Állattenyésztés

Új állategészségügyi és takarmányozási rendszert fejleszt a komáromi Solum Zrt.

Agrofórum Online

A projekt része a kényszeritató, úgynevezett drencselő készülékek fejlesztése.

A Solum Zrt. és a balatonfüredi Adexgo Kft. 555 millió forintos beruházással megkezdte egy új állategészségügyi, szaporodásbiológiai és takarmányozási rendszer kifejlesztését – tájékoztatta a komáromi társaság vezérigazgatója az MTI-t.

Vida Sándor elmondta, a két évig tartó munka során folyékony és szilárd kiegészítő takarmányokat és gyógyhatású anyagokat fejlesztenek, amelyek javítják a tejelő tehenek teljesítményét az ellés után, illetve a teljes tejtermelő időszak alatt.

A projekt része a kényszeritató, úgynevezett drencselő készülékek fejlesztése. Az eszközből készül egy alap változat, amellyel egy ember dolgozhat és a tehenek kezeléséhez szükséges kényszeritatást gyorsan, az állatok számára kíméletesen lehetővé teszi, illetve fejlesztenek egy diagnosztikai opcióval bővített változatot, amely a bendőműködés főbb jellemzőiről szolgáltathat adatokat.

A kifejlesztett drencs készülékek és a kiegészítő takarmány-termékcsalád hatékonyságát a Solum Zrt. komáromi tehenészeti telepén üzemi, etetési kísérletekkel, valamint emésztésélettani vizsgálatokkal határozzák meg. A projekt költségének felét a két társaság vissza nem térítendő támogatásként kapta meg, a másik felét pedig önerőként biztosítják, melyből kétharmad részt a Solum Zrt vállalt.

A meglévő és újonnan gyűjtött termelési, szaporodásbiológia, és állategészségügyi adatok felhasználásával az Adexgo Kft. egy komplex monitoring programot dolgoz ki, ezzel az állattartó telepek, valamint a diagnosztikával foglalkozó szakemberek telep- és egyedspecifikus takarmánykiegészítőket és adagokat állíthatnak össze megelőző, illetve gyógyászati céllal.

Az Adexgo Kft. az egészségvédő hatással rendelkező állati eredetű funkcionális élelmiszerek, valamint takarmány kiegészítők és adalékanyagok gyártása és forgalmazása területén folytat kutatásokat. A kft. 17 embert foglalkoztat, a 2014-es éves nettó árbevétele meghaladta a 610 millió forintot, adózott eredménye 73 millió forint volt.

A Solum Zrt. a komáromi Klapka György Termelőszövetkezet utódjaként alakult, 130 résztulajdonosa van, 153 embernek biztosít munkát. A vállalkozás 1500 hektár szántót művel, ebből 1200 hektáron gépesített öntözőberendezésekkel. A zrt. 1500 szarvasmarhát tart, melyből 700 tejelő tehén. Évente 6,8 millió liter tejet értékesítenek. A társaság egyik legjövedelmezőbb ágazata a burgonyatermesztés, 350 hektáron évente 15 ezer tonnát termelnek, a mennyiség 90 százalékát a Lidl és a Spar áruházláncnak értékesítik.

A társaság 2014-ben 3,3 milliárd forint, 2015-ben 3 milliárd forint nettó árbevételt ért el, az adózott eredménye 2014-ben 221 millió, 2015-ben pedig 57 millió forint volt.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Munkavédelem: Milyen veszélyek leselkednek az állattenyésztésben dolgozókra?

2019. január 17. 11:05

Az állattenyésztésben dolgozó munkavállalókat ki kell oktatni minden rájuk leselkedő kockázatról, illetve az azok elleni védekezési módokról, az egyéni védőeszközök rendeltetésszerű alkalmazásáról, a munkaeszközök, gépek, kéziszerszámok helyes használatáról a kötelezően előírt munkavédelmi oktatások keretében.

Elkerülhető a baromfi-kannibalizmus? Hogyan?

2023. augusztus 27. 13:40

Az ártatlannak tűnő csipkedés, mészevés hamar átválthat kannibalizmusba, ha nem figyelünk a baromfiállományra. Megfelelő takarmányozással, a tartási körülmények javításával a probléma hatékonyan megelőzhető.

Hiába jó az abrak, ha ezt elrontja a juhok és kecskék takarmányában

2026. augusztus 23. 11:10

A túl sok abrak gyors eredményt ígérhet, de megfelelő rost nélkül acidózis, anyagcserezavar és termeléscsökkenés lehet a következmény.

AM: a kaszálási korlátozások feloldását kéri hazánk Brüsszeltől

2022. július 11. 10:07

Az aszályhelyzet miatt az Agrárminisztérium az Európai Bizottsághoz fordul az agrár-környezetgazdálkodási programban résztvevők érdekében.