Ház, táj blog

Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! – Május

Agrofórum Online

Íme egy rövid segítség azoknak a kertbarátoknak és tudatos táplálkozóknak, akik szeretnék a zöldség- és gyümölcsfogyasztásuk alkalmával szem előtt tartani a szezonalitást, vagyis azt, hogy éppen melyik növény fogyasztható részének mikor van idénye.

Januárban közelebbről megismerkedtünk a naspolyával, februárban a kökénnyel, márciusban a rukkolával, a spárgával és a kivivel, áprilisi vendégeink a metélőhagyma, a lestyán és a bordás kel voltak.

Ebben a hónapban már javában dúskálhatunk a különféle zöldségekben, és egyre több gyümölcsféle is rákerül a palettára. Érdemes a fűszerkertben is körbenézni, hiszen a megerősödött, áttelelt növényekről a fagymentes májusi hetekben már vághatunk le hajtásokat konyhai felhasználásra. (A fűszernövények gondozásával és fűszerként történő felhasználásukkal a Legyen saját fűszerkertünk című cikksorozat foglalkozott.)

Most májusban mindenesetre a rebarbarával és a mángolddal ismerkedhetünk meg, mellettük a lenti táblázatban látható növényeknek van most szezonja:

ZöldségekGyümölcsökEgyéb
Burgonya, zöldborsó, brokkoli, karalábé, karfiol, kelkáposzta, kínai kel, cékla, édeskáposzta, rukkola, fejes saláta, madársaláta, jégsaláta, mángold, spenót, rebarbara, vörös cikória (radiccio), fekete retek, hónapos retek, lilahagyma, metélőhagyma (snidling), vöröshagyma, fokhagyma, újhagyma, petrezselyem, spárga, sárgarépa    Cseresznye, meggy, alma, dió, egres, köszméte, málna, mandula, ribizli, szamóca  Kapor, turbolya, kakukkfű, rozmaring  

A rebarbara terjedelmes bokorrá fejlődő évelő növény. Hatalmas levelei és a rózsaszíntől a bíborvörösig terjedő színű levélnyelei miatt akár dísznövényként is nevelhető. Az idősebb, többéves töveken a levelek közül magasra kiemelkedő virágszárán hozza sok apró, fehér szirmú virágát.

Termesztése viszonylag egyszerű, mivel mindenütt megterem, de leginkább a napos helyet és a tápanyagokkal bőségesen ellátott talajt szereti. Árnyékos helyen a levélnyelek vékonyak maradnak. A leggyorsabban tőosztással vagy az idős bokrok tövéből előtörő sarjakkal március végén szaporítható. Ha nem akarjuk, hogy magot érleljen, akkor a virágszárat mielőbb törjük ki, mert sok tápanyagot von el a levelektől.

Rebarbara

A leveleket már március közepén el lehet kezdeni szüretelni és egészen júniusig folytatni. A leveleket csavarással törjük le, ne vágva! Szakaszosan szedjük le a leveleket, ne egyszerre az összeset.

Bár a rebarbara termesztését és a növény felhasználását tekintve zöldség, mégis fogyasztható gyümölcsként, akár szamócával vagy bogyós gyümölcsökkel kombinálva. Nagyon fontos B-vitaminforrás, emellett magas az A-, C-, E-, és K-vitamintartalma, gazdag kalciumban, káliumban, cinkben és vasban. Nem utolsó élelmirostforrás, és kiváló szomjoltó magas víztartalma miatt.

A levélnyélből pikáns ízű kompót, krémleves, lepény vagy húsos ételek különleges köreteinek kísérője is készülhet, de ha meghámozzuk, érdemes nyersen is megkóstolnunk. Tartsuk szem előtt, hogy csak a növény levélnyelét fogyasszuk!

A mángoldot a Földközi-tenger vidékén élő népek már évszázadok óta termesztik. Ez a növény a cékla és a cukorrépa közeli rokona, és kinézetre hasonlít a rebarbarára is. Megjelenése igen változatos, ugyanis a levele a világoszöldtől a haragoszöld árnyalatig terjedhet, a levél erezete és a levélnyél pedig vakítóan fehér, vagy vöröses színű is lehet. Újabb változatok levélnyele élénksárga színű is lehet. Az erősen hullámos levelű változatát szokták rebarbarás mángoldként is emlegetni, csak hogy teljesen belezavarodjunk.

Mángold

A 30-60 cm magasra növő mángold a félárnyékos és napos kertben is szépen fejlődik, emellett kedveli a laza, humuszos talajt. Általában közvetlenül ágyásba vetjük, áprilistól egészen júniusig. Augusztusban és szeptember elején kései vetése is lehetséges. A növények kikelése után ritkítsuk meg az állományt úgy, hogy legalább 30 cm maradjon egy-egy növény között. A rebarbarához hasonlóan igen tápanyagigényes: elsőként lássuk el komposzttal vagy szerves trágyával, és nyáron még 1-2 alkalommal trágyázzuk meg újra. A vetést követően 2-3 hónappal szedhetjük le a szárakat, a növényen kívülről befelé haladva. Késő ősszel segíthetjük az áttelelését takarással, hogy átvészelje a hideg hónapokat, és így tavasszal még egyszer szedhetünk belőle.

