Egyéb szakmai közlemények

A tejsavó csalogató hatású a csigákra

MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézet jogelődjében végzett csapdázási kísérletek bizonyították a vegyszermentes módszer hatékonyságát. Kiderült, a meztelencsigák ellen kiválóan védekezhetünk tejsavóval.

A kerttulajdonosok jól tudják, hogy a meztelencsigák milyen bámulatos tempóban képesek kárt okozni szeretett növényeikben, különösen tavasszal, a lágyszárú növények palántázását követően. Egy nagyobb csigainvázió sokezer forintnyi kárt is okozhat a kertben. A csigacsapás ellen széleskörben használt növényvédő szerek hatékonyak ugyan, azonban ezekkel mindig óvatosan kell bánnunk, hiszen nemcsak a csigákra ártalmasak, hanem környezetünk egyéb élőlényeire is, így például azokra az állatokra is, amelyek tápláléka a házatlan csiga.

Dr. Pénzes Béla, a MATE Növényvédelmi Intézete Rovartani Tanszékének professzor emeritusa végezte a csigák tejsavóval történő csapdázási kísérleteit Dr. Rákóczy György gyermekorvos megfigyeléseiből kiindulva. A vizsgálatokból kiderült, a tejiparban melléktermékként keletkező savó, a növényállományba kihelyezve, csalogató hatású a csigákra, így csaliként használva kiválóan alkalmas azok csapdába ejtésére.

Csigacsapda (Fotó: MATE)

​​​​​​Az éhes csigahadakat a talajba süllyesztett, savóval félig töltött műanyag edényeket növényeink közé helyezve tudjuk csapdába ejteni. A sikamlós testű, falánk betolakodók az éjszaka folyamán a tejsavóból lakmároznak, és ezt követően már nem képesek elhagyni a csapdát. Az elpusztult csigákat két-három naponta leszűréssel javasolt eltávolítani, az elpárolgott tejsavót utántöltve pedig regenerálhatjuk csapdáinkat. A módszert elsősorban a házikertekben zöldségféléket és dísznövényeket termesztő, illetve szamócatermesztéssel foglalkozó kerttulajdonosoknak ajánlják a MATE szakemberei. A tejsavóval semminemű kárt nem teszünk kertünkben, további előnye pedig, hogy kereskedelmi forgalomban könnyedén hozzáférhető. De a vállalkozó szellemű kerttulajdonosok tej és citromlé segítségével akár otthon is előállíthatják a csigacsalogató folyadékot.

Hazánkban jelenlegi ismereteink szerint 26 féle házatlan csigafaj található. Ezek közül sok faj nem kártékony, sőt igen jelentős szerepet tölt be környezetünkben. Egyesek fontos tagjai a táplálékláncnak, spórákat és magvakat terjesztenek, és növelik a talaj humusztartalmát. Ezért közülük sok faj védett. A kertünkbe tolakodó, kártékony fajoktól azonban, ahogy azt a MATE kísérletei is bizonyították, a tejsavós csapdázással egyszerűen, hatékonyan és környezetbarát módon tudunk megszabadulni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Zugpókok a magyar otthonokban – félnünk kell tőlük?

2026. január 10. 07:10

A zugpókok ártalmatlan lakótársak, amelyek hatékonyan gyérítik a rovarokat otthonainkban.

Év madara 2026: meglepő, mit csinál ez a gyakori kertlakó

2026. január 8. 08:10

Sokan segíteni próbálnak rajta, mások észre sem veszik, pedig ez a madár különlegesebb, mint gondolnánk.

Szilveszteri babonák a mezőgazdaságban – mit nem csináltak nagyapáink?

2025. december 31. 14:10

Szilveszterkor a gazdaságban sem volt mindegy, mi történik. Vetési tilalmak, időjóslások és állattartási babonák kísérték az év utolsó napját.

A bolti madáreleség ára az egekben – otthon fillérekből is elkészíthető

2025. december 27. 07:10

A házi madáreleség nemcsak pénztárcabarát, hanem a kertünkbe járó fajok igényeihez is jobban igazítható.

Cirok – tanuljuk együtt: megéri!

2022. szeptember 30. 11:16

A cirok egy olyan ősi haszonnövény, amely egyre nagyobb jelentőséggel bír hazánkban, és Európa további országaiban.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: nem halasztható a repcevetések őszi gyomirtása

2022. szeptember 27. 08:42

Az őszi betakarítási munkálatok és a kalászos vetési előkészületek folyamatosan haladnak, időnként az esők miatt megállásra kényszerülnek a gazdálkodók.

Új kutatás indul a klímaadaptív növényekért

2021. október 25. 06:36

Az 50 millió eurós kerettel megtámogatott munkacsoport növénytudományban, mesterséges intelligenciában, növénynemesítésben jártas szakemberek bevonásával valósítja meg a nagyívű kutatást

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: erősödött a blumeriellás levélfertőzöttség

2022. augusztus 10. 08:42

A talajok víztartalma nem pótlódott, kertészeti növénykultúrákban is általános jelenség a levelek sodródása és a termés-, illetve a levélhullás.