. Azért ez a Medárd csak nem hagyja magát. Ha egyszer esik, akkor bizony esik. Szinte nem múlik el nap június 8-dika óta, hogy valahol az országban özönvízzel, jégesővel, szélviharokkal ne keserítené az egyre szélsőségesebb időjárás a lakosság, meg persze a gazdák életét.

Burgonyaellátási nehézségekre kell felkészülnünk

2024. július 3. 10:40

A 20. hét óta folyamatosan esik Nyugat-Európában, így eléggé megkéstek a vetések, sok helyen még a tervezett mennyiség felét sem ültették el.

Biogazdálkodási Napok: a termelők és a fogyasztók találkahelye

2021. augusztus 7. 06:38

A Biogazdálkodási Napok célja, hogy bemutassa a biogazdálkodás területén zajló tudományos kutatási és fejlesztési eredményeket a mindennapi gyakorlatban.

Nem mindegy, hogy milyen talajművelési rendszert alkalmazunk

2022. július 16. 11:47

Hogyan lehet hatékony a fenntarthatóság? - többek között erre a kérdésre próbáltak választ adni a KITE szakemberei a Green Deal kapcsán is.