Zöldség-Gyümölcs

Visszaesik a spanyol csonthéjas gyümölcsök termelése

NAK

A spanyolországi termelők és forgalmazók legfőbb szövetségeinek képviselőiből álló FEPEX ún. csonthéjasgyümölcs-bizottságának legutóbbi videokonferenciáján megerősítették, hogy az idei termelés legalább 15%-kal csökken a tavalyihoz képest. Ez egy egész Európát széles körben foglalkoztató kérdés, mivel más országokban is csökkenés várható, mint például Olaszországban vagy Franciaországban.

Azokban az autonóm régiókban, ahol a szezon már teljes lendületben van, mint például Andalúzia és Murcia, valamint ahol csak most kezdődik a betakarítás, mint például az Extremadura, már megerősítették, hogy a mennyiségek a múlt évinél alacsonyabbak lesznek. Az Asociafruit (Andalúzia) a hónap elején bejelentette, hogy az őszibarack- és nektarintermelésük csak mintegy 40 ezer tonnát ér el, a 2019-es 49 ezer tonnával szemben. Eközben a Gyümölcsök, Étkezési szőlő és Egyéb Mezőgazdasági Termékek Termelő és Exportőr Egyesületének (Apoexpa) adatai szerint a legkorábbi fajták esetén 20%-os csökkentés várható. A középszezonban viszont nem lesz olyan jelentős a kiesés. Az északi termesztési területeken, például Aragóniában és Katalóniában is 15-20%-kal kell csökkenni a várakozásokat, annak ellenére, hogy a betakarítás ezekben a régiókban még nem kezdődött meg.

A csonthéjasgyümölcs-termelés csökkenése nagyrészt annak a területcsökkenésnek tudható be, amely egyaránt körülbelül 2000 hektár volt Katalóniában és Extremadurában is. A kereslet viszont továbbra is normális maradt, az elmúlt hetekben megfigyelt bizonytalan fogyasztói magatartás ellenére.

A FEPEX csonthéjasgyümölcs-bizottság ülésén sor került a spanyol, a francia, az olasz, a portugál csonthéjasgyümölcs-termelőkkel foglalkozó csoportok által szolgáltatott információk elemzésére is, amely szerint Franciaország és Olaszország szintén a termelés visszaesésére számít. Olaszország esetében ez a csökkentés hasonlóan 15-20%-ot fog elérni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kívül ép, belül rothadt a vöröshagyma? Ez állhat a háttérben

2026. október 13. 11:10

A hagyma belső rothadása gyakran csak tároláskor derül ki. A fertőzés azonban már a termesztés során kialakulhat.

Mi történik a körtével, amikor keménnyé és szemcséssé válik a húsa?

2026. október 12. 08:10

A körte szemcséssége bizonyos mértékig természetes, de ha a gyümölcshús feltűnően kemény, többféle okot is érdemes számításba venni.

Kár lenne kidobni: erre használható a sütőtök magja

2026. október 11. 11:10

A sütőtökből kikapart mag nem hulladék: megsüthetjük, eltárolhatjuk, sőt bizonyos esetekben a következő évi vetéshez is félretehetjük.

Az európai almatermés mélypontra került, Magyarországon még súlyosabb a helyzet

2026. október 10. 08:10

Az EU almatermése 15,6 százalékkal csökkenhet, Magyarországon pedig fél évszázados mélypontot jeleznek az idei becslések.

Mi a talajuntság? Mit tehetünk ellene?

2022. április 13. 04:38

Mit jelent pontosan a talajuntság fogalom? Milyen problémák merülhetnek fel ezzel kapcsolatban házikertben, gyümölcsösben?

Csonthéjasok moníliája

2021. március 15. 08:37

A tavaszi időjárás hatására mind a szántóföldeken, mind pedig a fásszárú kultúrákkal beültetett kertekben megindult a növények fejlődése. A változékony tavaszi időjárásban a melegebb napokon szemmel láthatóan halad előre a rügyek kipattanása és a levelek, illetve csonthéja kultúrák esetében sokszor azoknál hamarabb a bimbók, virágok megjelenése. A csonthéjas gyümölcsfákra pont ebben az időszakban leselkedik egy agresszív parazita kórokozó, a csonthéjasok moníliás betegsége (Monilia laxa).

A 2022-es diótermés meghaladta a 15 ezer tonnát

2023. február 17. 11:34

Magyarországon szakértők szerint a 2022. évi diótermés meghaladhatta a 15 ezer tonnát, ami 140 százalékos növekedést jelent az elmúlt öt év átlagához képest 0150 írja az Agrárközgazdasági Intézet (AKI).

Mi okoz mézgafolyást és kéreg alatti kanyargós járatokat a barackfa törzsén?

2023. április 29. 10:37

Barackfám törzsén mézgafolyás, leváló kérge alatt pedig járatok is megfigyelhetők. Mi okozza ezt?