Gépészet
Gépészet

ARBOS – a hazai piac új sztár traktora

ARBOS – a hazai piac új sztár traktora

Agrofórum Online

Sztároknak kijáró figyelem övezte az Arbos 5000-es széria magyarországi megjelenését. A gép a január 25. és 28. között, Budapesten tartott AGROmashEXPO-n mutatkozott be először a hazai közönség előtt. A mezőgazdasági eszközök legnagyobb hazai seregszemléjén kiállított példány méltán hívta fel magára a figyelmet. Az eredeti és kiemelkedő stílusa, modern és azonnal felismerhető vonalai, smaragzöld és gyöngy-fehér színei, hatalmas szélvédője és a személyautók luxusát megidéző világos vezetőfülkéje máris a látogatók kedvencévé tette, akik sorra másztak fel rá azért, hogy beleülhessenek, és közös képet készíthessenek vele.

 

Megjelenésében modern, harmonikus, mégis erős vonalvezetés, munkavégzésében pedig kiváló teljesítmény, biztonságos és sokoldalú működés jellemzi a hazai piacon most bemutatkozó Arbos 5000-es szériát, amely máris a közönség szívébe lopta magát.

„A nagy múltú olasz márkaként ismert Arbos mintegy három évtizednyi szünet után az ARBOS a Lovol Europe Engineering srl.-nek köszönhetően 2015-ben jelent meg újra a piacon, tavaly már több nemzetközi kiállításon is bemutatkozott, hozzánk pedig most érkezett meg” – kezdte a gép ismertetését Osgyán László, a gép leendő hazai forgalmazója, az Agroázis-MON Kft. ügyvezetője.

A gazdálkodók számára ennek az évnek a második felében, vagy a jövő év elejétől elérhető Arbos-széria három felszereltségi fokozattal kerül piacra: lesz egy teljesen mechanikus alapváltozat, egy közepes felszereltségű és egy extra kategória, de a többi traktortól megkülönböztető jellemzőit valamennyi leendő tulajdonosa egyaránt élvezheti.

Az Arbos máris a legtöbb érdeklődőt vonzó márkák közt szerepel

„Dizájnban és műszaki megoldásaiban egyaránt új termék” – magyarázta Osgyán László. Hozzátette: „a kiállítás első percétől rengetegen ültek bele. A világos belsőn egyesek megütköznek, hogy talán nem mezőgazdaságba való, sokaknak azonban épp ettől szimpatikus, mert végre ezen a területen is tapasztalnak változást, és mert a géppel dolgozók ebben töltik az idejük javát. Emiatt aztán elvárható, hogy jó kialakítású és esztétikus legyen. A kényelem mellett a minél jobb munkavégzés és a biztonság érdekében a kilátásra is nagy hangsúlyt fordítottak a tervezők, miközben a műszaki megoldásokban is törekedtek arra, hogy az első hídtól a felfüggesztésig valamennyi részletében, illetve ár-érték arányban is megfeleljen a felhasználói igényeknek.”

Sokoldalúság, hatékonyság, alacsony költségek

A traktorok termékválasztéka a 100/130 LE-s 5000-es szériától kezdve a 140/200 LE-s, 6000-es kategórián át a 220/260 LE-t képviselő 7000 sorozatig fog terjedni.

Az AgrárgépShow ideje alatt látható 5000-es Arbos motorja egy (USA) Kohler 3404 Tier IV, a „2015 év Dízel motorja” (130 LE-ig) díj nyertese, a kipufogódobba épített DOC+SCR rendszerrel szerelt. Könnyen hozzáférhető, és az egyszerű motortér elrendezésének köszönhetően javítása is egyszerűen megoldható. A motor további előnye a nagy forgatónyomaték és az alacsony fogyasztás.

További erősségei közt említhető az új első HeavyDuty híd (kormányzási szög 55o-ig), a teljes egészében az ARBOS mérnökei által tervezett moduláris hajtómű, a 4 sebességes hátsó TLT és a 110 l/min hidraulika rendszer.

Az Arbos sorozatok erőátviteléről gondoskodó sebességváltói háromféle kivitelben is választhatók: a 15/15 fokozatot kínáló mechanikus kapcsolású szinkronváltó irányváltóval kombinált; a 30/30 fokozatot biztosító Powershift váltómű irányváltós; illetve a 45/15 sebességfokozatot nyújtó Powershift váltóval szerelt. A munkagépek működtetésére 540/1000 fordulatot biztosító TLT szolgál, mely ECO üzemmódban is működtethető.

Egy személyautó kényelmével

A legmodernebb járműipari szempontok figyelembevételével tervezett, négy oszloppal ellátott, robusztus, mégis könnyű szerkezetű vezetőfülke kényelmes munkakörülményeket biztosít, nagy felületű szélvédője pedig az átlagosnál jobb kilátást tesz lehetővé. Világos belső borítása a személyautók kellemes hangulatát idézik, a vezetési élményt pedig az alacsony zajszint teszi teljessé. Az irányító karok kényelmes elhelyezése, az állítható kormányoszlop, a légrugós ülés és a légkondicionálás pedig csak tovább fokozzák az élményt. Az üzemi értékekről a műszerfal TFT rendszerű digitális monitorja ad tájékoztatást.

A munkagépekben is erősítenek

Osgyán László azt is elárulta, hogy e patinás traktormárka felélesztése mellett a munkagépvonal kiépítésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Éppen ezért az Arbos 5000 mellett az AGROmashEXPO közönsége már a 4080F ültetvényes traktorral, valamint egy szemenkénti vetőgéppel is megismerkedhetett.

