Zöldség-Gyümölcs

Nem lesz kiemelkedő az idei szilvatermés

MTI

Közepesnél enyhén jobb lehet idén a szilvatermés, 6600 hektárról mintegy 60-65 ezer tonnát szedhetnek le a termesztők, akik tavaly 65-70 ezer tonnát takarítottak be - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az MTI-vel.

Apáti Ferenc kiemelte, hogy fajtánként és termesztő-körzetenként jelentősek az eltérések idén az időjárási viszontagságok miatt: a termésnek nem kedvezett a rendkívül aszályos és éjszakai fagyos tavasz, majd a hűvös, csapadékos május sem, amelynek következtében júniusban erős gyümölcshullást tapasztaltak. A júniusi vihar- és jégkárok további – főleg minőségi – kárt okoztak a termésben. A tavaszi fagy és a viharkárok által erősebben sújtott észak-keleti országrész egyes termesztőkörzeteiben az országos átlagnál gyengébb a termés – tette hozzá.

Az éves termés mennyisége 50-80 ezer tonna között mozog évjárattól függően, ez a meglévő termőfelület mellett hektáronként 8-13 tonnányi átlagtermést jelent, ami körülbelül fele a gazdaságos termeléshez szükséges szintnek.

A legjelentősebb termelő körzetek Bács-Kiskun, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben találhatók, a három megye adja a magyar szilvatermőterület mintegy 70 százalékát.

Magyarországon az egy főre jutó fogyasztás alacsony, mintegy 1,3 kilogrammot tesz ki. A szilvatermés mintegy 80 százalékát a belföldi piacon értékesítik, 20 százaléka pedig export. A termés szűk fele a feldolgozóiparba kerül, bő fele pedig a belföldi vagy külföldi frisspiacra.

A nyers gyümölcs külkereskedelmi egyenlege pozitív, a kivitel 10-12 ezer tonna között mozog évente, az import egy-két ezer tonnát tesz ki. Magyarország aszalt szilva importja 900-1100 tonna között van, a 90 százaléka Chiléből érkezik, míg a nagyrészt szlovák és szlovén piacra irányuló export 200-400 tonna. Növekvő tendenciát mutat a szilvabefőtt export, míg 2015-ben 250 tonna volt, tavaly már elérte az 1300 tonnát – jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy az Európai Unióban (EU) 160 ezer hektáron termesztenek szilvát, a termőterület nagyon jelentősen csökkent, az ezredfordulón még 250 ezer hektárhoz közelített.

Magyarország az EU szilvatermesztésének 4-5 százalékát adja, amely az elmúlt években 1,3-1,6 millió tonna között ingadozik, ami a termőterület drasztikus csökkenése ellenére nem mutat érdemi változást a hektáronkénti átlagtermés jelentős emelkedése miatt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fermentálás otthon: egészséges savanyúság lilakáposztából

2025. december 20. 07:10

A lilakáposzta fermentálása egyszerű, természetes eljárás, amely javítja a beltartalmat és hónapokra biztosítja az eltarthatóságot.

Reggeli uborkás víz? Meglepő, milyen változást hoz

2025. december 11. 08:10

Egy egyszerű ital, amelyre milliók esküsznek. Kiderült, miért issza egyre több ember az uborkás vizet. A hatás meglepőbb, mint gondolnánk.

Nem akármi termett egy váratlan termőhelyen, az íze is fantasztikus

2025. december 10. 09:10

Újabbnál újabb növényi kultúrákat kell megszoknunk szokatlan helyeken, a mediterrán térség flórája lassan az egész kontinensen elterjed.

Ezért nem mindegy, milyen aszalt gyümölcsöt eszünk

2025. december 9. 11:10

Az aszalt gyümölcs koncentrált tápanyag és cukor egyszerre. Egészséges lehet, de csak akkor, ha tényleg tudatosan választjuk és fogyasztjuk.

Miért hullik le a zöld és éretlen szilva?

2023. július 27. 04:36

Miért hullik le zölden, még éretlenül a szilva? Mit lehet tenni a jelenség elkerülése érdekében?

Mikor kell védekezni a poloskaszagú szilvadarázs ellen?

2023. április 8. 11:36

Kertemben több szilvafa is található. Azt szeretném megtudni, hogy mikor kell védekezni a poloskaszagú szilvadarázs ellen?

Lehullott a szilva levele - ez normális jelenség augusztusban?

2018. július 30. 07:57

S. Mária kérdése: Szilvafáim levelein először sok apró lyukat láttam, később narancsvörös foltokat, most pedig drasztikusan elkezdett hullani a levele. Öntözöm a növényeket, így nem lehet kiszáradás. Vajon mi lehet a baj?

Tűzelhalás: most maximális a fertőzési veszély

2018. június 7. 04:34

A gyümölcsösökben szinte minden kultúrában folyamatosan kell védekezni, a szőlőbogyók a legérzékenyebb fenológiai stádiumban vannak.