20℃ 9℃
szeptember 24. Gellért, Gerda, Mercédesz
Zöldség-Gyümölcs

Máris összeomlott a dinnyepiac, a magyar gazdák önköltségi ár alatt termelnek

FruitVeB

Július közepén nemcsak a magyar, de a teljes európai dinnyepiac összeomlott. A tartósan visszaeső hőmérséklet alaposan visszavetette a fogyasztást.

Összeomlás történt a dinnye piacán, bár van némi halvány remény a talpra állásra – olvasható a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete, a FruitVeB és a NAK közös közleményében. Az elemzés szerint a hazai dinnye betakarítása és beszállítása érdemi mennyiségekkel július első napjaiban kezdődött. Ekkor a bruttó fogyasztói árak általában a 250–300 Ft/kg sávban tartózkodtak, a nettó termelői árak pedig (a betakarított lédig termékre vetítve) 100–120 Ft/kg között mozogtak.

A június utolsó hetében uralkodó hőhullám valamelyest felgyorsította az érést, így július 1–10. között már dinamikusan bővült a kínálat. Ugyanakkor ebben az időszakban visszaestek a hőmérsékletek, így a dinnye fogyasztása csökkent. E két, egymással ellentétes irányú folyamat – hazai szinten – kisebb kínálati nyomáshoz vezetett július első hetének végére. A NAK, a FruitVeB és a Dinnyetermelők Egyesülete ezen folyamatokat és a várható piaci következményeket látva közleményében arra kérte a hazai áruházláncokat, hogy a piac stabilitásának és az ágazat működőképességének fenntartása érdekében tartózkodjanak az árak túlzott letörésétől és részesítsék előnyben a hazai dinnyét az importtal szemben.

A piac stabilitását azonban – elsősorban az ágazat szervezetlensége okán – nem sikerült sokáig fenntartani. Július 11-én a Penny Market 155 Ft/kg-os, a Tesco pedig 159 Ft/kg-os akciós fogyasztói árral jelent meg a görögdinnye piacán, a július 16–22. időszakra meghirdetve akcióját a csíkos görögdinnyére. Július 12-én a Lidl online újságos megjelenésében úgynevezett panoráma akciót szervezett (július 16–19. időszakra a pultokon), melyben az alábbi bruttó fogyasztói árak voltak megjelenítve: görögdinnye (csíkos magvas) 199 Ft/kg; magszegény görögdinnye 222 Ft/kg; sárgahúsú görögdinnye 299 Ft/kg; mini görögdinnye 399 Ft/kg.

Magasabb európai árak

Július 14-én a Lidl online újságos megjelenésében részben változtatott a dinnyefélék – két nappal korábban meghirdetett – panoráma akciós árain (július 16–19. időszakra a pultokon): a sárgahúsú és a mini görögdinnye ára változatlan maradt, de a csíkos magvas görögdinnye árát 155 Ft/kg-ra, a magszegény görögdinnye árát pedig 199 Ft/kg-ra csökkentette. Vagyis „utólag” módosították az árakat, mélyebbre beejtve az arra a hétre korábban kiközölt – és vélhetően heti beszállítói megállapodással is rendelkező – árakat.

A július 5–12. közötti időszakban a nemzetközi (európai) dinnyeárak 40–50 Ft/kg-mal voltak magasabbak, ami alátámasztja, hogy ekkor még indokolatlanul zuhantak mélyre az árak. Megjegyzendő, hogy ez semmilyen jogszabályt nem sért, mivel a nevezett láncok akciójukhoz találtak olyan magyar beszállítót, aki ennyiért is bevitte a magyar dinnyét (az árakat ugyanis nem importáru nyomta le).

