Magyar gazda: múlt és jövő

Fiatal repcetermesztők az ország különböző részeiről

Agrofórum Online

„Ha a hozzáállásunk jó, akkor semmilyen akadály nem túl magas, semmilyen völgy nem túl mély, semmilyen álom nem túl elrugaszkodott, és semmilyen kihívás nem túl nagy.” - Bob Gass

Az egyetemi évek alatt számos baráti és szakmai kapcsolatot szerezhet az ember. Ezek kölcsönös megbecsülésen és odafigyelésen alapulnak, mivel bármelyik félnek gondja, szakmai kérdése akad, pillanatok leforgása alatt meg tudja azt vitatni telefonon, közösségi oldalon keresztül, akár több száz kilométer távolságból.

Jól emlékszem, amikor nagylétszámú szarvasmarha állományt állítottunk be gazdásunkban, és napi több alkalommal konzultáltam szabolcsi marhatenyésztő cimborámmal – válaszokat keresve kérdéseimre. Engem leginkább növénytermesztési kérdésekkel szoktak megkeresni más országrészekben gazdálkodó kollégáim. Ebből kifolyólag gondoltam arra, ebben az írásban nem saját tapasztalataimat osztom meg az olvasóval, hanem három rátermett magyar fiatal gazdát faggatok a repce termesztéséről, saját tapasztalataikról.

Hajdók Bence Endre, Vikor Gellért, Zsiros Balázs

Melyik térségben, milyen termőhely(ek)en gazdálkodsz?

Hajdók Bence Endre

Felső-Bodrogközben élek, ami a Bodrog és a Tisza folyók közt elterülő természetföldrajzi kistáj, a Felső-Tisza-vidék középső része. Szülőfalum, Kistárkány határát túlnyomó részben középkötött réti vályogtalajok alkotják. Megtalálhatóak ezen kívül még homoktalajok, láptalajok, réti-öntés talajok. Többnyire savanyú kémhatásúak, gyenge foszfor, és közepes kálium ellátottsággal rendelkeznek. Szervesanyag-tartalmuk 2-3% körüli.

Vikor Gellért

Csongrád-megyében, a Szegedi kistérségben, Deszken gazdálkodunk. Jellemző talajtípusok területeinken a csernozjom, a kötött réti és glejes erdőtalaj.

Zsiros Balázs

Békés megyében, Gábortelep és Csabaszabadi térségében gazdálkodunk réti-csernozjom talajokon.

Milyen növényeket termesztesz?

Hajdók Bence Endre

Őszi búzát, árukukoricát, szóját és káposztarepcét termelek. A későbbiekben napraforgóval is szeretnék foglalkozni.

Vikor Gellért

Őszi kalászosokat, méghozzá búzát és tritikálét, továbbá napraforgót és őszi káposztarepcét termesztünk.

Zsiros Balázs

Árpát, búzát, napraforgót, kukoricát és repcét vetünk a területekre.

Hányadik éve termelsz repcét?

Hajdók Bence Endre

A gazdálkodást 2014-ben kezdtem, idén termelek másodjára repcét.

Vikor Gellért

Tíz éve termelek repcét.

Zsiros Balázs

Ez a negyedik gazdasági év.

Évről évre próbálod fejleszteni a technológiát, vagy van egy önköltségi szint, amely állandó?

Hajdók Bence Endre

Minden évben igyekszem hozzátenni valami újat, növelni az intenzitást. Ezt meghálálja a repce.

Vikor Gellért

Évről-évre fejlesztjük a technológiát, tanulva az előző évek és a gazdatársak tapasztalatából. A kitűzött önköltségi szintet eddig minden évben túlléptük – úgy látjuk, megtérül. A jövőben a ráfordítást már nem szeretnénk növelni, inkább a felhasznált inputanyagok kijuttatását szeretnénk fejleszteni, pontosítani.

Zsiros Balázs

Természetesen folyamatosan fejlesztünk.

Kérlek, röviden foglald össze a repce technológiát az elővetemény betakarításától kezdve.

