15℃ 2℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Növényvédelmi előrejelzés

Még nagyobb veszélyben a vadgesztenyék és rajzik a cserebogár is

Agrofórum Online

A gyümölcstermő növények túlnyomó többsége már virágba borult, csak a birs és a naspolya nem bontotta ki szirmait.

Április első dekádjára továbbra is a tavaszias időjárás volt a jellemző. Az elmúlt héten átvonult az ország felett egy csapadékzóna, de a maximális eső mennyisége nem haladta meg a 10-15 millimétert, ez is inkább a nyugati tájegységeket áztatta, másutt ennél jóval kevesebb csapadék hullott. Ez a kis eső csupán néhány napra enyhítette az egyre súlyosbodó aszályt.

A kajszi már elvirágzott, hozza hajtásait. Virágzása idején, a Duna-Tisza közén a fagyok alaposan megritkították a lehetséges termést, így ezekben a körzetekben az idén sem várható sok barack.

Több kártevő előbújt a tavaszi meleg hatására. Az áprilisi cserebogár tömegesen rajzik a homokhátsági területeken. Néhány térségben már a májusi cserebogár néhány egyedét is fogták a fénycsapdák. Ez most a májusi cserebogár V. törzse. A közvetlenül jelentkező lombrágás mellett ezekben a térségekben számolni kell a lerakott tojásokból kikelő cserebogár pajorok kártételével, mely egyaránt jelentkezik szántóföldön és kertészeti területeken.

A szilva virágzásával együtt megjelentek a poloskaszagú szilvadarazsak is. Bár létszámuk most még nem magas, de ez az érték minden bizonnyal növekedni fog. Sziromhullás idejére fel kell készülni az ellenük való védekezésre. Szintén megfigyeltek már az almafák virágain poloskaszagú almafadarazsakat is, bár még kis számban.

A főváros térségében megjelent a feromon csapdákban a keleti gyümölcsmoly, ezért figyelni kell a kártevő rajzásdinamikáját, az optimális védekezési időpont meghatározásához. Fontos az első nemzedék elleni védekezés jó időzítése, mert ezzel a további rajzások mértékét jelentősen csökkenteni lehet.

Ebben az évben a vadgesztenye aknázómoly első lepkéi korábban kezdték meg repülésüket. Létszámuk már most igen magas, ezért súlyosan veszélyeztetik az amúgy is sokat szenvedő gesztenyefákat. A korai rajzás miatt valószínűleg nem lesz elegendő egy jól időzített védekezés.

Inváziós kártevőink közül az amerikai lepkekabóca áttelelt egyedei fokozatosan bújnak elő téli rejtekhelyükről. Ha az időjárás egyre melegedő tendenciájában nem következik be váratlan lehűlés, nemsokára elkezdődik tojásrakásuk.

Az előző évben a kerti lisztecskék tömeges kártétele keserítette meg a kertészkedők életét. A téli időjárás keveset pusztított el belőlük, így az idei szezon sem lesz könnyebb ettől a rendkívül nehezen írtható kártevő miatt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Ahol csapadék volt, ott fokozódott a kalászfuzáriózis veszélye

2020. június 9. 08:42

A viharokból és csapadékból kimaradt tájegységekben továbbra is az aszály az úr. Ami a júniusi átlaghőmérsékletet illeti, még nem érkezett meg a nyár, éjszakánként lehűl a levegő, de erős harmatképződés csak ott van, ahol az utóbbi napokban csapadék is volt.

Veszélyben a gyümölcstermés

2021. április 14. 13:36

Április első dekádjában a változékony, az évszakhoz képest hűvös időjárás uralkodott. A negyedéve tartó szárazság csak április 13-án szakadt meg, de az országos esőt jelentős lehűlés kísérte. A lehulló eső csak átmenetileg csökkenti a tavaszi aszályt, további csapadékra lenne szükség.

Megjelentek a lisztharmat első tünetei az almafákon

2020. április 15. 15:39

A lisztharmat most még elsősorban a tavaly befertőződött, úgynevezett „gyertyás” vesszőkön jelentkezik, de a kórokozó párás-meleg időszakban a környező fiatal hajtásokra is veszélyt jelent.

A párás, meleg időjárás kedvez a kórokozók és a kártevők felszaporodásának

2019. június 24. 10:53

A májusi bőséges csapadék után eddig júniusban is az átlagosnál több eső esett. A rendszeresen visszatérő esők okozta páradús levegő rendkívüli módon kedvez a kórokozók felszaporodásának és terjedésének.