Életmód, gasztronómia

Balatonon új ital született: hungarikumok házasítása amerikai beütéssel

Agrofórum Online

Zamárdiban mutatta be a vendéglátós szakma képviselőinek a helyi Fenegyerekek Zrt. saját fejlesztésű Vadvíz családját.

Vadvíz-Hard seltzer-Zamárdi

„Az Egyesült Államokból érkező alkoholos italok legújabb trendje, a hard seltzer – egy áttetsző szénsavas alkoholos ital, jellemzően csipetnyi gyümölcs ízesítéssel, amelynél a kívánt alkohol- és széndioxid szintet fermentációval érik el. Nem sör, noha hasonló, hagyományos eljárással készül. Miközben a legjelentősebb és legismertebb alkoholos italok több száz, sőt több ezer évvel ezelőtt születtek, a hard seltzernek elég volt pár év, hogy teljesen felforgassa az alkoholos italok piacát a tengerentúlon. Most pedig már ott tartunk, hogy a szakemberek az idén 2,5 milliárd dolláros forgalomra számítanak az USA-ban, közben pedig Kanadában, Ausztráliában és egyes nyugat-európai országokban is egyre nagyobb a rajongók tábora.”

Pach Gábor, cégvezető elmondta: magyarosítottuk ezt a tengerentúli népszerű italt. Kiváló minőségű Fenegyerek pálinkával és saját készítésű szikvízzel dolgozunk, mindkettő Hungarikum. E kettő házasítása egy új előállítási móddal, speciális palackozási technológiával, kicsit más, mint a már magyar piacon található hard seltzerek. Ez indokolta a termék magyar elnevezését is, ami – visszavezetve a pálinka egyik színónimájára és a szikvíz jelenlétére – Vadvíz lett.

Úgy gondoltuk e termékcsaládunk megérdemel egy saját márkanevet ez pedig a: BALATONI VIRGONC. A virgonc név szintén tudatos választás, hiszen ez is egy Fenegyerek termék, talán azt is mondhatjuk, „kistesó” – tette hozzá Pach Gábor.

Ha megnézzük a Virgonc szinonimáit: erőteljes, tüzes, friss, élénk, mozgékony, izgő-mozgó, nyüzsgő, serény, pezsgő, eleven, dinamikus, lendületes, vérmes, agilis, lelkes, nyughatatlan, pörgős, életteli, fáradhatatlan, tevékeny, izgága, éber, energikus, örökmozgó, buzgó, tetterős, élő, motivált, elszánt, vérpezsdítő, igyekvő, huncut, csintalan, pajzán, pajkos, neveletlen, játékos, pimasz, bohó, csacska, komisz; ez mind igaz a termékre és a terméket megalkotó cégvezetőre is.

– Úgy gondoljuk, alkottunk valami újat, frisset! Az ízélményre büszkék vagyunk és bátran mutatjuk meg saját fejlesztésű regionális termékünket. Fontos tudni, hogy ez egy alkoholos ital, viszonylag alacsony alkohol százalékkal, két különböző 4,5 illetve 8 %-os alkoholtartalommal, mely a sör és a fröccs kihívója lehet. Nem tartalmaz sem cukrot sem ízesítő anyagot, nincs glutén, kalória tartalma pedig igen csekély, 100 illetve 160 kilokalória, ami kb. fele a sörének. Nem keserű, nem savanyú és értelemszerűen nem is édes. Teljesen natúr, sok szénsavval, mely felbontáskor igen erős hanghatással jár

– foglalta össze a cégvezető a legfontosabb tudnivalókat.

A Balatoni Virgonc 0,33-as kiszerelésben, csatos üvegben kerül forgalomba, ugyanis a betétdíjas termékkel is csökkenteni szeretnék a gyártók a környezeti terhelést, mindamellett pedig az ital így elegánsabb, jobban megőrzi a szénsavat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Diéta alatt is lehet gyümölcsöt enni – mutatjuk, hogyan

2025. június 30. 16:10

Nem minden gyümölcs emeli meg hirtelen a vércukorszintet – mutatjuk, melyeket és hogyan fogyassza IR vagy diéta mellett is biztonsággal!

A borsmenta, ami megmenti a nyári kánikulától

2025. június 29. 14:10

A borsmenta hűsít, frissít és gyógyít: mutatjuk, hogyan használja italban, borogatásként, vagy akár aromaterápiában a nyári hónapokban!

Ezért issza egyre több ember a kecsketejet!

2025. június 25. 11:10

Egyre több tejtermék készül kecsketej alapanyagból – nem véletlenül: tápanyagokban gazdag, könnyen emészthető és sokoldalú.

Csipkebogyóból is készülhet kiváló pálinka

2021. február 10. 13:25

Mi a különbség az olasz grappa és a törkölypálinka között? Mi történik, ha ugyanabból a kajszicefréből öt különböző főzőberendezéssel készítenek párlatokat? És vajon lehet készíteni párlatokat szárított csipkebogyóból is?

Idén is megválasztották az Agrárminisztérium pálinkáját

2020. december 15. 05:47

A tavalyi nagy siker után idén már második alkalommal választották meg a TOP pálinkakiválóságnak minősített pálinkák közül az Agrárminisztérium pálinkáját.

Már kiadvány is segít a pálinkaivásban

2020. október 30. 11:11

Egyre többen tudják: a pálinkát nem hűtve kell fogyasztani. De milyen pohárból kínáljuk? Milyen a jó pálinka? Mi a különbség az almatermésűek és a csonthéjasok ízvilága közt?

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.