A tavalyinál alacsonyabb a vágósertés termelői ára - Friss élőállat és hús agrárpiaci jelentés

2015. január 20. 12:58

Magyarországon a vágósertés termelői ára 417 forint/kg hasított súly volt 2014 decemberében, 14 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbi átlagárat - olvasható az AKI legújabb agrárpiaci jelentésében.

Jövőre 11 milliárd forint lesz a baromfiágazat állatjóléti támogatása

2014. december 12. 14:51

a baromfitartók érdekeit szem előtt tartva már az idén is 9,5 milliárd forintra emelkedett a baromfi állatjóléti támogatás éves keretösszege.

Leállt a juh és a szarvasmarha exportja a kéknyelv betegség miatt

2014. december 8. 13:18

Kevés kivételtől eltekintve vesztegzárra vannak ítélve a húsmarha-, valamint a juh- és kecsketartók, miután a kéknyelv betegség terjedése miatt tilos az élőállat-szállítás.

Barna medve pusztított el juhokat Nógrád megyében (+KÉPEK)

2014. november 9. 20:25

A vasárnap délben megtalált három juhtetem jól felismerhető sérülései alapján kijelenthető, hogy az észak felől terjeszkedő medve okozta a kárt.

Tizennégy megyét érint a kéknyelv betegség

2014. november 5. 13:39

Az ország területének kétharmad részén kellett korlátozó intézkedéseket bevezetni a megbetegedések miatt.

Békés megyében is megjelent a kéknyelv-betegség

2014. október 29. 14:08

A Békés megyei Nagyszénás közelében, egy hobbiállattartó kisgazdaságban is kimutatták a kéknyelvfertőzést.

A szarvasmarha, juh és kecske áfája is 5%-ra fog csökkenni

2014. október 28. 19:39

2015. január 1-jétől 27 százalékról 5 százalékra csökken az élő, a hasított fél- és negyedszarvasmarha, juh és kecske értékesítésére alkalmazott áfakulcs.

Segítség a silókukorica termesztésében - III. Limagrain Silókonferencia

2014. október 22. 19:06

Az immáron harmadik éve megrendezett tanácskozás fő célja volt bemutatni és áttekintést adni a Holstein tenyésztés, tejtermelés, takarmányozás és silóhibrid etetési kísérletek legfrissebb hazai valamint nemzetközi eredményeiről és aktualitásairól.

Vigyázat! Magyarországra is megérkezett a kéknyelv-betegség

2014. október 14. 12:55

A NÉBIH kéri a szarvasmarhát, juhot vagy kecskét tartó gazdákat, hogy a kéknyelv-betegség tüneteire legyenek fokozott figyelemmel, és gyanú esetén haladéktalanul forduljanak állatorvoshoz vagy a járási állat-egészségügyi hivatalok munkatársaihoz!

Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek

2014. október 13. 10:15

A vis maior bejelentés révén lehetőség nyílik arra, hogy a termelők egyes korábban igénybe vett támogatásokhoz, intézkedésekhez kapcsolódó vállalásaik teljesítésére részbeni felmentést vagy halasztást kapjanak.