Hajdók Bence Endre

Általában őszi kalászos után vetünk repcét. A sekély tárcsás tarlóhántás előtt közvetlenül cellulózbontó baktérium készítményt juttatunk ki a tarlóra. Repce alá többnyire középmélyen szántunk. Számos esetben nem példaértékű a szántásos alapművelés, mivel a nyers, agyagos talajt nem tudjuk azonnal elmunkálni a forgatást követően, a szikkadás pedig nedvességvesztéssel jár. Az elmunkálást nehézborona-henger kombinációval végezzük egy vagy két menetben, ezt követi a tápanyag kijuttatása hektáronként 200 kg MAP műtrágyával. A kombinátoros magágykészítés előtt közvetlenül Phylazonit talajoltót dolgozunk be. A vetést igyekszünk augusztusban elvégezni 2 cm-es mélységben, 450-500 ezres tőszámmal hektáronként. A vetést azonnal Cambridge hengerrel zárjuk. Ezután közvetlenül végezzük a preemergensen gyomirtást a kétszikűek ellen. Kelés után, szikleveles állapotban kontakt rovarölőt juttatunk ki a repcebolha kártétele ellen. Ezt szükség esetén többször ismételjük. Később ismét kontakt rovarölős kezelést végzünk a repcedarázs álhernyója ellen is. Az elővetemény árvakelése és az egyszikű gyomok ellen hagyományos szuperszelektív egyszikűirtót juttatok ki sorzáródás előtt. Később fizikailag már lehetetlen a kiiktatásuk. 4-5 leveles állapotban fungicid kezelést végzünk, amely reguláló hatással is bír. Ezzel egy menetben lombtrágya formájában segítem a repce makro,- ill. mikroelem igényét. (Mg, S, Ca, B, Zn, Mo, Mn)

Tavasszal (feltéve, ha a belvíz miatt sikerül kijutni a földre) 80 kg N és 39 kg S hatóanyagot juttatok ki hektáronként a repcére. Szárbaindulás előtt 160 kg karbamid fejtrágyát is kap az állomány. Tőlevélrózsás állapotban újra regulátoros kezelést végzek – kétszeres dózissal az őszihez képest. Ezzel együtt újra nagy adag levéltrágya kerül a repcére. Folyamatosan figyelem a szárormányosok jelenlétét, később a fénybogarak betelepedését is. Ellenük már szisztemikus inszekticideket használok. Zöldbimbós állapotban újra kis mennyiségű nitrogén fejtrágya adagot kap a repce, illetve mikro- és makroelem tartalmú készítmények sorát, folyékony formában, továbbá Pictor fungicidet.

Vikor Gellért

A repcét mindig elővetemény őszi kalászos után vetjük el gazdaságunkban. A betakarítást követően tarlóhántás végzünk hagyományos V tárcsával, amelyet felszínzárás követ Crosskill profilú hengerrel. Ezután hagyjuk beéredni a talajt. Az alapművelést legkésőbb augusztus első dekádjáig elvégezzük, amely minden esetben középmély lazítás. Ezt a műveletet is lezárás követi. A tápanyag gazdálkodási terv alapján kijuttatjuk az alapműtrágyát, majd kombinátorral magágyat készítünk. Ennek felszínét szintén lezárjuk. A repcemag számára szükséges aprómorzsás magágy elérése érdekében egyes művelési elemek ismétlése előfordul (főként réti talajon). A vetés szeptember első dekádjában történik 450-500 ezer csíraszámmal hektáronként. Az első növényvédelmi beavatkozás a búza árvakelés ellen irányul, majd védekezünk a kétszikű gyomnövények ellen is. A repce kártevői ellen mindig célzottan, táblaszinten védekezünk. Ősszel, a regulátoros kezeléssel egy menetben juttatjuk ki az első bór tartalmú levéltrágyát. Kora tavasszal – amint lehetséges – kiszórjuk az első fejtrágyát, amely szemcsés kén-tartalmú nitrogén műtrágya, majd a szárbaindulást megelőzően nitrogéntartalmú folyékony műtrágyával kezeljük az állományt. A kártevők betelepedését folyamatosan figyeljük sárga ragacslapokkal és szükség esetén védekezünk ellenük. Tavasszal is végzünk fungicides kezelést, amely egyben reguláló hatású is. Bór mikroelem-tartalmú lombtrágyát ismét juttatunk ki összekötve más beavatkozásokkal. Virágzáskor fungicides állománykezelést végzünk.

