1℃ -6℃
február 15. Kolos, Györgyi, Georgina
Zöldség-Gyümölcs

Tornádó pusztította el a paradicsomtermesztő üvegházát

Agrofórum Online

A belgiumi Sint-Katelijne-Waver és Putte között kialakult tornádó súlyosan megrongált két termesztő üzemet a közelmúltban. Jelentős károkat szenvedett a Paulanco, ahol az egyik termesztő 40 éves életművét veszítette el – egyetlen perc alatt.

„Délután 4 óra 33 perckor csapott le a tornádó. Az egyik üvegház teljesen megsemmisült, két méterrel arrébb sodródott. A másik üvegházban az üveg teljesen összetört. A szerkezet összeomlott, a többi része pedig egyszerűen eltűnt – így számolt be a károkról Ágnes, Paul Houtmeyers termesztő felesége, aki azt is elárulta, hogy csodával határos módon a telepen nem történt személyi sérülés. – Tíz perccel korábban hagytam el az üvegházat. Éppen nem dolgozott egy alkalmazott sem. A paradicsompalántáknak épp akkor kellett volna megérkezniük.”

Tornádó

Nem sokkal délután 5 óra előtt a tornádó végigsöpört a területen, tetőket tépett le, a törmelék a szélrózsa minden irányában szétszóródott. Sint-Katelijne-Waver önkormányzata szerint egy körülbelül 4 kilométeres szakaszon mintegy negyven ház rongálódott meg. Két ház lakhatatlanná vált, a lakóit családoknál szállásolják el.

A Paulanco tűnt a leginkább érintett kertészetnek, illetve egy kisebb, fél hektáros növényház is jelentősen károsodott. Míg az egyik termesztő súlyos károkat szenvedett, addig a másik fellélegezhetett, hiszen az egyik üvegházat porig rombolta a tornádó, míg az 500 méterrel arrébb lévőt elkerülte.

Folyamatosan potyogtak az üvegszilánkok

A Hagelunie biztosítótársaság másnap délután ellátogatott a termesztőhöz. Még ekkor is folyamatosan hullott az üveg a tönkrement üvegházakból. A termesztő összes tartalék üvege is betört. Egy drón már végig repült a telepen, és az üvegház építőkkel is felvették a kapcsolatot.

A javításra azonban még nem kerülhet sor a fennálló vészhelyzet miatt, és a tönkrement üvegházak eltakarítása sem történt még. Egyelőre nem  tehetnek semmit, várniuk kell, amíg engedélyt kapnak az eltakarításra és az újjáépítés megkezdésére.

A statisztika sokkoló: a tornádó során a 9600 négyzetméteres üvegházból 7000 négyzetméter omlott össze, az újabb, 12 600 négyzetméteres üvegházból pedig 4000 négyzetméternyi semmisült meg.

Paul Houtmeyers feltérképezte a károkat. Arra a kérdésre, hogy vajon lát-e még maga előtt termesztői jövőképet most, hogy élete munkája tönkrement, így felelt: „Tulajdonképpen igen. A motivációm még mindig megvan.”

A tornádó pusztításáról készült videó itt látható:

(Fotó: 51581/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mik azok a fototoxikus növények?

2025. február 5. 09:40

A fototoxikus növények olyan kémiai vegyületeket tartalmaznak, amelyek a bőrrel érintkezve és UV-sugárzásnak kitéve bőrirritációt okoznak.

Egész évben birs: három tipp a tartósításhoz

2025. január 27. 09:10

Az éretlen birsalma optimális körülmények között (0-2 °C) akár 3 hónapig is eltartható.

Kis madár, kis ürülék – kis élelmiszer-biztonsági kockázat

2025. január 26. 14:10

Igen, egy kutatás tényleg erről szól: élelmiszer-biztonsági szempontból nem mindegy, mekkora az ürülék, ami a termőterületre pottyan.

A luffatök akár hazánkban is megterem

2025. január 17. 13:10

A luffatök vagy szivacstök fiatalon ehető, kiszárítva pedig felhasználható a műanyag, ezért környezetszennyező mosogatószivacs helyettesítésére.

A jövőben a növények irányítják majd az öntözőrendszereket?

2023. szeptember 17. 13:10

A technológia rohamos fejlődésével egyre közelebbivé válik egy olyan vízgazdálkodási vízió, amelyben már nincs vízpazarlás, amely tökéletesen a növények igényeihez igazodik – és amelyben meglehet, emberi erőforrásra sem igazán van szükség.

A hasznos rovarok szerepe a kártevők elleni védekezésben

2023. július 8. 10:10

Az integrált növényvédelem (IPM) a modern mezőgazdasági gyakorlat egyik legfontosabb pillérévé vált, amelynek célja a kémiai növényvédő szerek használatának minimalizálása a fenntartható és gazdaságilag életképes növénytermesztés megőrzése mellett.

Törökországban az üvegházakat geotermikus vízzel fűtik

2022. december 1. 08:54

Európában rengeteg üvegházban állították le a téli termelést a magas gázárak miatt.

Így csökkentik a munkaerő-ráfordítást az olasz üvegházakban

2023. május 26. 15:36

A munkaerőhiány egyre nagyobb problémát jelent az üvegházas növénytermesztésben.