Arról a Tisza-tóról van szó, amely hazánk második legnagyobb, de egyben legfiatalabb tava. Eredeti neve a Kiskörei-víztározó, utal arra, hogy a Kiskörei vízlépcső által biztosított duzzasztás következtében jött létre. A tó a Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán folyó Tiszát öleli, markáns kontúrját az árvízvédelmi töltések adják. A Tisza szabályozása előtt – az 1800-as évek első felében – még igazi vadvízország volt ezen a területen. A XIX. század második felében megkezdődött a Tisza folyó szabályozása, amit gróf Széchenyi István kezdeményezett és Vásárhelyi Pál, a reformkor legkiválóbb vízmérnöke tervezett. Második, vagy verítékes honfoglalásnak is nevezik a több mint száz évig tartó gátépítési munkákat, melyben kiváló mérnökök és a kubikusok névtelen ezrei, vagy ahogyan Jókai Mór nevezte őket, „az Isten munkásai” vettek részt (Vizeink Krónikája, 2001).

A mai Tisza-tó területét tehát az 1800-as évek közepétől fokozatosan erősített árvízvédelmi töltések határolják. A töltések közötti, úgynevezett hullámtéren terül el a mesterségesen létrehozott síkvidéki víztározó, mely magába foglalja a Tisza folyó medrét is. A víztározó az 1978. év óta különleges természeti értékké vált, mert a természet fokozatosan visszafoglalta, birtokba vette e területet, és a Tisza szabályozása előtti tájhoz hasonló állapotok alakultak ki. A Tisza-tó háborítatlan részein régóta nem látott élővilág – flóra és fauna – telepedett meg, és valamikor őshonos, egész Európában védettséget élvező növények szaporodtak el ismét.

Poroszló

Igazság szerint, a Tisza-tó és környéke az elmúlt évtizedben valóban elképesztő fejlődésen ment keresztül, jól érzékelhető, hogy igen népszerű mind a hazai, mind a külföldi turisták között. Gyakorlatilag így bárhova indulhattam volna, ami miatt kimondottan erre a településre esett a választásom az a Tisza-tavi Ökocentrum, illetve a Füzes Sajt- és Élményműhely volt. A településre megérkezve rögtön megállapítottam, hogy mekkora hibát követtem el azzal, hogy nem hoztam magammal kerékpárt, hiszen a Tisza-tó körül jól kiépített bicikliút van, így lehetőségem lett volna ezzel bejárni a település környékét is. Ha nincs bicikli, akkor hát sétáljunk – gondoltam, és leparkoltam a látogatásom első állomása, a sajtműhely előtt (ahonnan aztán már gyalogosan is könnyűszerrel el lehet jutni az Ökocentrumhoz). De előtte még betértem a sajtműhelybe: mit betértem, jelentősen időztem is itt, hiszen az egyben reggeliző helyként is üzemel.

Az olyan tejtermék rajongónak mint én, némileg nehéz az étlapból választani, a bőség zavara ez. Hamar felmérem, hogy lehetetlen megkóstolni egy ültő helyemben az ordás palacsintát, a túrógombócot, a cannolit, sajtos omlettet, a gyümölcs joghurtot vagy a karamellás tejet. Miután mégis csak sikerül dönteni, és jólesően ejtőztem a sajtos omlett és a sajttál után, Tóth Péter sajtmesterrel, az egyik tulajdonossal az egykori kántorlak egyik szobájában ültünk le beszélgetni.  

A százéves múltra visszatekintő épület, amely ezt megelőzően kántorlakként szolgált, 2014-óta ad otthont a Műhelynek. A tulajdonosok, mint az a sajtkészítők között igen gyakori, városi újrakezdők: felnőttképzéssel foglalkoztak, illetve foglalkoznak a mai napig. Mint azt Péter elmeséli, mielőtt belevágtak volna az új életbe, ő tanított, majd a rendőrségen dolgozott, felesége pedig szociológusként, hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozott. Igen megtetszett nekik Poroszló és a környező táj, ezért vásároltak itt egy kis parasztházat, és egyre több időt töltöttek itt. Felnőttképzéssel foglalkoztak, és mellette, hobbi szinten elkezdtek sajtot készíteni, hiszen a kis parasztházhoz kecske is dukált. Az, hogy a sajtok nem kecsketejből fognak készülni, hamar eldőlt, ugyanis Péter hangjában még mindig borzongás bujkál, ha a kecske viselt dolgait felemlegeti…

Így a kecske helyett tehén lett, mégpedig magyar tarka, a sajtkészítés pedig komolyra fordult, miután Péter és felesége beiskolázták magukat egy képzésre: „Hátrányos helyzetű fiatalok képzésével foglalkoztunk, ahol a programban – többek között – a sajtkészítés is helyett kapott. Ahogy a szakemberek képezték a hallgatókat, nekünk is lehetőségünk lett elsajátítani a tudást. Az eltelt évek alatt mi magunk is képzőkké váltunk, pl. az Alföldi Tej nemrég indult sajtgyárában dolgozók közül igen sokan nálunk szerezték meg a tudást, illetve a bizonyítványt is.”