Zsiros Balázs

A gabona betakarítását sekély tárcsás megmunkálás követi a tömeges árva- és gyomkelés érdekében. Vetés előtt egy hónappal szántásos alapművelést végzünk, amelynek felszínét hengerrel zárjuk. A kiszórt alapműtrágyát közvetlenül a vetőgép előtt haladó kombinátor dolgozza be, így nedves, tápanyagdús környezetbe kerül a mag. A kombinátor kb. 0-5 cm mélységben készíti a magágyat, míg a vetőgép 3 cm-re veti a repcemagot. A vetés felszínét szintén hengerrel zárjuk. Robbanásszerű kelés esetén nincs szükség gyomirtásra, mivel a levelek alatt nem tud fejlődni a gyom, ha mégis, akkor a regulátorral együtt végezzük el az őszi gyomirtást. Általában márciusban, reggeli fagyra kijuttatjuk a második adag fejtrágyát. Aratásig több növényvédelmi kezelést végzünk. Első permetezéssel a szárormányos ellen védekezünk, illetve a permetlébe keverjük még a bóros és kénes levéltrágyákat, továbbá fungicidet is. Fénybogár és becőormányos elleni védekezéseket bérmunkában végeztetjük el hidas permetezőgéppel.

A talajműveléssel kapcsolatban milyen tapasztalatokat szereztél a térségetekben? Forgatásos vagy forgatás nélküli alapművelést preferálsz?

Hajdók Bence Endre

A forgatás nélküli technológiákat részesítem előnyben. Kisebb a nedvességvesztés, mulcsos felszín marad utána, könnyebb az elművelése. Eddig csak szójában hasonlítottam össze a két művelési típust, akkor a szántás bizonyult jobbnak, ám meggyőződésem hogy több évnyi lazítás után ez az eredmény megfordulna.

Vikor Gellért

A környékbeli gazdák a nyári aszályok okán szinte teljes mértékben forgatás nélküli talajművelést alkalmaznak. Tapasztalataim alátámasztják, hogy az egyes forgatás nélküli műveletek időben történő elvégzésével száraz évjáratban is tudunk nedvességet megőrizni talajban a repcének.

Zsiros Balázs

Csakis forgatásos talajműveléssel foglalkozunk, azonnali felszínzárással. Térségünkben nagyon fontos a talajban a víz megőrzése.

Milyen sortávra veted a repcét?

Hajdók Bence Endre

12,5 cm sortávra vetem a repcét.

Vikor Gellért

12 cm-es gabonasortáv, amelyet a jövőben szeretnénk növelni.

Zsiros Balázs

24 cm, tehát dupla gabonasortávra vetem a repcét.

Tudatosan pótlod a mikroelemeket, vagy a könnyen, olcsón elérhető készítményekre hagyatkozol a repcénél?

Hajdók Bence Endre

Igyekszem tudatosan pótolni a mikroelemeket, de természetesen szem előtt tartom a különböző készítmények ár/érték arányait.

Vikor Gellért

Folyamatosan pótoljuk a mikroelemeket az adott fenológiai stádium igénye szerint.

Zsiros Balázs

Igen, mivel a repcetermelésnél a legfontosabb a tudatosság.

Ragasztás, deszikkálás be van illesztve a technológiába?

Hajdók Bence Endre

Nem szoktam sem deszikkálni, sem ragasztani.

Vikor Gellért

Jelenleg még igen, ám a virágzáskor elvégzett fungicides kezelésnek és az új hibridek jó kipergés-ellenállóságának köszönhetően a jövőben szeretnénk elhagyni ezeket a beavatkozásokat.