Sok helyen “3 az 1-ben” szuperzöldségnek írják le, mivel a spárga, a sárgarépa és a spenót értékes tulajdonságait egyaránt magába foglalja: levele és nyele fontos vitaminokat (pl.: A-, C-, E-vitamint, de a K-vitamintartalma a kiemelkedő), nyers cukrot, pektineket és értékes szerves savakat tartalmaz. Energiatartalma alacsony, míg rosttartalma magas. Ezeken kívül még magnéziumban, mangánban, káliumban, vasban is gazdag. A felsoroltakon kívül figyelemre méltó mennyiségben tartalmaz rezet, kalciumot, foszfort és cinket. Karotinoidjai is elősegítik a szervezet rákbetegség elleni védekezését. A kutatások elsősorban a bőr-, tüdő-, hasnyálmirigy-, húgyhólyag- és prosztatarák esetén igazolták jótékony hatását.

Felhasználása előtt a tisztítására nagy gondot kell fordítani: levelenként, többször is át kell mosni, mivel nagy levele földdel szennyezett lehet, és megbújhat benne nem várt kerti fogyasztó is.

Leveléből a spenóthoz hasonló főzelék főzhető, a leveleinek nyele pedig a spárgához vagy a rebarbarához hasonlóan készíthető el. Remekül ízesíthető a most idényszerű hagymafélékkel is. Készíthetünk belőle olaszos tésztás egytálételeket, krémlevest és vegyes salátát is.

Minden kedves Olvasónak jó egészséget kívánok, és sok türelmet ehhez a csapadékos tavaszhoz!

Kapcsolódó cikkek:

Mit kell tudni a kiskérődzők pestiséről?

2025. február 12. 05:40

A jelentős gazdasági károkkal járó betegség juhokat és kecskéket is képes megbetegíteni. A Nébih közleményében hívta fel a figyelmet a bejelentési kötelezettség alá tartozó, hazánkban első ízben előforduló betegségre.

A komposzttea alkalmazása a kertben

2025. február 8. 05:40

A házilag elkészült komposztteát számos célra felhasználhatjuk a házikertben: palántanevelésnél, levéltrágyaként, vetőmagkezelésre. A sikeres alkalmazáshoz vegyük végig a legfontosabb szabályokat!

A komposzttea elkészítése

2025. február 2. 05:40

A komposzttea elkészítése egyszerű folyamatnak tűnik, de be kell tartanunk az eddigi tapasztalatokból adódó fontos szabályokat, hogy jó minőségű oldatot kapjunk. A víz és a komposzt minőségén kifejezetten nagy a hangsúly.

Elődeink tudása – ízelítő a népi gyógyászatból I.

2025. január 29. 05:40

Általában nem könnyű kikeveredni mostanság a vírusos megbetegedésekből, emiatt is kezdtem el utánanézni a régi, növényi alapú recepteknek, amik talán segíthetnek.

Hajtatott fejes saláta tápanyagellátása

2022. február 12. 09:36

A fejes saláta termesztéstechnológiája sokat javult, ami köszönhető a betegségeknek ellenálló fajtákon kívül, a korszerűbb termesztő berendezéseknek is, amelyekben jobb lehetőség nyílik a pontos klímaszabályozásra.

Hashajtó hatású zöldségek és gyümölcsök, amelyekkel érdemes óvatosan bánni

2023. szeptember 2. 13:10

Jobb, ha óvatosan bánunk néhány zöldséggel és gyümölccsel, vagy legalábbis olyan helyen fogyasztjuk el őket, ahol van mosdó a közelben. Viccesnek tűnhet ez (vagy épp ijesztőnek), de igenis jobb, ha tisztában vagyunk azzal, hogy néhány zöldség és gyümölcs olyan szinten hat az emésztőrendszerre, hogy meglehet, futásra készteti az embert.

Káposztafélék palántanevelése

2020. február 7. 06:38

A kevesebb, mint 1000 hektár hajtató felületről több év átlagában 18-20 ezer tonna káposztafélét takarítanak be.

1967 óta nem volt ilyen drága a narancslé – mit fogyasszunk helyette?

2023. november 26. 07:10

A narancs télen az egyik legjobb C-vitamin-forrás, amelyből egy közepes méretű 70 mg-ot tartalmaz. Azonban idén sajnos nincs jó éve a narancsnak, emiatt nagyon elszállt az ára a narancslének is. Mit válasszunk helyette?