Amíg kezdetben a munkájuk nyolcan százalékát a felnőttképzés, maradékát pedig a sajtkészítés alkotta, mára ez megfordult, köszönhetően a vendéglátásnak is: „Igen sokféle sajtot készítünk, frisset, lágyat különböző ízben, gyúrt sajtot, parenyicát, fehérpenészest, félkemény, illetve kemény sajtot és felhasználjuk a savót is, amiből ordát készítünk. Kezdetben a sajtokat csak értékesítettük, majd felmerült az, hogy foglalkozzunk vendéglátással is: innen ered a reggelizőhely ötlete. Nagyon sok vendégház van Poroszlón, mintegy százas nagyságrendben, de nem nagyon foglalkoznak a vendégek étkeztetésével. Így terveinket a helyi vendéglátók is támogatták, hiszen levettünk ezzel egy komoly terhet a vállukról. Négy éves a reggeli, és tavaly az úgynevezett bruncholással is elkezdtünk foglalkozni, amit magyarra kb. villásreggeliként, vagy ’reggeliebédként’ lehetne fordítani.”

Aki nem csak tejterméket szeretne ezen alkalmakkor fogyasztani, természetesen annak sem kell csalódni, hiszen az étlapon zöldségek mellett pl. rilette is kapható konfitált kacsából, marhahúsból. A kínálatba az alapanyagokat a házigazdák igyekeznek helyi termelőktől beszerezni, az egykori egy darab magyar tarka is állománnyá duzzadt az eltelt idő alatt. Mindez az állomány amellett, hogy a tökéletes minőséget és a szükséges mennyiséget adja a vendéglátáshoz, a Műhely egyéb tevékenyégének is az alapja: „Sajtkóstolásokat is szervezünk és továbbra is folytatódnak a képzéseink is. A kétnapos tanfolyam bizonyítványt ugyan nem ad, de a két nap alatt, a folyamat elejétől végéig, ötfajta sajtot tanulnak meg elkészíteni a résztvevők.”

A finom reggelit és beszélgetést követően gyalogosan útnak indultam, a Tisza-tavi Ökocentrum felé, amely mindössze 15 percre található innen.  

Tisza-tavi Ökocentrum

A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum még így, februárban is rendkívül izgalmas gyakorlatilag valamennyi korosztály számára. Jelenleg csak a főépület látogatható, hiszen nagy lendülettel zajlanak azok a külső karbantartási munkálatok, amelyekre nyáron, a látogatóáradat miatt nem tudnak sort keríteni. A beltéri látnivalók azonban így is bőséges élményt nyújtanak, amint azt hamarosan megtapasztaltam.

Maga az Ökocentrum elsősorban őshonos állatokat mutat be, a kicsik számára is igen jól kommunikálva ad képet a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseiről. A látogatóközpont épülete, amelyet felkeresek, kívülről egy felszálló madárra hasonlít, többszintes, összességében 2600 m² alapterületű. A falak között megtalálhatóak az állandó és időszaki kiállítások, valamint egy 3D mozi, ahol a Tisza-tó élővilágát négy évszakon keresztül bemutató filmet láthatunk. Magam is beültem a vetítésre és hiába láttam már korábban jó párszor a szabadvízi evezéseim közben a vízityúkot, a halászó kormoránt, a kócsagot, megannyi alkalommal újra és újra lenyűgöznek. Valóban varázslatos az, amikor a Jégmadár, az a ritkán látható, 16-17 cm-es, csillogó kék fejbúbú, tarkójú, hátú, farkú madár röppen fel az ember szemétől pár centiméterre. Ez a mindössze 12 perc valóban kedvet csinál arra, hogy gyalogosan, biciklivel vagy akár csónakkal felfedezzük a Tisza-tavat. Erre az utóbbira még azonban várni kell, nemcsak az időjárás, hanem a vízszint miatt is, hiszen a biztonságos üzemeltetés és az árvízvédelem miatt a téli időszakra a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság csökkenti a Tisza-tó szintjét.

Ahhoz, hogy a síkvidéki tározó szintje egy centiméterrel csökkenjen, mintegy egymillió köbméter vizet kell leengedni. A leengedés a tavalyi év novemberében két ütemben történt, először november 4-től a vízszintet a jelenlegi 725 centiméterről körülbelül 580 centiméterre csökkentették, majd november végétől körülbelül 620 centiméterre emelte vissza a Kötivizig. Az üzemeltető általában szintén két fázisban állítja be a tározó (Tisza-tó) nyári vízszintjét is: a tavalyi évben az első ütemet március elsején már befejezte, a második ütem pedig április közepére-végére fejeződött be. Akik tehát idén vízre kívánnak szállni, vélhetőleg márciustól már megtehetik azt.