„A munkagépekből is a teljes skála bemutatására törekszünk. A gyümölcsösökben és szőlőkben használt speciális gépektől kezdve (a Goldoni márka beépítésével) a MaterMacc-nál eddig megtalálható vetőgépek, permetezők, műtrágyaszórók és kultivátorok is folyamatos fejlesztéssel jelennek meg kínálatunkban” – mutatott rá a tervekre az ügyvezető.

A 4080F ültetvényes traktor

A soros, 4 hengeres Tier IIIA turbó motorral, 55,2 Kw (75LE) teljesítménnyel, dual power 16+8/8+8 szinkronizált mechanikus váltóval szerelt 4080F ültetvényes traktor 2300 kg emelési hidraulikus kapacitással rendelkezik. Tengelytávolsága 1831 mm, súlya 2070 kg, szélessége pedig 1340-1770 mm.


Lorenzo Goldoni, a LOVOL ARBOS GROUP kereskedelmi menedzsere és Osgyán László, az Agroázis-MON Kft. ügyvezetője

A vetőgép

Az MS 8000 szériát a 12 soros, állítható sortáv jellemzi. A vetőkocsik távolsága hidraulikusan állítható. 12 soros vetés esetében a sortávolságok a következőképen alakulhatnak: 37,5 vagy 45, esetleg 50 cm-es, illetve 70 és 75 cm sortávolság esetén 8 soros kivitelben is használható a gép, a vető kocsik megemelésével.

További felszereltség:
– magtartály: 50 l
– mikrogranulátum tartály: 25 l
– hidraulikus nyomjelző
– ISOBUS-os vetésellenőrző
– soronkénti elzárás
– teljesítményigény: 120 LE

A márka termékpalettáján szereplő műtrágyaszórók már az idei évtől elérhetők, a talajművelő gépek és permetezők pedig továbbfejlesztett változatban kerülnek a hazai gazdálkodók elé, mint ahogy a C5200 kombájn széria is megújultan kerül be az Agroázis kínálatába.

Az Agroázis

A mórahalmi, bábolnai és balkányi telephelyekkel rendelkező, több mint 20 éve fennálló vállalatcsoport a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar kis- és közepes méretű vállalkozásainak, termelőinek, illetve a kommunális vállalkozások megbízható partnereként működik.

A szántóföld gépei mellett a világ vezető vízgazdálkodási- és szőlészet-borászati eszközei is megtalálhatók náluk, amelyek többségének kizárólagos forgalmazói jogaival is rendelkeznek.

A gépértékesítés mellett a legmagasabb színvonalon biztosított szervizelési és javítási szolgáltatást is nyújtanak, alkatrészek terén pedig kiemelkedő raktárkészlettel rendelkeznek. Vagyis, bármi legyen is az igény, az Agroázisra valamennyi gazdálkodó bármikor, bármiben egyaránt számíthat!

(Csomós Éva – Agrofórum Online; Fotók: Gribek Tímea)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szenzorok a kardántengelyek hosszabb élettartamáért

2024. március 28. 13:10

Ahhoz, hogy kardántengelyünk optimális minőségben, biztonsággal használható legyen a megadott élettartamának megfelelően, a karbantartási feladatok elvégzése, illetve az esetleges felújítási munkák ellátása elengedhetetlen.

Gyakorlati tapasztalatokkal bizonyítja a Precea szemenkénti vetőgép „rátermettségét” az Amazone

2024. március 21. 09:10

Egyedi módját választotta a német Amazone a Precea szemenkénti vetőgép reklámozásának. Spanyolországtól Kazahsztánig gazdákat kértek fel arra, hogy ismertessék a gyakorlatban szerzett tapasztalataikat.

Rugalmasan használható robot mutatkozott be egy egyhektáros tesztparcellán

2024. március 19. 11:10

 Az UNL növénykutatói és biotechnológiai mérnökei által kifejlesztett Flex-Ro, a legújabb autonóm robot egy egyhektáros tesztparcellán mutatta meg, mit tud.

Extrém rendfelszedési kapacitás a John Deere V451R sorozatú körbálázóktól

2024. március 16. 12:10

A John Deere a szálastakarmány-betakarítás területén is mindig arra törekedett a fejlesztései során, hogy minden gazdaság számára a méretéhez és technológiájához leginkább igazodó, ideális bálázógépet alkosson.

AGROmashEXPO, AgrárgépShow 2019

2019. január 15. 14:41

Egy hét és újra AGROmashEXPO, AgrárgépShow a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban! Magyarország agráripari csúcsrendezvénye január 23-26. között várja az érdeklődőket. Társkiállítások: Magyar Kert, Szőlészet és Pincészet.

AGROmashEXPO és ArárgépShow

2019. december 17. 06:32

Januárban ismét várja Önt hazánk legnagyobb agráripari találkozópontja a HUNGEXPO-n! Mezőgazdasági gépek, szolgáltatások, input anyagok, díjnyertes termékek, technikai innovációk és színvonalas szakmai programok egy helyen.

Átadták a RAGT Termelői Verseny díjait az AGROmashEXPO-n

2020. január 24. 14:27

A 2019. évi versenyben az RAGT nagyágyújának az RGT Mexininek jutott a főszerep.

Hatékonyabb vetés, kényelmesebb ekeszállítás - Lemken újdongások az AgrárgépShow-ról

2020. február 26. 16:41

Két komoly technológiai újdonságot mutatott be a Lemken a közelmúltban – egyet a vetéstechnika, egyet pedig a szántás kapcsán.

Gépészet Videó