2019-ben indította el a WWF Magyarország a Tisza-programját. Hosszú távú célja az, hogy a folyó mentén legalább százötvenezer hektáron vízvisszatartásra épülő, fenntartható gazdálkodási modell valósuljon meg. Ez amellett, hogy a természetes élőhelyek biodiverzitását, változatosságát növeli, a helyi gazdálkodók megélhetését is javíthatja. Erre pedig igen nagy szükség lenne. Hiszen a szélsőséges időjárási jelenségek, köztük az aszályok és hőhullámok egyre pusztítóbbak, hosszabbak lehetnek. Jelenleg éppen a szemünk előtt rajzolódik ki egy, a 2022. évit megközelítő súlyosságú aszály. Kajner Péterrel, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértőjével beszélgettünk.
Péter a kezdetektől a programban dolgozik. Mint elmondja, ennek a nagyléptékű projektnek, amely a Tisza hazai vízgyűjtőjének magyarországi részét, de különösen annak alföldi szakaszát érinti, a mintaterületei a Bereg, Nagykörű, illetve a Homokhátságon Jászszentlászló környéke.
„Az Alföld egésze aszályra hajlamos. A klímaváltozás lehetséges hatásait modellező szakmai anyagok azt mutatják, hogy itt az aszályok és a hőhullámok egyre súlyosabbak, hosszabbak lesznek. Az lenne tehát a cél, hogy a víztöbbleteket, amelyek árvizek és belvizek formájában jelentkeznek, az aszály elleni felkészülés során hasznosítani lehessen. A tájban természetközeli módszerekkel raktározzunk vizet.”
Bereg, az egyik mintaterület
A Bereg, amely Északkelet-Magyarországon, a Tisza és az ukrán határ között helyezkedik el, tehát mintaterület. Mielőtt azonban rátérnénk a közelmúltban megvalósult projekt ismertetésére, tekintsük át, hogy mi miatt van minderre – ebben az esetben szó szerint – égető szükség. Ez a földrajzi térség a 19. században megkezdődött folyószabályozásig vízfolyásokban, folyóágakban, mocsarakban, erdőkben gazdag táj volt. A Tiszát a folyamszabályozás eredményeképpen töltések közé szorították. Majd megvalósították a belvízrendezést (kvázi kiszárították a tájat), hogy minél több szántó- és mezőgazdasági területet nyerjenek.
Mára ez a koncepció megmutatta a korlátait. Az emberi beavatkozás és a klimatikus folyamatok hatására évtizedek óta jól érzékelhetően szárad a táj. Mind a felszíni, mind a felszín alatti vízkészletek szegényednek. „Ez egészen leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a folyókban kevesebb víz érkezik, sokkal szélsőségesebb eloszlásban, illetve a talajvizek szintje csökken, miközben a párolgás növekszik. Mindez a Bereget is erőteljesen sújtja. Száradnak a vizes élőhelyek, az erdők, és közel sem utolsósorban a mezőgazdasági termelést és a mindennapi életet is érinti” – foglalja össze a WWF szakértője.
„1999-2001 között óriási árvizek vonultak le a Tiszán. A 2001-es töltésszakadás katasztrófát okozott a Beregben, jól emlékszünk, településeket öntött el a víz. Ezután kezdte el a kormány megvalósítani a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) programot, amelynek keretében – többek között – árvízi vésztározók épültek a Tisza mentén, az egyik éppen itt a Beregben, a Felső-Tiszán.”
Mint beszélgetőtársam hangsúlyozza, ennek a beruházásnak az a különlegessége, hogy komplex. Tehát nemcsak katasztrófával fenyegető árvizek esetén lehet ide kiereszteni nagy mennyiségű vizet, hanem tájgazdálkodási műtárgyrendszerrel is rendelkezik, ami csatornahálózatot és vízkormányzó műtárgyakat jelent. Célja, hogy egy kisebb beeresztő műtárgyon keresztül – a tájgazdálkodási árvízi kapun keresztül – kisebb árhullámokból „békeidőben” is be lehessen vizet engedni ebbe a csatornarendszerbe. Ezt szétterítve a csatornákban, a tájat vízzel lehet feltölteni, ami az aszály elleni védekezésben hasznos lenne. Ezt a tájgazdálkodási műtárgyrendszert korábban ritkán használták.