Zsiros Balázs

Ezen a környéken nem szokás ragasztani. Több területen tesztelték, de nem takarítottak be többet a ragasztott területeken. A deszikkálást az adott évjárathatás dönti el.

Mik voltak a szélsőértékek a termést tekintve?

Hajdók Bence Endre

Az első évem értékelhetetlen volt, nem is lett betakarítva. Tavasszal kukoricát vetettem a helyére. A tavalyi évből sokat tanultam, idén 4t/ha-os termést remélek.

Vikor Gellért

1,5-4,9 t/ha

Zsiros Balázs

A leggyengébb táblaátlag eddig 1,8 t/ha, míg a legjobb termésünk 4,3 tonna volt hektáronként.

Belvíz, kifagyás, jégkár előfordult már?

Hajdók Bence Endre

Idén tavasszal nagy volt a belvíz, kifagyást nem tapasztaltam. Tavalyelőtt más gazdaságokban volt 100%-os jégkár is, szerencsére minket elkerült.

Vikor Gellért

Belvíz előfordulhat a területeinken, ahogyan idén is. Jégkár és kifagyás nem jellemző.

Zsiros Balázs

Szerencsére nem, és ne is fessük az ördögöt a falra!

A felvásárlási árak felétek hogyan alakulnak?

Hajdók Bence Endre

A repce ára stabilnak mondható a gabonafélékkel összehasonlítva, ahol két év közt akár 100%-os eltérést is tapasztaltunk már. 300-350 eurós (kb. 90-105 ezer forintos) tonnánkénti ár a jellemző térségünkben.

Vikor Gellért

Kismértékű csökkenés megfigyelhető a felvásárlási árak tekintetében, amely véleményem szerint a repce termesztési területének növekedésével magyarázható.

Zsiros Balázs

Minden évben kedvező áron tudjuk értékesíteni a repcét. 95 és 115 ezer forint között mozog az ára tonnánként.

A szomszédos gazdák is termelnek repcét? Hogyan látod az ő munkájukat?

Hajdók Bence Endre

Termelnek repcét, ám kevés köztük a szakképzett gazda. Majdnem mindegyikük kizárólag a saját tapasztalatára hagyatkozik, nem nyitnak újdonságok, „szakszerű” megoldások felé. Van, aki elveti és legközelebb aratáskor találkozik vele újra, bár akad gazda, aki annak ellenére, hogy nem tanult ember, igyekszik, és szép eredményeket ér el. Néhányan már belátták a szántás nélküli termelés előnyeit is, ezáltal egyre jobban termelnek. Legtöbb esetben a vetésben látom a hibát. Túl sűrűn és túl mélyen vetik a repcét. Ezáltal hiányos és heterogén lesz az állomány.

Vikor Gellért

Térségünkben a gazdák többsége foglalkozik repcetermesztéssel. A jövőben azok is tervezik vetésforgóba illesztését, akik eddig még nem vágtak bele. Évről-évre egyre nagyobb figyelmet fordítanak a termelők a repce termesztéstechnológiájára, amely a terméseredményekben is megmutatkozik.

Zsiros Balázs

Természetesen. Tőlük is tanultam, ők mind 30-40 évvel idősebbek, mindig epekedve néztem, náluk mennyivel szebb. Az idei év kivétel, úgy néz ki, sikerült mindent eltalálnom, és az én repcém az irigylésre méltó.

Hogy látod a repce jövőjét a gazdaságodban? Érdemes „vesződni” vele?

Hajdók Bence Endre

Egyetem mellett nehézkesen megy a dolog, csúsznak műveletek. A későbbiek során viszont mindenképp érdemesnek találom termesztését. Ha latba venném a sok ”buktatót”, akkor nem mondanám ki egyértelműen, hogy érdemes vele foglalkozni. Ám ha valaki belekezd, akkor csak intenzív termesztési technológiát alkalmazzon, másképp nem érdemes repcét termelni.

Vikor Gellért

Gazdaságunkban a jövőben is helyet kap a vetésszerkezetben, mivel viszonylag stabil a felvásárlási ár és a kereslet.

