Szívvesztés történt Kalmárföldön, ha nem is teljes, de részleges. Ez már oda tartva is tudható volt, hiszen még az online térben is átjött, mennyire varázslatosak ezek a fakók.
A tanyához vezető út mindenesetre rejtett izgalmakat, házigazdám azonban GPS-ként is remekül bevált: „A 18-as kilométerkő után kell lefordulni, de azt gyakran elviszik születésnapi bulikra, így a 17-nél már kezdjen figyelni.” Figyeltem, és jól tettem, mert valóban hiányzott a nagykorúságot is hirdető tábla. A kiserdő, a nyárfás, a kereszt azonban, mint fő tájékozódási pontok, a helyükön voltak. A kunkereszt pedig jelezte, hogy megérkeztem Eördögh András birtokára. A kapun behajtva a tanya épületét még nem láttam, de jövetelem okát, a kunfakókat – legalábbis hármat-négyet belőlük – igen, hiszen nem messze legeltek tőlem. Bár örömmel elidőztem volna úgy, hogy csak bámulom a méretüket, küllemüket, mozgásukat, de így tél végén is hamar sötétedik, és fejlámpával lovat nézni, birtokot bejárni nem szerencsés, így tovább haladtam. Átjutva a második kapun feltűnt az épület, előtte a gazda egy fekete kutyával. A fekete kutyáról az üdvözlést követően hamar kiderült, hogy nem szimplán csak egy fekete kutya: ő Fürge, a sinka, aktív tagja a csapatnak. András javaslatára, így hármasban, a közelben legelésző lovakhoz sétálunk, közben hallgatom a fajta megálmodóját és tenyésztőjét, akinek minden mondata, egy új és új történet.
Kezdi azzal, hogy felidézi azt, amikor 2009. augusztus 20-án elindultak, a kiskunsági tanyáról, emlékül annak, hogy üdvözlésképpen hajdan Kötöny és kunjai elé lovagolt IV. Béla is. ” 1800 kilométert lovagoltunk 54 nap alatt. Battonyánál léptük át a határt, átkeltünk a Gyalui-, majd a Görgényi-havasokon. Majd tovább haladva északnak megérkeztünk a Kelemen-havasokba. Nehezen vergődtünk át, mire végre elértük a Radnai-hágót. Két napot töltöttünk ott, aztán nyugatnak fordulva hazafelé indultunk. „
Szolgálati lovak és a feladataik
„Annyi felszerelést vittem, ami a nyergemen elfért, ott aludtunk, ahol az este utolért, a lovak legeltek, ez volt a táplálékuk, éjszakára pedig kipányváztuk őket. Nyolc órát lovagoltunk naponta, ez a hegyekben 25-30 kilométert, az Alföldön 50-60 kilométert jelentett. 16 óra jutott a lovainknak legelésre, pihenésre. Ennyi pihenésre szüksége volt a lónak.”
A fizikai megterhelés mellett, a lovak idegrendszere is komoly próbát állt ki, hiszen a Kelemen-havasokban például az út szélén, kamionok mellett kellett haladniuk. A hegyi ösvényeken pedig, amelyek sokszor olyan keskenyek, hogy az egyik kengyel már a mélységben lóg, arra is rákényszerültek, hogy teljességgel gazdájukban bízzanak, az ő ítéletére támaszkodjanak.
A legelésző ’lovacskákat’ – hiszen a kunfakó marmagassága 130-140 cm között van – ezek után még nagyobb tisztelettel nézem. Hiszen csak azt tették – mondja András – amire kitenyésztettem őket, napi munkájuk során is ezt teszik: „Ezek az úgynevezett szolgálati lovaim, közöttük van az enyém, Fényes is, vele tettem meg az Országkerülést, a 4 hónapig tartó zarándoklatunkat. Visszatérve a szolgálati lovakhoz, nagyállattartással is foglalkozom, és ezekkel történik a marhák hajtása, koordinálása. Emellett nyaranta, a táborunkban gyerekek tanulnak a hátukon lovagolni.”
