Zöldség-Gyümölcs

Román exportra megy a nagykörűi cseresznye zöme az idén

Agrofórum Online

A nemzetközi hírű nagykörűi cseresznyéből megugrott a kivitel az idén a szomszédos országokba, eközben visszaesett a korábbi nyugat-európai piacok érdeklődése.

A nemzetközi hírű nagykörűi cseresznyéből megugrott a kivitel az idén a szomszédos országokba, eközben visszaesett a korábbi nyugat-európai piacok érdeklődése – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere az MTI-vel.

Veres Nándor elmondta: a Tisza-parti községben tart a cseresznyeszüret, a helyi ültetvények túlnyomó többsége nagy szemű, ropogós germersdorfi fajta, amelynek termését az idén közepes mennyiség és az átlagosnál valamivel jobb minőség jellemzi.

Az érés idején és a szüret kezdete óta lehullott eső ellenére a gombabetegségek nem jelentek meg tömegesen, és szemek sem repedtek ki – tette hozzá. Jelezte, hogy a gazdák többségének az exportnál elvárt 24 milliméter feletti átmérőjű szemméret teljesítése sem okoz gondot, miután a gyümölcsök zöme eléri a 26-28 millimétert.     A polgármester hangsúlyozta: a magyar piac telített, a községben termett cseresznye túlnyomó részét az eddigieknek megfelelően az idén is exportálják. A külföldi piacok jelentősen átrendeződtek az elmúlt években, a korábban meghatározó osztrák, német és olasz export aránya, hasonlóképpen a litván és lett kivitel elenyészőre csökkent. Ugyanakkor meredeken emelkedik a környező országok súlya az értékesítésben. A 400-500 tonnára becsült idei termés mintegy kétharmadát Romániába szállítják, emellett Lengyelországban és Szlovákiában is van kereslet a körűi cseresznye iránt – közölte Veres Nándor.

Ismertetése szerint a felvásárlási ár a szüret elején kilónként 500 forintról indult, és mostanra 300 forint körül stabilizálódott. Ez az összeg közepesnek mondható, azonban a költségek növekedése miatt a jövedelmezőség lassan csökkent az elmúlt tíz évben – mondta.     A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagykörűben évszázados hagyománya van a cseresznye termesztésének. A Tisza árteréhez tartozó terület rendkívül kedvező a germersdorfi óriás cseresznyének, ezért számos ültetvény létesült itt. Az alig kétezer lakosú településen szinte nincs olyan ember, aki gazdálkodóként ne került volna már kapcsolatba a gyümölccsel.

A községben található Magyarország legnagyobb, összességében kétszáz hektárt meghaladó cseresznyése, ahol négy-ötféle terem a gyümölcsből. Nagykörű büszkélkedhet az ország egyetlen, hetvenhét féle cseresznyefát felvonultató cseresznyefajta-gyűjteményével is.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Paradicsompüré kényszermunkával? Kínai lehet az olasz paradicsom

2024. december 15. 14:10

A ZDF és a BBC televíziók kutatása szerint kényszermunkával készülhet Kínában a paradicsompüré, nem Olaszországból származik.

Hogyan védjük meg a szabadföldi növényeket a fagytól?

2024. december 8. 10:10

Az éjszakai fagy nagy mértékben képes károsítani a növényeket. Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál nagyobb pusztítást végezhet.

Üvegházakra felvitt bevonat növelheti a termelés hatékonyságát

2024. november 30. 16:10

Az üvegházakat vonnák be azzal a rejtélyes bevonattal, amely az UV-fényt vörössé alakítja, amely jobban elősegíti a növények fejlődését.

Hihetetlen, a görögök most kezdik a szamóca betakarítását

2024. november 27. 14:40

A görög szamócatermesztők helyzete továbbra sem fenékig tejfel: a legnagyobb gondot – ahogy az előző években is – a munkaerő jelenti.

A csapadékos nyarak vámszedője: a blumeriellás levélfoltosság

2023. augusztus 30. 06:40

A csonthéjas gyümölcsfajok közül a cseresznyét és a meggyet veszélyeztető blumeriellás levélfoltosság elhatalmasodása esetén a fertőzött fák augusztusban akár a teljes lombtömegüket elveszíthetik.

Gyümölcsfaültetés: erre érdemes figyelni

2020. február 27. 10:50

Bár a naptár még telet, az időjárás inkább kora tavaszt mutat. A talaj sem fagyott már, így semmi akadálya az ültetésnek. Praktikus vásárlói tájékoztatóval szeretné felhívni a Nébih a lakosság figyelmét azokra a szempontokra, amelyeket érdemes figyelembe venni a gyümölcs-szaporítóanyag vásárlásakor.

Most a mandula, a kajszi és az őszibarack megelőző védelme a legfontosabb feladat

2020. március 9. 12:30

Most a csonthéjasok moníliás virág- és hajtásfertőzésének a megakadályozása kell, hogy legyen a fő csapásirány a gyümölcsösök növényvédelmében.

Segített a szabadföldi kertészeti kultúráknak a csapadékos idő

2019. május 16. 06:02

A FruitVeB szakértői szerint a szabadföldi zöldségkultúrák közül a zöldborsótáblák állapota kielégítő, a gyökérzöldségek és a vöröshagyma esetében jó átlagos termés várható, a spárgatermést közepesre becsülik.