Figyelmébe ajánljuk

Őszi madáretetés – mit tegyünk ki és mit ne?

Agrofórum Online

Az ínséges téli időszakban hazánkban igen sokan foglalkoznak télen a madarak etetésével. Ez igen hasznos teendő, még akkor is, ha egyébként a madarak jelentős hányada ilyen beavatkozás nélkül is átvészelhetné a telet. A madáretetés során az adott területre jutó élelem mennyisége növekszik és ezzel az adott élőhely madáreltartó képessége is jóval nagyobb lehet.

Nem mellékesen pedig jó szórakozás, hobbi az etetőn nyüzsgő madarakban való gyönyörködés. Sokan ugyanakkor már az ősz során elkezdik etetni a madarakat. Ebben a tekintetben a lakosság körében nincs igazán egyetértés, mivel sokak szerint ez egy káros szokás. Mi hát az igazság a madarak őszi etetése tárgyában?

Etessünk, vagy ne etessünk?

A különféle énekes madarak, így döntően a különböző cinege fajok vegetációs időben való etetése az ősz során alapvetően nem káros! Nem fognak ettől még a cinegék felhagyni rovarevő életmódjukkal csak azért, mert találnak más elérhető táplálékot is. Ha megfigyeljük az etetésre összegyűlő cinegéket, akkor láthatjuk is, hogy a kiadott táplálék mellett aktívan keresgélnek rovarok után a fák, bokrok ágain.

Mely madarak fogadják el az eleséget?

Alapvetően a különböző rovarevő cinegéket (Parus spp.), amelyekhez gyakorta társulhat egy szintén rovarevő kis testű harkályfélénk, a csuszka (Sitta europaea).  A télen gyakorta etetett rigófélék, főképp a lakott környezetben is igen gyakori fekete rigó (Turdus merula) viszont most ősszel nem lesz vevő a számára kihelyezett táplálékra.

A tél folyamán a rigófélék egy-egy félbevágott, vagy már nem egészen teljes értékű almával kiválóan jól lakathatóak, de mostanság ennek eléggé kicsi lesz a vonzó hatása. Ha megnézzük, akkor láthatjuk, hogy igen sok kertben, útszéli gyümölcsfán még ott van az idei termés. Ezek a senkinek sem kellő gyümölcsök a tél első harmadáig, feléig bőségesen elegendőek a rigófélék számára.

Az etetés hatása a madárforgalomra

Az etetés során szemmel láthatóan megnövekszik az etetők tágabb környezetében a kirakott élelemre pályázó madarak száma. Ebben az őszi időszakban a legtöbb madárfaj, így a cinegék is már felhagynak a territoriális viselkedéssel, kisebb-nagyobb csoportokban járják a határt.

Érzékelve az adott területen az etetés miatt megnövekedett táplálékbázist a madarak létszáma is növekedni fog. Ugyanakkor ez nem egy statikus helyzet, a kóborló cinegecsapatok folyamatosan elhagyják az adott etető környékét, de többször visszatérnek és több csapat is bejelentkezik erre a területre.

Mit tegyünk ki és hová helyezzük?

A leginkább alkalmas eleség most is a napraforgó mag. Mivel az etetőinken feltűnő madár fajok egyike sem a nagy, nyílt tereket kedvelő madárfaj, lehetőleg az etetést is a célszervezetek számára alkalmas helyszínen célszerű végezni.

A legjobb eleség néhány kiakasztott tányér napraforgó

A cinegék alapvetően a bokrok, fák ágai között szeretnek mozogni, a nagy nyílt területeket, ha lehet, akkor kerülik. Éppen ezért célszerű a napraforgót is ezeken a helyeken biztosítani számukra. Erre a célra a legegyszerűbb, ha a napraforgót amúgy egészben, tányérostól szervírozzuk. Rá lehet szúrni egy ágra, vagy egy kampó segítségével fel is lehet lógatni.

