Zöldség-Gyümölcs

Megvalósulni látszik a kék álom Kolumbiában

Agrofórum Online

A dél-amerikai ország a globális áfonyapiac meghatározó szereplőjévé válhat.

Nemrég hírt adtunk a világ legnagyobb áfonyájáról. Most pedig arról az országról számolunk be, amely hamarosan a világ egyik legjelentősebb áfonyatermesztőjévé válhat.

Kolumbia lakosságának 24 százaléka él vidéken, és több mint 3,5 millió ember dolgozik közvetlenül a mezőgazdaságban. Ebben az országban is kihívás olyan haszonnövényt találni, amely munkalehetőséget és megélhetést biztosít a helyieknek. Most úgy tűnik, mégis megtalálták az igazit: ez a növény az áfonya. A Kolumbiában kifejlesztett technológiával hektáronként több mint hat embernek tudnak megélhetést biztosítani. Az országban az áfonya egész évben termeszthető, ami lehetővé az exportpiac folyamatos ellátását friss termékkel.

Saját termesztéstechnológiát dolgoztak ki

Kolumbiában az áfonya története körülbelül 25 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az első szaporítóanyagok megérkeztek az országba. Ám a nagy kék álom több mint 15 évig szunnyadt, mígnem 2017-ben szisztematikusan kezdtek el foglalkozni a növénnyel Cundinamarca és Boyacá megyékben, amelyek ideális körülményeket biztosítanak az áfonya termesztésére a könnyen hozzáférhető víznek és a megfelelő munkaerő meglétének köszönhetően.

Ma ezekben a régiókban található az ország legnagyobb, áfonyával beültetett területe. Hosszú tanulási folyamat eredményeként, számos kihívást leküzdve jutottak el arra a pontra, hogy már valóban bíznak az áfonya sikerében Kolumbiában.

Ehhez az exportra szánt terméknek megfelelő piacot kellett találni, valamint alkalmazni kellett az áfonya termesztéstechnológiáját a helyi körülményekhez. Ez tette lehetővé, hogy az év 52 hetében termeljenek. Az ország ugyanis az Egyenlítőn fekszik, így egész évben egyenletes a napsütéses órák száma, viszont a magasabb régiók hűvösebb éghajlata kiválóan megfelel az áfonya virágzásához.

Elképesztő eredmények

2022-ben még 600 hektár volt az országban az áfonya termőterülete, ennek erőteljes bővülését várják 2024-től. A telepítési sűrűség a fajtától függően 5500 és 9000 növény/hektár között változik. A betakarításkor elért átlagos Brix-fok (cukorfok) 13,4, ami az itt termelt áfonya jellegzetes édességét és zamatát adja. A megtermelt mennyiség eléri a 30 tonnát hektáronként, köszönhetően az intenzív termelési modellnek és fajtáknak. Különleges metszéssel érik el, hogy a növény egész évben nyolcnaponta termést hozzon.

Kolumbia földrajzi elhelyezkedése ráadásul egyedülálló előnyt jelent: megkönnyíti a nemzetközi piacokra való gyorsabb bejutást. Ez különösen fontos az Egyesült Államokba irányuló export esetében, amely jelenleg a fő kereskedelmi partnerük a gyümölcságazatban. Ugyanakkor Kanadában is rengeteg lehetőséget látnak, és megkezdték a piac meghódítását.

Kolumbiában tehát óriási jövője van az áfonyatermesztésnek. Megvan minden feltétel hozzá: a föld, a munkaerő és a víz, így a termesztés exponenciális növekedését várják, lehetőséget adva a vidéki embereknek arra, hogy tisztességes és stabil munkahelyhez jussanak.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Paradicsompüré kényszermunkával? Kínai lehet az olasz paradicsom

2024. december 15. 14:10

A ZDF és a BBC televíziók kutatása szerint kényszermunkával készülhet Kínában a paradicsompüré, nem Olaszországból származik.

Hogyan védjük meg a szabadföldi növényeket a fagytól?

2024. december 8. 10:10

Az éjszakai fagy nagy mértékben képes károsítani a növényeket. Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál nagyobb pusztítást végezhet.

Üvegházakra felvitt bevonat növelheti a termelés hatékonyságát

2024. november 30. 16:10

Az üvegházakat vonnák be azzal a rejtélyes bevonattal, amely az UV-fényt vörössé alakítja, amely jobban elősegíti a növények fejlődését.

Hihetetlen, a görögök most kezdik a szamóca betakarítását

2024. november 27. 14:40

A görög szamócatermesztők helyzete továbbra sem fenékig tejfel: a legnagyobb gondot – ahogy az előző években is – a munkaerő jelenti.

Mindent a kávéról - világnapja van!

2020. szeptember 29. 08:36

Mi mindent nem tudunk arról a növényről, amelynek feldolgozásából megszületik a minden napunkat segítő élvezeti ital, a kávé. Hol és milyen fajtáit termesztik? Milyen eljárásokkal készül? Milyen alternatívája lehet, és pontosan mi az a gyöngykávé?