Zsiros Balázs

Úgy gondolom, repcéből nem lehet eleget termelni. A gyakori permetezések unalmassá teszik a vegetációt, ám betakarításkor a kombájnban ülve kárpótlást kapok a hosszú eltöltött munkaórákért, és mosolygok. Ezen kívül a repce után kedvező a gabonát vetni a táblába.

Országos, uniós szinten?

Hajdók Bence Endre

Mindkét szinten látok benne jövőt. Egyre több a nagygazdaság, amelyek biztosítani tudják a repce számára a kellő intenzitást, és nagyobb méretekben még olcsóbban termelhető, még nagyobb hozamokkal.

Vikor Gellért

Termőterülete országos szinten jelentősen nőtt az utóbbi években, amely növényvédelmi problémákat vethet fel a rövid visszakerülési idő miatt.

Zsiros Balázs

Ha nekem megéri, akkor nyilván másoknak is megéri.

És a végére egy költői kérdés: miért termesztesz repcét?

Hajdók Bence Endre

Azon túl, hogy megéri, szeretem a kihívásokat. A repcetermesztés pedig mindenkinek nagy kihívás.

Vikor Gellért

Elsősorban ökonómiai okok miatt, továbbá kedvező elővetemény-hatása sem elhanyagolható szempont. Termesztése nem egyszerű, kihívások elé állítja a gazdákat, ám a virágzó repcetábla látványa mindezen nehézségekért kárpótolja a termelőt.

Zsiros Balázs

Ha szerény szeretnék maradni, akkor azt mondom, hogy azért csinálom, mert eszméletlenül szép, főleg a virágzás. Másrészt viszont azért, mert megéri dolgozni vele.

Köszönöm a gazdálkodóknak, hogy megosztották olvasóinkkal saját meglátásaikat a repce termesztésével kapcsolatban. További jó munkát, eredményes gazdálkodást kívánunk!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Istenáldotta búza

2018. május 15. 12:38

Ellentmond a józan észnek, mégis szeretem a búzatermesztést. Pedig évről évre csekély haszon marad rajta.

A repcetermesztés kritikus elemei

2018. március 9. 06:53

Három „T” betűs kulcsszó gondos megvalósítását kívánja meg a sikeres repcetermesztés: talajmunka, tápanyagellátás és telelés.

A talajművelés illemtankönyvének bemutatója

2018. február 26. 19:33

Ez a könyv Dr. Birkás Márta professzor ajándéka a tudományos és gazdálkodó élet résztvevőinek.

Az új esztendőre

2018. január 1. 11:27

Addig kell belefeküdni a hámba, míg fiatalok vagyunk, ne féljünk megfeszíteni életünk istrángjait.

Itt vannak a búza és repce posztregisztrációs fajtakísérletek eredményei

2024. szeptember 8. 10:10

A GOSZ-VSZT-NAK kísérletek eredményeiről készült összefoglaló kiadványokat a szervezők nyilvánosan elérhetővé tették ebben az évben is.

Elmaradhat a kalászosok bokrosodása és jön a vetésfehérítő is

2019. március 12. 10:36

Az elmúlt héten tovább folytatódott a kellemes tavaszi idő. A kiadós csapadékot hozó időjárási frontok továbbra is nagy ívben elkerülik a Kárpát-medencét. A talajok felső rétegében aggasztó mértékű a kiszáradás. Az áttelelt növények fejlődését most nem a hőmérséklet, hanem a vízhiány gátolja.

A repce alaptrágyázása a versenyképes hozam érdekében

2024. augusztus 8. 10:10

A repce számára augusztusban már időszerű az NPK-alapműtrágya kijuttatása. Aki komolyan gondolja a repcetermesztést, az nem hagyhatja el az alaptrágyázást.

Az exportértékesítések ellenére is csökkent a szójabab ára

2023. augusztus 31. 07:10

A novemberi határidős szójabab árának esését még az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának bejelentése sem tudta feltartóztatni.