Gép-show 2022

A NEXAT platform nyerte az Agritechnica 2022 aranyérmét

Agrofórum Online

Az Agritecnica 2022 kiállítás a járványhelyzet következtében elmarad, de a benevezett termékek díjazása megtörtént. A 164 benyújtott pályázatot a DLG által felkért zsűri értékelte és egy arany-, valamint 16 ezüstérmet osztott ki. Jelen körülmények között az aranyérmes terméket mutatjuk be, a többi díjazott ismertetésére később kerül sor.

A NEXAT-Systemtraktor tulajdonképpen egy nagy fesztávolságú önjáró eszközhordozó platform, amelyben az egyes munkagépek cseréjével a teljes növénytermesztési feladatsor megvalósítható.

Az erőgépek általi káros talajtaposás elkerülése már több száz éves álma a mezőgéptervezőknek. Az első megoldások a gőzgépes időkből származnak, amikor a tábla két végén elhelyezkedő gőzlokomobilok által vontatott billenő ekével taposás nélkül szántották fel a területet.

Gőzlokomobilos szántási rendszer

A mezőgazdaság gépesítésének eredményeként megjelentek a különféle traktoros munkagépcsoportok, amelyek viszont a termelés során szinte egyetlen négyzetcenti területet sem hagytak taposási nyom nélkül.

A munkaműveletek során kialakult „taposási térkép”

Ezen a helyzeten kívántak javítani a művelőnyomos termelési rendszer, illetve a gantry (nagy fesztávolságú eszközhordozó) technológia kifejlesztői.

Nagy fesztávolságú eszközhordozó (gantry) a XX. században

Az aranyérmes NEXAT platform tulajdonképpen a XXI. század technikai lehetőségeinek integrálásával e törekvések csúcseredményét jelképezi.

A NEXAT platform változatai

A NEXAT platformot a NEXAT GmbH és a Kalverkamp Innovation GmbH (Niedersachsenpark, Rieste) több éves fejlesztési programjuk eredményeként hozták létre. Az “all-in-one system tractor” elektromos hajtású nagy fesztávolságú eszközhordozó a talajművelés-vetés-növényvédelem-betakarítás műveleteinek megvalósítására alkalmas. Az önjáró eszközhordozó gyorscsatlakozó rendszere teszi lehetővé az egyes moduláris felépítésű munkagépek hatékony cseréjét. A platform 6-24 m munkaszélességű változatai lehetővé teszik a szabályozott forgalmú növénytermesztés (Controlled Traffic Farming, CTF) megvalósítását, és készek az autonóm alkalmazásra.

A NEXAT platform száraprításban

A NEXAT platform egy autonóm működésű gép, amelynek a vezetőfülkéje 2700 fokban képes körülfordulni a megfelelő rálátás érdekében. A munkagép-modulok négy elektromos hajtású gumihevederes járószerkezet között helyezkednek el. Az automatikus működésű platform járószerkezetei a szállítási helyzethez 900-kal elfordíthatók és kézi vezérléssel kormányozhatók.

A NEXAT platform szállítási helyzetben

A platform erőforrását jelenleg az egyenként 400 kW/545 LE teljesítményű, két dízelmotor által működtetett generátor biztosítja. A tervekben, alternatívaként hajtóanyag-cellás hajtásrendszer is szerepel.  

A NexCo kombájn modul 5,8 m hosszú rotorjának keresztirányú beépítésével új innovatív cséplési folyamatot lehetett létrehozni. A rotor a beérkező anyagáramot két irányba választja szét, ezáltal 130-200 t/h teljesítményt lehetett elérni, amely durván kétszerese a hagyományos megoldásnak. A szalma és törek elosztását a két szalmaaprító egyenletesen teríti a 14 m munkaszélességben.

A NEXAT platform kukorica-betakarításban

A kicsépelt szemek egy 36 m3 űrtartalmú gyűjtőtartályba kerülnek, amelynek mérete elegendő nagy egy normál hosszúságú táblához, ezért átrakó kocsi használata nem szükséges. A táblavégi ürítés 600 l/s teljesítménnyel akár egy perc alatt végrehajtható. A NEXAT-NexCo kombináció a betakarítás új dimenzióját valósítja meg, miközben a platform a betakarítás előtt és után egész évben használható.

A NEXAT platform közúton

A NEXAT működési rendszeréből adódóan a termőterület 95%-án nem lép fel káros talajtömörítés, amelynek eredményeként a termőképesség maximálható, és érvényesülhet a talaj és környezet védelme. További előnyt jelent a talaj humusztartalmának növekedése, a CO2 kibocsátás csökkentése és a terület szél, illetve vízerózió ellenálló képessége. 