Itt kapcsolódott be a WWF a történetbe.
„2020-tól működünk együtt a helyi vízügyi igazgatósággal, a FETIVIZIG-gel, de tárgyaltunk a megyei önkormányzattal, számos helyi önkormányzattal, gazdálkodókkal és az Agrárkamarával is. Itt, a Beregben az a cél, hogy ezt a tájgazdálkodási műtárgyrendszert minél inkább hasznosítani tudjuk. Megvalósuljon az árhullámokból a víz kivezetése, lehessen azt tájgazdálkodási célokra használni.”
A felmérések és az érintettekkel folytatott beszélgetések alapján azt, hogy legyen víz a csatornákban, nem igazán meglepő módon, mindenki örömmel fogadná. De a táj száradását akkor lehetne hatékonyan lassítani, ha területek elöntésére is sor kerülhetne. „Azt a feladatot vállaltuk fel, hogy a területhasználókkal és tulajdonosokkal is egyeztetünk, és ahol csak lehet, megszerezzük a beleegyezésüket, hogy a víz kiléphessen a csatornákból a magánterületekre.
Készítettünk egy elöntési térképet a FETIVIZIG munkatársaival, azért, hogy ha van elég víz, akkor akár gravitációsan, akár szivattyús vízpótlással azt tudjuk, hová lehet eljuttatni. Ennek gazdasági oldalát is tervezzük. Vagyis azt, hogy milyen új haszonvételeket lehet a vízvisszatartásra, vízpótlásra építeni, illetve milyen támogatásokkal lehet jövedelmezővé tenni a vízvisszatartást.
Kormányzati támogatással egy másik civil szervezet egy nagyobb projektet valósított meg, amelynek keretében azt is megtervezték, hogyan lehet napenergiával hajtott szivattyús vízpótlást megvalósítani ebben a csatornarendszerben. Ez nagyon komoly lehetőséget jelentene.” A Tiszának ezen a szakaszán ugyanis az árvizek gyorsan levonulnak. A szivattyús vízkivétel „elnyújthatná” az árhullámokat, hosszabb ideig lehetne a csatornákba vizet biztosítani.
A WWF Magyarország több pályázatból és alapítványi forrásból finanszírozza a tevékenységét.
„Nagyon fontos, hogy a vízmegtartás ne csak közpénzből valósuljon meg, hiszen vizet nemcsak mi, lakosok, hanem az ipar, a gazdaság, a vállalatok is bőven használnak. Az aszály közös probléma, amiben közös felelősségvállalás is kell! Ebben a projektben vállalati forrásokat is mozgósíthattunk a ‘Living Danube Partnership’ (Partnerség az Élő Dunáért) programjának keretében” – hangsúlyozza Péter.
..és a Kőris-erdő vízhez jut
Ezekre a forrásokra támaszkodva több helyszínen a Beregben megszervezték az élőhelyek vízvisszatartási lehetőségeit. Ezek közül egy volt a Gulács és Tarpa között elhelyezkedő Kőris-erdő, amely őshonos fákból áll. „A kőris, a tölgy és a szil olyan fafajok, amelyek évszázadok óta együtt élnek a Tisza ártereivel. Barátai a víznek – a hosszabb ideig tartó vízborítás erősíti őket, míg a kiszáradás legyengíti, és szárazságtűrő, de ide nem illő fajoknak ad teret.”
Az erdő kezelői közül a Nyírerdő Zrt.-vel, egy tarpai erdőbirtokossággal és két tulajdonossal tárgyaltunk, az ő hozzájárulásukra volt szükség a terv megvalósításához, vagyis ahhoz, hogy a csatornából kiléptethető legyen a víz. Az EU Horizon programja által finanszírozott MERLIN projekt keretében megterveztettük a vízvisszatartó műtárgyakat. A FETIVIZIG-gel arra kötöttünk megállapodást, hogy ideiglenes, homokzsákos duzzasztót létesítenek ezen a csatornán. Így, ha árhullám érkezik, akkor abból kieresztik a vizet a tájgazdálkodási kapun keresztül, és a duzzasztó megemeli annyira a vízszintet, hogy az erdőbe kifolyjon a víz.”