Eladhatatlanná vált gyümölcsök

A piaci anomáliák nem álltak meg itt: július 15–20. között gyakorlatilag a teljes európai dinnyepiac összeomlott. Július 15. körül a hazai és európai időjárás-előrejelzésekben már látszott, hogy július közepén – huzamosabb ideig – jelentősen visszaesnek a hőmérsékletek, ami borítékolhatóan visszaveti a dinnyefogyasztást, illetve a keresletet. Ennek megfelelően számottevően csökkentek a rendelések a hazai és a jelentősebb európai exportpiacainkon egyaránt, ami július 15–20. között törvényszerűen maga után vonta a hazai árak zuhanása után az exportárak beszakadását is.

Mindez már azt jelentette, hogy július 20. magasságától már csak nettó 40–50 Ft/kg termelői árakon lehetett eladni a dinnyét, de a kereslet visszaesése miatt jelentősen csökkentek a rendelt mennyiségek, így a betakarított termés egy része még alacsony árakon is eladhatatlanná vált. A piac összeomlását július 20–25. között már erősítette az is, hogy a macedónok és az albánok a szezonjuk vége felé járva, nyomott árakon is „szabadulni” akartak a termésüktől.

Ez az európai piaci helyzet a hazai, békési dinnyetermelők számára a legrosszabbkor jött. Ugyanis erről a termőtájról éppen július második felében érkeznek a legnagyobb mennyiségek, így a kiajánlandó, illetve eladandó mennyiség rendszerint a piac felvevőképessége fölött volt. A jelenlegi rövid távú kilátások alapján ez a helyzet július végéig számottevően nem változik. Július utolsó, illetve augusztus első napjaitól van remény arra, hogy megmozdulnak az árak a piacon.

A cikk teljes terjedelmében ITT olvasható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mikor érett a padlizsán? Három jel, amit érdemes figyelni

2026. szeptember 23. 07:10

A padlizsánnál nem a méret dönti el, mikor jött el a szedés ideje. A héj, a termés feszessége és a magok állapota többet elárul.

Közelednek a hideg éjszakák: mi legyen a még éretlen földicseresznyével?

2026. szeptember 19. 08:10

A földicseresznye maga jelzi, mikor szedhető. A burok és a bogyó színe sokat elárul, a teljesen zöld terméssel viszont várni kell.

Rengeteg chili termett? Így szárítsa meg, hogy ne menjen tönkre

2026. szeptember 18. 14:10

A chili szárítása egyszerűnek tűnik, mégis könnyű elrontani. A hőmérséklet mellett a falvastagság és a páratartalom is döntő.

Elégedetlenek voltak a talajviszonyokkal, elképesztő helyre költöztették a növénytermesztést

2026. szeptember 16. 13:10

Ha az időjárás és ebből adódóan a talajviszonyok egyre kevésbé megfelelőek az eredményes növénytermesztéshez, akkor a munkafolyamatot a föld alá is költöztethetjük.

Sorköztakarási lehetőségek a dinnyetermesztésben

2019. december 19. 10:17

A magyarországi dinnyetermesztés az utóbbi időben nagy változásokon ment keresztül, ami többek között a terület csökkenésében és a technológiai elemek fejlődésében mutatkozott meg. A görögdinnye termőfelülete sajnos évről-évre folyamatos csökkenést mutat, 2019-ben kb. 4500 ha-on folyt a termesztés.

Meglepő módszerrel édesítik a dinnyét Kínában

2025. szeptember 20. 16:10

A kínai gazdák furcsa módszere szerint a kövek édesebbé teszik a dinnyét – vajon tényleg működik a trükk?

Hétvégétől vásárolható a magyar dinnye

2023. június 22. 08:36

Hétvégétől már elérhető – kisebb mennyiségben – a hazai dinnye a boltokban, piacokon, július elejétől pedig tovább bővül a kínálat.

A modern technológia segítené a dinnyetermesztést

2018. augusztus 13. 09:33

A magyar dinnyetermelő-társadalom rendkívül felfelé ívelő időszakot él meg, a legmodernebb előállítás Békés megyében zajlik, Szabolcsban pedig – ahol idáig gyengébb technológiákkal dolgoztak és gyengébb fajtákat állítottak elő – elindult a modernizáció.