A NEXAT platform szója-betakarításban

Felix Kalverkamp (Managing Director) szerint a fejlesztés indításától kezdve az ökonómiai és ökológiai szempontok voltak a meghatározók.  A moduláris koncepcióval elérhető táblán belüli műveletszám minimalizálás eredményeként a költség és az energia felhasználás 20-40%-kal csökken a hagyományos műveléshez viszonyítva. A terméseredmények is nagyobbak (10-20%), és az idő- és élőmunka-megtakarítást is figyelembe véve, akár 20-50%-os nyereségnövekedés is elérhető.

Az ökológiai szempontokat tekintve a legfontosabb, hogy a platform elektromos hajtásrendszerrel rendelkezik, amelynek erőforrása hidrogén alapú hajtóanyag-cella lehet. A rendszer klímasemleges működését a NEXAT cég több éves kísérlete is bizonyította. Vagyis elmondható, hogy ez nem csupán egy vízió, hanem a gyakorlatban sikeresen használható rendszer, amelyet egy hároméves valós körülmények között, kiválasztott farmerek által végrehajtott teszt is bizonyított.  

A NEXAT platform permetezésben

A NEXAT projekt nem egyedi próbálkozás, hanem a vezető mezőgépgyártókkal szoros együttműködésben megvalósított fejlesztési program. A svéd Vaderstad cég, amely vezető szerepet játszik a talajművelő- és vetőgép területen, például egy speciális modult fejlesztett, amelyet beépít az új növénytermesztési rendszerbe.

A NEXAT platform Vaderstad vetőgéppel

A NEXAT társaságot az 50 éves tapasztalattal rendelkező Kalverkamp Innovation GmbH alapította 2017-ben kimondottan azért, hogy kifejlessze, gyártsa és forgalmazza az új növénytermesztési rendszerét.

Forrás:

https://www.agritechnica.com/en/award-winning-innovations-and-concepts/innovation-award/gold-and-silver-medals-2022;

https://www.nexat.de/en/nexat-wins-gold-medal-at-the-dlg-innovation-award-2022/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 10.

2022. április 23. 12:03

Az a tény, hogy ez az erős gumihevederes traktor győzött, azt mutatja, hogy a résztvevők az intelligens technológiára és a lenyűgöző vonóerőre összpontosítottak.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 9.

2022. április 20. 04:37

A sorozat kilencedik fejezetében a kombájn kategória döntőseit (Claas Trion, New Holland CH 7.70, Rostselmash RSM 161), de elsősorban győztesét mutatjuk be.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 8.

2022. április 13. 08:04

A sorozat nyolcadik fejezetében az XXL nagytraktor kategória győztesét mutatjuk be.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 7.

2022. április 9. 04:36

Terveink szerint a győztesekről az olvasóink számára folyamatos tájékoztatást adunk. A sorozat hetedik fejezetében a permetezőgép kategória döntőseit (Amazone DirectInject, Hardi Aeon, Horsch Leeb CS), de elsősorban a győztesét mutatjuk be.

Agritechnica: bemutatkozik a központi magfeltöltésű Tempo L modellváltozat

2019. november 11. 14:20

Az új központi magfeltöltésű funkció a Tempo L vetőgép egyes modelljeihez lesz rendelhető, úgymint Tempo L 12, Tempo L 16, Tempo L 18 és Tempo L 24.  

110 lóerős traktorral jelentkezett a Solis, de készül a 180 lóerős fenevad is

2024. január 4. 09:10

Évente 15 ezer traktort értékesít az indiai Solis Európában, és az évtized végére megháromszoroznák ezt a mennyiséget. Tervben van egy 180 LE-s „fenevad” piacra dobása is.

E-Control Mobile alkalmazással kalibrálható Väderstad vetőgépek

2019. november 11. 14:50

Mivel az okostelefon vezeték nélkül kapcsolódik a Väderstad vetőgéphez, a gép kezelője szabadon mozoghat a gép körül a kalibrálás közben.

Hannoverben a jövő traktora – Bemutatkozott az első hibrid STEYR

2019. november 12. 10:34

A traktorok következő generációinak tervezésénél a károsanyag-kibocsátás minimálisra vagy nullásra csökkentése fontos vezérelv, amire most az osztrák STEYR is megpróbál választ adni - sok más mellett.

Gépészet Videó