Növényvédelmi előrejelzés

Máris jelentős kár érte a paprikát, paradicsomot – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

A korábbi jelentős mennyiségű csapadékot már elnyelte a talaj, így nagy erőkkel folyik a napraforgó és a kukorica betakarítása, az őszi káposztarepce vetése, valamint az őszi kalászosok alá a talaj-előkészítés.

Szeptember harmadik dekádjában visszatért a kora ősszel megszokott, csendes, nyugodt, időjárási frontoktól mentes időjárás. A nappali hőmérséklet 20-25 °C között stabilizálódott, éjszakánként viszont csupán 10 °C körüli léghőmérsékletet mérhettünk.

Már látható, hogy a napraforgó és a kukorica termésében az esőzések nem okoztak károkat, a korábbi tartós aszály viszont országszerte alaposan lecsökkentette a várakozásokat.

Növényvédelmi szempontból idén terméscsökkentő tényezőként elsősorban a makrofominás szárfertőzést kell kiemelni, mely ezen két növénykultúrán túlmenően még számos más növénynél is fellépett.

A kórokozó az ilyen, szélsőségesen meleg évjáratokban tud mérhető károkat okozni a szár bélszövetének elpusztításával, mely ellen kémiai védekezéssel aligha vagyunk képesek védekezni. Az okszerű vetésváltás a számba jöhető kevés növénykultúra miatt nem opció, hosszú távon csak a rezisztencianemesítés lehet a megoldás záloga.

A rovarkártevők közül a kukoricamollyal és a gyapottok-bagolylepke kártételével kellett tartósan számolni. A kukoricamoly országos szinten a növények mintegy 20%-án okozott érdemi kárt, míg a gyapottok-bagolylepke hernyói még most is károsítják a számba vehető növénykultúrákat.

A károsítás egyre inkább áttevődik a szabadföldi zöldségfélék termésére, így már most jelentős a kár paprikában, csemegekukoricában, zöldbabban, paradicsomban. A folyamatos betakarítás miatt már lehetetlen a védekezés a kártevő ellen.

Gyapottok-bagolylepke kártétele babon
Gyapottok-bagolylepke kártétele babon

Az esők előtt elvetett őszi káposztarepce már kikelt, de az esők utáni vetések 80-90%-a is kelőfélben van. A repcét károsító bolhafajok áttelepülése a vetésekre folyamatos, jelentősebb bolhakárral eddig a rovarölő szerrel nem csávázott növényeken lehet találkozni.

Folyamatos a repcedarázs áttelepülése is, a peterakás elkezdődött, szórványosan már lárvakártétel is megfigyelhető. A vetések rendszeres megfigyelése fontos, mert a darazsak betelepedése és az álhernyók kelése a napokban tovább fog növekedni.

Szórványosan már megkezdődött a mezei pocok áttelepülése a rezervoár területekről a frissen kikelt repcevetésekbe, melynek erősödése várható az elkövetkező hetekben.

Levéltetvek búzán
Levéltetvek búzán

Az esők után rohamosan nő a kalászos árvakelés. A kikelt növényeken már megjelentek a vírusvektor levéltetvek és a kabócák. Tarlóápolás nélkül gyors betelepülésre kell számítani az első őszi kalászos vetéseken.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: így zajlik most a szüret

2025. szeptember 9. 08:10

Ősz közeledtével a szüret mellett a betegségek és kártevők erősödésére is oda kell figyelni a gyümölcsösökben és szőlőkben.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: jön a fordulat?

2025. szeptember 8. 08:10

A kukorica érése felgyorsult, a napraforgó deszikkálása zajlik, a szójában ritkuló állományok, a mezei pocok aktivitása pedig nő.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: őszi káosz a kertekben

2025. szeptember 2. 08:10

Őszre készülve: egyes betegségek visszahúzódnak, de a dióburok-fúrólégy, poloskák és rothadások most is nagy károkat okoznak a kertekben.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: károsítók gyűrűjében

2025. szeptember 1. 13:10

A forró, száraz időjárás tovább nehezíti a szántóföldi kultúrák helyzetét: repcében bolhák, kukoricában lepkék, szójában atkák okoznak gondot.

Miért jó a paradicsom gyökerét a talajban hagyni?

2025. augusztus 16. 16:10

A paradicsom gyökerei a talajban kincset érnek. Javítják a talajszerkezetet, táplálják a talajéletet és növelik a termékenységet.

Burgonya és paradicsom, egy növényen termesztve – izgalmas kísérlet

2024. február 29. 07:10

Vajon lehetséges-e egy növényen egyszerre paradicsomot és burgonyát is termeszteni?

Mi lehet az oka, hogy foltosodnak a paradicsombogyók?

2023. július 8. 04:38

Valamiért foltosodnak a paradicsombogyók, mi lehet az oka? Büdös bogár vagy esetleg valami betegség? A levelek zöme szinte mindegyik egyszínű, nem nagyon látszik rajta foltosodás, pár levél kicsit bepöndörödött. Inkább a termésen látszik ez a fajta elváltozás.

Jelentősen esett a spanyol paradicsom ára 2018-ban

2019. március 5. 14:02

Spanyolország elégedett lehet fő európai piacaira irányuló exportjával. A Németországba irányuló szállítmányok értéke 3 százalékkal, a Franciaországba és az Egyesült Királyságba szállított árué pedig 5, illetve 3 százalékkal nőtt.