Kérdésemre, hogy milyen táborok ezek, kik vesznek rajtuk részt, András elmeséli, hogy az ideköltözésekor az a cél lebegett előtte, hogy visszatér az itt élők egykori életviteléhez, gazdálkodási szemléletéhez. Ehhez hozzájárult a küldetéstudata, hogy mindezt megismerteti a környéken lakókkal is, akik nem, vagy már csak emlékekből tudták, milyen volt egykor egy családi gazdaság itt, a Kiskunságban. Emiatt hozta létre a gyermektábort, ahol a környékbeli gyerekek, anyagi ellenszolgáltatás nélkül megismerkedhettek őseik életmódjával. Az utóbbi években ez némileg túlnőtt a lehetőségeken, annyi lett a jelentkező. Többek között a felidézett lovas emlékút alkalmával tettek szert újabb barátságokra, így Erdélyből is rendszeresen érkeznek gyerekek és felnőttek ezekre a programokra, ahol a lovas foglalkozásokon túl a szablyavívás alapjait is elsajátíthatják.
Miközben erről beszélgetünk, a lovak teljes nyugalommal, de érdeklődve sétálnak oda hozzánk, a leglelkesebb közülük simogatásért-vakargatásáért bökdös. A jóindulatuk szó szerint tapintható. Ezt követően átsétálunk a következő területre, a ménekhez. Ami itt is első pillantásra feltűnik, az a nyugodtság, amivel az idegent, azaz engem fogadnak. Fürge épp egy fiatal mén idegrendszerét próbának veti alá, csak az avatott szem látja, ahogyan piszkálgatja azt. Mikor András szelíden, de határozottan a hely elhagyására szólítja fel a sinkát, az hűen követi is az utasítást.
„Ezt a csődört – amely nemrég került vissza hozzám – az előző gazdái eléggé elkényeztették, pontosabban szólva nem nevelték eléggé következetesen. Nem volt vele szerencsére komolyabb gond, de a tulajdonosa nem tudta kezelni, és amikor visszajött, érezhető volt, hogy nem tiszteli az embert. A legjobb megoldást választottam: betettem ide, a tapasztaltabb mének közé, ők pedig hamar beállították a sorba.”
Csak előjegyzésre van lehetőség
A kunfakó csődörök között, közel sem meghúzódva, egy arab telivér is van, ő felel azért, hogy a fajta, könnyed, gyors mozgású legyen. Kérdésemre – ekkorra már nemcsak a hivatástudattól, hanem jócskán saját kíváncsiságomtól is vezérelten – érdeklődöm, hogy miként történik a kunfakó értékesítése, belovagolva, vagy csikóként, mekkora az igény rájuk? András elmondja, hogy gyakorlatilag akkora az érdeklődés, hogy előjegyzések vannak, és a lovak zöme ismeretségi körében talál gazdára. Amikor arról faggatom, hogy szerinte mi a népszerűség oka, elmondja, hogy a tulajdonságaik, illetve a tartási igényeik: „A hosszú távú lovas túrákra, a lovas íjászatra, a játékos lovas elemek céljára mind alkalmas. Emellett kiegyensúlyozott idegrendszerű, ideális ’gyermekló’, hiszen már egy 6-8 éves gyermek is biztonságosan megüli, de a felnőttek is kiválóan használhatják a fent leírt célokra. A tartásáról azt tudom kiemelni, hogy az én lovaim még egy napot sem voltak istállóban. Télen-nyáron legelnek, a hó alól is képesek kikaparni a táplálékot. A téli hónapokban kiegészítő gyepszénát kapnak, abrakot azonban csak legfeljebb jutalomként. Mivel szőrzetük durvább, kevésbé érzékenyek a legyekre és egyéb szívó-szúró rovarokra.”
Fenntarthatóság elve a meghatározó
Bár utam célja elsősorban a kunfakó volt, de az Eördögh-gazdaságnak vannak más, figyelemre igencsak számot tartó elemei. András beinvitál a házba, teát készít, közben beszélgetünk kezdetekről, a jelenről, célokról.
Ugyan a látottak miatt meggyőződésem volt, hogy András felmenői itt, a Kiskunságon éltek évszázadok óta, ez azonban nem így van. A család egykoron valóban foglalkozott gazdálkodással, de ezt, ahogyan sok mást is, a XX. század történelme felülírta, így ő Budapesten gyerekeskedett, pontosabban Budán. Meghatározó emléke, mondja, hogy amikor gyerekkorában napi egyszer-egyszer egy hangosabb jármű elment az ablak előtt, édesapja mindig megjegyezte, hogy ebben a zajban nem lehet élni, bezzeg vidéken. Lehet, hogy ez, illetve ez is meghatározó élmény volt. Meg persze a mesék az arany és ezüstszínű táltosokról is szerepet kaptak abban, hogy azt az összeget, amelyet az ingatlanpiacon keresett a nyolcvanas években, azt tanya, illetve hatvan hektár föld vásárlására fordította itt, Jászszentlászló mellett. Mára ez a terület meghaladja a száz hektárt.