Addig is itt van azonban, és persze ezt követően is itt lesz, az Ökocentrum, és azon belül is a Európa legnagyobb édesvízi akváriumrendszere. A 735 ezer liter össztérfogatú víztérben 35 féle őshonos halfajt figyelhetünk meg, az ismeretterjesztő táblák pedig jól érthetően foglalják össze, amit róluk tudni kell. Ha bárki is úgy gondolta eddig, hogy halakat bámulni unalmas, jöjjön el, hogy mielőbb eloszlassa ezt az előítéletet, ugyanis az akváriumokban valóban folyamatos a nyüzsgés. Jómagam is legalább fél órán keresztül időztem az egyik előtt, és lenyűgözve figyeltem, ahogy a sziklák között megbúvó csuka centiméterről-centiméterre araszol a felette cikázó halraj felé.

Az akvárium sztárjai egyértelműen a vizák, és az izgatottan mindannyiszor „cápát” kiáltó gyermekeket a szülők türelmesen javítják, és igyekeznek elmesélni, megértetni velük, hogy egykor ez a halóriás is itt élt a vizeinkben. Aki igényli és szereti, azok számára a mobiltelefonos applikációk is igen nagy segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a magyarázat valóban szakszerű legyen. A viza mellett – és ez jól érzékelhető a körülöttük kialakult tolongásból – a vidrák is kedvencek, látványetetésüket naponta több alkalommal meg lehet tekinteni.

Őszintén szólva, azt, hogy az Ökocentrumban az édesvízi akvárium mellett hazai hüllőket és kétéltűeket bemutató állandó kiállítás is van, látogatásomig nem tudtam. A bemutató az éjszakai erdőbe visz bennünket felfedezőútra, mivel ezek az állatok nappal rejtőznek, egy fordított világítási programmal érték el azt, hogy láthassuk, amint elindulnak vadászni az unkák, gyíkok, szalamandrák…

Dióhéjban, a teljesség igénye nélkül ezeket kínálja az Ökocentrum annak, aki tél végén idelátogat. Viszont akik áprilisban érkeznek, vélhetően már felkereshetik a több, mint 7 hektáros szabadidőparkot állatbemutatóival, játszótereivel, halászskanzenjével. Az Ökocentrum kikötője közvetlen összeköttetést teremt a Tisza-tóval, kiinduló pontja a GPS navigációval támogatott vízi túráknak és kishajós kirándulásoknak.

Források:

https://www.tiszataviokocentrum.hu/hu/okocentrum/foepulet

http://asajtmuhely.hu/

Sajtműhely legendája, avagy miért legendás a sajtműhely „Egykor nádfedeles, vályogból vert falú ház állott itt. Gazdája „Bandi betyár” néven maradt fenn a nép ajkán. Bandi betyár – becsületes nevét ma már senki sem tudja -, bandája élén vámolta a Hortobágyon átutazó gazdag urakat, zsíros kereskedőket. Egy viharos nyári napon Bandi betyár megállította a postakocsit a puszta közepén. Az utasok közt volt egy külországbeli mesterember is, akinél megsárgult papírtekercseket leltek az útonállók, melyeket a mester tíz körömmel védett. Elolvasni nem tudták, mivel idegen nyelven íródott, de azért magukkal vitték. Bandi betyár házának pincéje szolgált a rabolt kincsek rejtekhelyéül. Ide kerültek a külországbéli ember papírtekercsei is. A betyárok előszeretettel fosztogatták az egri püspök borospincéit is, vesztükre. Vezérüket elfogták, tömlöcbe vetették, és ott is halt meg évek múltával. 1926-ban az egyházközség kántorlakást épített a telken. A pincében megtalálták a penészes bőrtokot a csodálatosan épen maradt, megsárgult papírtekercsekkel. A kántor, aki a plébánossal a vasárnap délutáni pipázás alkalmával franciául beszélgetett, mindkettőjük nyelvgyakorlása érdekében, megállapította, hogy réges-régi sajtreceptek találhatók a papírokon. A receptek egy franciaországi kolostorban íródtak. A derék kántor nyakába vette a világot, s meglátogatta a francia kolostort. A francia szerzetesek – hálából a visszaszolgáltatott értékes receptúrákért – megismertették vele a sajtkészítés fortélyát. Így kezdett el hazatérvén sajtot gyártani az egykori poroszlói kántor. Jól is jött a finom francia sajt a tüzes magyar borok mellé. Nem csak a kántor és a pap járt rá azonban a megújult pince új kincseire. Mesélik, hogy Bandi betyár szelleme is előszeretettel vizitálta a boroshordókat és a sajtérlelő polcokat. Mások szerint a borissza harangozó keze, azaz inkább örökké szomjas torka lehetett a ludas abban, hogy a pincébe mindig több bor került le, mint amennyi onnan visszajött. Ez utóbbi vélekedést látszik alátámasztani a plébániai krónika azon bejegyzése is, mely szerint Poroszlón olykor elmaradt a harangszó.” Forrás: https://www.asajtmuhely.hu/rolunk/