Terményárak

Az exportértékesítések ellenére is csökkent a szójabab ára

Agrofórum Online

Amerikában vegyesen zártak a terményárak, de Európában a keddi mínuszokat áremelkedéssel korrigálták a piacon. Chicagóban a búza 0,9 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal drágult, miközben a kukorica 1,2 százalékkal, a szójabab pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A novemberi határidős szójabab árának esését még az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) azon bejelentése sem tudta feltartóztatni, miszerint a 2023/2024-es gazdálkodási évben 266 000 tonnát exportálnak ismeretlen rendeletetési helyre.

A gabonatermelő övezet és a síkságok nagyon szárazak lesznek a következő 7-10 napban, kevés lesz az esőzés vagy egyáltalán nem esik csapadék, több előrejelzés is megegyezik ebben”

– mondja Jeremy McCann, a Farmer’s Keeper ügyfélmenedzsere. A piacok továbbra is a száraz előrejelzés alapján folytatják a kereskedést, de úgy tűnik, hogy a kukorica és a szójabab esetében is lélektani „ellenállási szintek” leküzdéséért küzdenek.

Ukrajna a hírek szerint dróntámadásokat hajtott végre Oroszország több régiójában, ami a moszkvai és környéki repülőterek leállásához vezetett. Recep Tayyip Erdogan török elnök várhatóan Szocsi üdülővárosba látogat, a 2014-es téli olimpia helyszínére, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és megvitassa a Fekete-tengeri Gabona Kezdeményezés újraindítását. A találkozó időpontját még nem közölték. Közben két hajó indult ki Ukrajna kikötőiből, annak ellenére, hogy Oroszország fenyegetőzött, hogy a területről kimozduló hajókat célpontnak tekinthetik.

Az Egyesült Államokban a csapadék lelassította a búza betakarítását Észak-Dakotában, a tavaszi fajták legnagyobb termőterületén az Egyesült Államokban a tegnap véget ért hét napban.

Amerikában az Idalia hurrikán felerősödött, és 4-es kategóriájú lett, körülbelül 130 mérföld/órás széllel. Viharhullám, szélsőséges szél, tornádó és hurrikán figyelmeztetések vannak érvényben a floridai öböl partjának nagy részén, miközben a vihar a szárazföld felé tart – mutatták a meteorológiai szolgálat adatai.

Európában a malmi búza 2,5 eurós plusz után 227,75 euróba, a kukorica 0,25 eurós áremelkedést követően 214 euróba, a repce 0,25 eurós megugrás hatására 465 euróba, a takarmánybúza pedig 0,65 angol fontos plusz után 188,1 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Az exportadatok hatására drágultak az agrártermékek

2020. február 5. 09:02

A vírus kitörése a kereskedelmi háborúra is kihathat, Kína már szinte biztosan nem fogja tudni tartani az első fázisban tett ígéretei egy részét, hiszen most kellene megérkeznie az első cseppfolyós földgáz állománynak.

Botrányos háború: a lengyelek a háttérben orosz mezőgazdasági termékeket vásárolnak

2024. március 4. 08:10

Az Ukrajnával vívott háború és az éles politikai helyzet sem akadályozza meg az oroszokat abban, hogy a háttérben a lengyelekkel kereskedjenek mezőgazdasági téren.

A magas repce terméshozam az őszi alaptrágyázással kezdődik

2021. augusztus 13. 13:56

A repce tápanyag-utánpótlást megelőző legfontosabb művelet a tervezés. A kijuttatandó tápanyagmennyiség meghatározásához a Borealis L.A.T digitális eszközei kiváló segítséget nyújtanak.

Kétéves csúcsra szaladt a szójabab ára

2020. szeptember 1. 05:49

Az amerikai szójabab kurzusa magasabbra emelkedett, mint az elmúlt két évben bármikor.