Biogazdaság ez, amely teljességgel a fenntarthatóság elvén alapszik. A szarvasmarha tartás a hús, a tej értékesítés mellett alapvetően a szerves trágya biztosítása miatt lényeges. Vetésforgóban termelnek rozst, tönkölybúzát, kapás és pillangós növényeket. Az asztalon most is ott van a rozskenyér, amely saját gabonából, saját malom őrleményéből készült. A tejet is feldolgozzák, sajt, túró készül belőle. Az értékesítés egy része manapság szokatlan módon történik, zömében egyfajta cserekereskedelemről van szó. Emellett, hiszen például a kőművesek bizony pénzt kérnek az elvégzett munkáért cserébe, a termények másik részét értékesíti, mint mondja, nem tud annyit termelni, hogy elég legyen, akárcsak a lovak esetében, itt is várólista van. Tervek vannak szép számmal: jó volna, mondja, a terményeket termékké alakítani, sajtot, kenyeret, száraztésztát előállítani nagyobb mennyiségben, vagy akár gyógyteákat is, ezeket pedig a közeli biopiacon értékesíteni. Csak hát az idő, ami itt is úr, vagy talán az egyetlen úr a kiskunsági pusztában, korlátot szab mindennek. András azonban nem elkeseredett, mint mondja, eddig is teljes életet élt, ezentúl is így lesz, halad a dolgával, elfogadja, amit a Teremtő kimért, a munkáját pedig lesz majd, aki folytatja.
Eördögh András tenyésztőnek és dr. Hecker Walter hippológusnak köszönhetően, az utóbbi években testet öltött ló, a kun tájegységről, valamint jellemző színéről kapta a kunfakó nevet.
András – állattartóként és utazóként – szeretett volna egy olyan lovat magának, mely kitartó, szívós, eleven, de mégis könnyen kezelhető, alkalmas hosszú utak megtételére felmálházva is, valamint a marhák terelésére. Mindemellett legyen igénytelen, érje be a legelővel ridegtartásban és ne kelljen abrakolni az erőpróbáló hosszú utak során sem. A „Lovas Nemzet” című könyvben találkozott először a számára megfelelő ló – vagyis honfoglaló őseink lovának – leírásával – Hankó Béla szavaival. S az idea megszületett, az idézet lett munkájának az alapja. A tettek következtek: tenyésztő- és utazótársával, Hárskúti Lászlóval együtt felkereste dr. Hecker Waltert, akinek tetszett az ötlet és látott benne fantáziát, így felvállalta a tenyésztés elméleti irányítását. A munkát Pataki Balázs és Bodó Imre is segíti, a Nyugat-Magyarországi Egyetem képviseletében pedig Pongrácz László támogatja a projektet. Ezt követően megalakult az Ősi Lófajtákat Tenyésztők Egyesülete, Eördögh András elnökségével. A munka eredménye egy közepes marmagasságú, 130-145 cm magas ló lett, a kunfakó.
Származás:
A fajta kiinduló állományának apai oldala kizárólag egy kiváló alkatú, átütő örökítő anyagú lengyel konyik mén volt. Ezzel a ménnel fedeztették a tiszta lengyel konyik, valamint lengyel konyik vérségű, arab telivér, shagya-arab, hucul vérségű, és kistestű a magyar félvér csoportba sorolható, az egyesület által törzskönyvezett kancákat. Ebből a kiinduló alapanyagból válogatták ki a valódi fakó színű, alkat és vérmérséklet alapján alkalmasnak tűnő egyedeket, amelyek közül a végleges tenyészállományt csak a valódi alkalmasságukat az alapos, hosszabb időn át tartó, tartós teljesítményvizsgálat során bizonyító, a használat során is a legjobbnak bizonyult egyedek adhatták.
Forrás: https://konyik-kunfako.hu/
