Életmód
Életmód

Igyunk finom magyar söröket advent idején is!

Igyunk finom magyar söröket advent idején is!

Magyar Sörgyártók Szövetsége

A sör és a tradicionális magyar gasztronómia advent idején is találkozik, a Magyar Sörgyártók Szövetsége az ünnepi időszakra is sörszezonként tekint. Az ágazat előrejelzése alapján a sörpiac forgalma a tavalyi évhez hasonlóan alakulhat 2018-ban is.

„Az idei évet a csapolt sör évének tekintjük, ami nem csupán a legfrissebb sörélmény, hanem benne van az együttlét öröme, a közösen elfogyasztott ételek és italok elkészítése során beletett szakértelem, gondoskodás és nem utolsó sorban a szeretet. Csakúgy, mint az adventi készülődésben, majd az ünnepi és báli szezonban” – mutatott rá Dr. Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

„A sörfogyasztás a tradicionális magyar gasztronómia részévé vált, a kettő együtt fejlődik, a szemünk előtt. Ebben a folyamatban a Sörszövetség célja, hogy növekedjen az iparágban az innováció, folyamatos legyen a fejlesztés és erősödjön az ágazathoz kapcsolódó magyar beszállítói háttér. Nem csak idén, hanem 2019-ben is azon dolgozunk majd, hogy tovább népszerűsítsük a minőségi sörözést és a finom magyar söröket” – tette hozzá az igazgató.

A Sörszövetség adventi sörestjén Dr. Kántor Sándor mellett Ali Rawech Szami, a Kraft Sörfőzők Egyesületének alapítója is rávilágított, hogy a fogyasztói igények egyre szélesednek, erre válaszul termék- és technológiafejlesztéssel, illetve kapacitásbővítéssel terveznek a kisüzemi főzdék.

„A sörkedvelők egyre inkább szívesen próbálnak ki új, addig számukra ismeretlen sörfajtákat. Talán ennek is köszönhető, hogy a főzdéink által főzött sörök eladása megkétszereződött az idei évben. Szerencsére ma már a hagyományos láger mellett egyre inkább az alkalom, a gasztronómiai élmény is meghatározza, hogy ki milyen sört tölt a poharába” – hangsúlyozta a sokszínűséget Ali Rawech Szami.

A hazai sörpiacon a 2018. évi előrejelzések alapján a tavalyihoz hasonlóan alakul majd a forgalom, 2017-ben 6,2 millió hektoliter sör fogyott, Dr. Kántor Sándor beszédében kifejtette, hogy idén ez néhány százalékkal efölött alakulhat. A hazai, 120 millió korsó feletti éves fogyasztás túlnyomó többsége továbbra is magyar sörgyárakban és sörfőzdékben készül, maximálisan igénybe véve a meglévő gyártókapacitásokat.

„A csapolt sörök előreláthatóan a teljes belföldi piac 10 százalékát teszik ki, hasonlóan a 2017-es évhez. Remélhetőleg sikerült megállítani a szegmens csökkenését” – prognosztizálta az ágazat eredményeit az igazgató, aki külön szakmai örömként értékeli, hogy idén immár másodszor is együtt ünnepelnek a nagy gyártók és az újhullámos kisüzemi sörfőzdék képviselői.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy csomag boltiból saját menta – egy életen át

2024. május 9. 15:10

A menta termesztése egyszerű, felhasználása viszont sokrétű. Videóból tanulhatjuk meg, hogyan tudjuk szaporítani.

Kitiltható az elektromos autó a mélygarázsból?

2024. május 9. 12:10

Németországban már nem tiltható meg, hogy elektromos autók mélygarázsokban való parkoljanak. Így döntött a wiesbadeni kerületi bíróság.

A Ginkgo biloba 12 gyógyhatása

2024. május 8. 17:10

A Ginkgo biloba kiváló gyógynövény, amely Kínában őshonos. Ismerje meg részletesen a ginkó emberi szervezetre gyakorolt hatásait!

Energiaitalok helyett: matcha tea, az egészséges koffeinbomba

2024. május 6. 15:10

Érdemes kipróbálni a matcha teát, mert rendkívül egészséges, magas koffeintartalma felpörget, és az alapanyaga 100% növényi.

Csigacsapda ötletek házilag

2023. szeptember 9. 05:40

Nagyon sokféle megoldási ötletet lehet találni az interneten, így nekiláttam és elkezdtem kísérletezni, hogy vajon ebből a sok, jó megoldásnak tűnő dologból melyik a valóban működő?

A vártnál jobban teljesített a Corona sör gyártója

2020. július 3. 10:37

Az alkoholos italokat gyártó vállalat a negyedévben 2,3 dolláros egy részvényre jutó profitot könyvelt el, ami 29 centtel haladja meg a Wall Street-i elemzők által közzétett prognózist.

A Drehert, a Borsodit és a Heinekent is vizsgálja a Versenyhivatal

2022. január 14. 10:18

A Gazdasági Versenyhivatal megindította első eljárásait a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó, a fogyasztók választási lehetőségét bővítő kereskedelmi szabályozás érvényesítésére. A nemzeti versenyhatóság két nagy hazai gyorsétterem-lánccal és három sörgyárral szemben is vizsgálatot indított.

A dohai sör a legdrágább a világon

2023. augusztus 8. 08:10

Míg a burundi Bujumburában egy brit pint (568 ml) 0,53 eurónak, mintegy 210 forintnak megfelelő összegbe kerül, addig Dohában körülbelül 23-szor annyiba.