Mit ne tegyünk ki – ősszel sem szabad

Értelemszerűen, amit télen sem szabad etetni, mint pl. a kenyérmorzsát, azt most se tegyük. Szintén nem célszerű most ősszel zsírt, szalonnát kitenni. A nappali melegben csak megolvad, csepegni kezd. Ráadásul a madarak sem nagyon fogják enni.

Ennek java részben az az oka, hogy a jelen időszakban a különféle madarak számára az energia bevitel messze nem olyan fontos, mint a téli hidegben. Most a szotyolát a cinegék döntően a magas és kiváló minőségű fehérje tartalma miatt fogyasztják.

Védjük a madarakat ragadozóktól is!

Ahogy a madarak téli etetése során is lényeges, úgy most is fontos, hogy az etetéssel ne csalogassuk az oda sereglett madarakat ragadozók csapdájába! Különösen érdemes figyelni e szempontból a házimacskákra. Jelenleg még lombosak a fák, bokrok, több a fedezék, amelyet a cirmos jószágok hatékonyan ki is használnak.

Ne hagyjuk abba az etetést hirtelen!

Szintén fontos, hogy a megkezdett etetést ne hagyjuk abba! Ősszel ugyan kisebb, gyakorlatilag nulla a veszélye annak, hogy az etetőre összegyűlt madarak az etetőanyag elmaradása miatt éhen pusztuljanak. Viszont ezzel felesleges vándorlásra, mozgásra kényszerítjük a madárcsapatokat. Ha párszor már csalódtak egy etetőhelyben, akkor oda csak lassan fognak később visszaszokni.

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ne ültesse ezeket a kertjébe, ha nem akar tetemes bírsággal szembesülni

2026. október 11. 13:10

Milyen fák ültetése tilos még a saját kertünkben is? Hogyan válthatjuk ki a gyepet? Miért kell megmetszeni a muskátlit teleltetés előtt? A hét legolvasottabb cikkeiből válogattunk.

Egy városi túlélő, amelyet rosszul használunk: Ginkgo biloba

A ginkgo sok városi stresszt elvisel, de nem mindent. A sikeres telepítés kulcsa elsősorban a megfelelő gyökértér és termőhely.

Elhamarkodottan kezdték feletetni a kukoricaszilázst, óriási gond lett belőle

2026. október 4. 13:10

Mennyi idő után bonthatjuk ki a kukoricasilót? Hogyan teremnek igazán nagy méretű fokhagymafejek? Mikor vigyük be a citromfát a szabadból? A hét legolvasottabb cikkeiből válogattunk.

Híres idős fák utódait vizsgálják és szaporítják a MATE-n

Évszázados fák genetikai örökségét mentik a MATE kutatói: megkezdődött a kiválasztott famatuzsálemek szaporítása.

Bojkottálhatják a brazil beszállítókat az erdőirtások miatt

2021. június 5. 14:40

Az Alditól a Waitrose-ig számos neves üzletlánc, beszállítók és gyártók azzal fenyegetőznek, hogy bojkottálják a brazil termékek beszállítását, amennyiben az ottani törvényhozók nem támogatják az amazóniai esőerdők védelmét szolgáló törvényalkotást.

Tejtermelés: a biogazdaságok tényleg környezetbarátabb módon működnek?

2021. szeptember 30. 06:18

Egy tanulmány megállapításai szerint az ökológiai úton előállított tej környezetbarátabb, mint a hagyományos gazdaságokból származó.

Négy év múlva érheti el a csúcsot az európai húsfogyasztás

2021. április 1. 05:39

A növényi alternatívák gyors növekedése azzal jár, hogy a hagyományos hús fogyasztása csökkenni kezd majd a jövőben.

Felhagyhatnak a növényi eredetű bioüzemanyagok használatával

2023. január 21. 13:13

A német környezetvédelmi miniszter közölte, hogy hamarosan javaslatokat küld a kabinetnek arra vonatkozóan, hogy az ország hagyjon fel a növényi eredetű bioüzemanyagok használatával az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.