Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

YieldON biostimulátor – Magyar területeken tesztelve

Agrofórum Online - Fotó: Gribek Tímea

A Malagrow Kft. Viva és Megafol stresszoldói eddig is népszerűek voltak, egyre több termelő használja a cég által ajánlott termékeket, 2018-ra viszont egy teljesen új biostimulátort vezetnek be a piacra, így nem véletlen, hogy az AGROmashEXPO kiállításon is a YieldON állt a középpontban.

Balogh Ernő technológiai fejlesztő élő videónkban elmondta, hogy a gyártó, a Valagro ezúttal technológiai szintű megoldást hozott, hiszen ezúttal nem csak egy stresszoldóról van szó. A készítmény számos előnnyel rendelkezik, aminek köszönhetően magasabb termőképességet biztosít.

A YieldON-t komoly munka eredményeként vásárolhatják meg a gazdálkodók, 2016-ban ugyanis három prototípust teszteltek a gyártó cégnél, amiből 2017-re választották ki a legjobbat, amit Magyarországon mintegy 70 helyszínen teszteltek. A kísérletek üzemi körülmények között, 5 és 10 hektáros parcellákon zajlottak, az eredmények pedig Balogh Ernő szerint azt bizonyították, hogy hatékony termék áll az idei évtől a gazdálkodók rendelkezésre.

A YieldON hozamnövelő készítmény egy hatékony, termelőbarát, kedvező hektárköltségű, új generációs biostimulátor, amelynek használatával a vizsgálatok szerint átlagosan 8%-os hozamnövekedést lehet elérni. A három különböző növénycsaládból kivont, biológiailag aktív hatóanyagoknak és a hozzáadott mikroelemeknek köszönhetően a YieldON javítja a tápanyagok felvételét, a cukrok és a kész tápanyagok szállítását, a sejtosztódás támogatásával pedig növeli a szemek számát és ezermagtömegét, míg az olajsav-bioszintézis hatékonyságának fokozásával jelentős mértékben javítja a beltartalmi értékeket is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ősszel dől el, mennyit veszít a talaj: a trágyázás önmagában már kevés

2026. október 16. 11:10

A humusz nem egyik évről a másikra fogy el, és nem is egyetlen trágyázással pótolható. Sok múlik azon, mit teszünk a földdel ősszel.

Az őszi búza aktuális tápanyag-utánpótlási lehetőségei

2026. október 8. 11:10

Közeleg a búzavetés, de még nem juttatta ki a műtrágyát? A megfelelő tápanyag-utánpótlással most is sokat tehet a termésért.

Sárgul a rózsa levele? Mielőtt keserűsóhoz nyúl, ezt nézze meg!

2026. szeptember 27. 07:10

Sárgul a rózsa levele? A keserűsó nem mindig megoldás. A tünetek helye és mintázata sokat elárul arról, mi áll a háttérben.

Augusztus végén még szükség lehet tápanyagra a zöldségeskertben

2026. augusztus 31. 07:10

Augusztus végén még lehet helye a nitrogénpótlásnak a zöldségeskertben. A növény állapota és a korábbi trágyázás dönti el, szükség van-e rá.

Megnyílt az idei AGROmashEXPO: gépmustra és minisztériumi programhirdetés

2019. január 24. 06:21

A kiállításon közel 350 hazai és külföldi cég vonultatta fel termékeit, gépeit, szolgáltatásait. Az ország legjelentősebb fedett területű, mezőgazdasági gépeket és eszközöket bemutató rendezvényén megismerhető a teljes gépkínálat. A megnyitón Nagy István ismertette az Agrárminisztérium 2019-es szakmai programját.

Díjazták a 2018-as év legjobb magyar mezőgépeit

2018. január 28. 11:51

Három magyar fejlesztésű és gyártású mezőgazdasági gépet díjazott a szakmai zsűri az idei AGROmashEXPO kiállításon.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Rövidesen lehet pályázni a 2021. évi AGROmashEXPO Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díjaira

2020. október 19. 13:14

A jövő évi AGROmashEXPO, Magyar Kert, illetve Szőlészet és Pincészet 2021. január 27-30. között kerül megrendezésre. HUNGEXPO számára fontos a kiállítók, látogatók és kollégáik egészsége, ezért rendezvényeiken szigorú egészségügyi protokollt vezetnek be.