Sajnos az idei év rendkívül száraz volt, árhullámból nem tudták a szakemberek eredeti tervüknek megfelelően megvalósítani ezt az elöntést. Így az aszályvédelmi intézkedések keretében a Beregi csatornarendszerbe szivattyúval juttatott Tisza-vízzel tesztelték a rendszert. A homokzsákos duzzasztó megemelte a vízszintet, így a víz befolyt az erdőbe. A szivattyúzás június 6-án indult el, a feltöltés a hónap közepére megvalósult, a csemeték és az erdőállomány állapotát javította, javítja.
„Mindezt a Nyírerdő szakemberei örömmel üdvözölték, mivel az erdők állapotát rontja az éghajlatváltozás, és az annak hatására jelentkező szélsőségek. Tehát itt nem arról van szó egyszerűen, hogy szárad a talaj, szárad a fa, hanem így ezeket könnyebben megtámadhatják a kórokozók. Ez ellen lehetne az elöntésekkel és a vízvisszatartással tenni” – fogalmazza meg a WWF szakembere.
Ami jó az erdőnek, jó – lenne – a gazdálkodónak is
„Ezek az erdők nemcsak igénylik a vizet, hanem természetes víztározók is lehetnének. A talajuk szivacsként köti meg a csapadékot és az árhullámok vizét, lassan engedve vissza a környezetbe. Így nemcsak az erdő állapota javulhat, hanem a környező rétek és az ott élő fajok is profitálhatnak.
Az aszály elleni küzdelemben kulcskérdés, hogy lesznek-e olyan helyek, ahol a víz hosszú ideig megmaradhat, és onnan lassan leszivárog a felszín alatti vízkészletbe. Ez a „láthatatlan vízpótlás” létfontosságú a környék kútjai, forrásai, mezőgazdasági területei számára. Ez az erdő is egy olyan terület, mely tölthetné a felszín alatti vizeinket.
A mostani vízbeengedéskor nem tudtunk annyi vizet a területre juttatni, amennyit az erdő be tudna fogadni. Ezúttal nem a vízből fogytunk ki, hanem a közeli közút és erdőgazdálkodási szempontok korlátozták a vízszintet. Ezeken a jövőben lehet és kell változtatni – további egyeztetés, tárgyalás és meggyőzés áll előttünk –, a vízmegőrzésben együtt kell működnünk.”
Hogyan tovább?
A WWF szakemberei az elöntési lehetőségeket tovább térképezik, vagyis felmérik, hogy hová lehetne még vizet juttatni. „Június eleje óta – mióta folyik a víz – számos helyen a területhasználók, gazdálkodók saját szemükkel látják ennek pozitív hatásait, de azt is, hogy károkozás nélkül jut ki területekre. Bízunk abban, hogy ez ösztönzőleg hat a további gazdálkodókra, területhasználókra, és megengedik, hogy területükön – akár belvízvisszatartás, akár a Tiszából származó vízvisszatartás – megvalósuljon. Ha a hozzájárulásokat megszerezzük, és a technikai körülmények megfelelőek, akkor a FETIVIZIG az ilyen elöntéseket meg tudja valósítani.”
Ezen kívül a szervezet abban is igyekszik segíteni az érintetteknek, hogy feltárják a gazdasági lehetőségeket, vagyis azt, hogy a vízvisszatartásra épülő gazdálkodás milyen típusú haszonvételeket hozhat. Emellett pedig bíznak abban, hogy az Agrárminisztérium minél hamarabb kiírja azokat a pályázatokat, amelyek a gazdálkodók számára további ösztönzésül szolgálhatnának, így a vízvédelmi célú nem termelő beruházások támogatását, illetve a vízprémium nevű támogatást.
Képek: Bicsák Boglárka.
