250 millió forinttal támogatják a lótenyésztőket

2020. július 29. 14:17

A koronavírus-járvánnyal összefüggő gazdasági hatások – a ló- és lovas versenyek elmaradása, illetve a turizmus leállása révén - érzékenyen érintették a lovas ágazatot is.

Gyengébb termésre számít idén a dohány ágazat

2020. július 29. 13:03

Ez az évjárat egészen rendkívüli, a termelők minden rosszat megkaptak, amit lehetett, aszályos tavasz, hűvös idő, fagy, komoly mennyiségű csapadék, jég- és homokverés, ez mind a növény ellen dolgozott.

Új szolgálati autókat kaptak a halőrök

2020. július 29. 11:16

Az Agrárminisztérium támogatásával valósult meg annak a 15 terepjárónak a beszerzése is, amelyet most adtak át a horgász-szervezetek számára.

A növénytermesztés jövője miatt aggódnak a német szakszövetségek

2020. július 29. 10:02

A mezőgazdasági és a kertészeti ágazat tizenkét szövetsége kritikát fogalmazott meg a növényvédő szerek és a hatóanyagok jelenlegi használata miatt.

Gazdainfó: egyeztetésen több pályázat

2020. július 29. 06:39

Jó hír azoknak, akik régóta várnak már külső forrásra fejlesztési elképzeléseik megvalósításához, hogy társadalmi egyeztetésre megnyitottak több VP pályázat tervezetet. Ezekhez augusztus 1-ig várják a véleményeket a kialakított partnerségi fórumokon.

Húsfeldolgozót avattak Hajdúnánáson

2020. július 28. 12:05

Az európai uniós követelményeknek megfelelő húsfeldolgozó üzem a szövetkezet vágóhídjához kapcsolódik. A vágóhídon hetente 50 sertést és kiskérődzőt vágnak le.

II. Extrém Talajtani Tábor Nádudvaron

2020. július 28. 10:59

A KITE Zrt. közreműködésével Extrém Talajtani Tábort szervezett Nádudvaron július 21. és 25. között a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Földrajz-Geoinformatika Intézete és a Magyar Földrajzi Társaság. A program célja a talajtan társadalmi megbecsültségének emelése és a meglévő csúcstechnológia bölcs alkalmazása.

Kutatás-fejlesztés - innováció az agrárium szolgálatában: cikkeket várnak!

2020. július 28. 10:10

A Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya és a Magyar Tudomány- és Innováció-menedzsment Alapítvány „Kutatás-fejlesztés - innováció az agrárium szolgálatában” címmel tervez ismét tudományt népszerűsítő kötetet kiadni.

Zuhan a burgonya ára Európában

2020. július 28. 08:03

A gazdálkodók és az iparág szereplőinek legnagyobb problémája, hogy a feldolgozott burgonya nagyon nagy mennyiségben áll rendelkezésre az összes nagyobb északnyugat-európai országban.

Súlyos eredmény: 458 olimpiai medencényi illegális növényvédő szer

2020. július 27. 13:08

A növényvédelem sikeressége számos tényezőn múlik. Az egyik, talán kevésbé ismert probléma az illegális növényvédőszer-kereskedelem és -hamisítás, mely az évek folyamán egyre jelentősebbé válik.