Gépészet

Enyhe élénkülés a magyarországi pótkocsipiacon

Agrofórum Online

Augusztusban mindössze 56 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 11 százalékos csökkenés 2024 azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adataiból.

A hónapokat nézve ez az eladási mennyiség idén a harmadik legrosszabbnak számít, a februári 54 és a januári 39 darab után. Az év első nyolc hónapja összességében 5,4 százalékos emelkedést hozott éves alapon. Ez tekinthető enyhe élénkülés a magyarországi pótkocsipiacon.

2024-ben az eddigi, idei 621 darabnál 32-vel kevesebbet, 589 darabot helyeztek forgalomba, 2023-ban ez az adat még 885, 2022-ben 1397 volt. A két évvel ezelőttihez képest 29,8 százalékos a visszaesés.

Kicsi a torta 13 márkának

Augusztusban a Fliegl nyerte az eladási versenyt 17 darabbal, a második helyen a Pronar végzett 11 forgalomba helyezéssel. Az Agrogép 6 darabos értékesítése az augusztusi harmadik helyhez volt elég. Piaci részesedésben a Fliegl 30,4, a Pronar 19,6, az Agrogép pedig 10,7 százalékot ért el.

Az Annaburger 4 darabos forgalomba-helyezése csak a negyedik helyre volt elég az augusztusi listán. Ez 7,2 százalékos szeletet jelentett a piaci tortából. Az ötödik helyen 3-3 darabbal holtverseny alakult ki a Fémagrotúr, a metal-Fach, a Brantner és a Wielton között.

Összesen csupán 13 olyan márka volt, amely adott el mezőgazdasági pótkocsit az elmúlt hónapban.

22 darabos előny

A teljes idei eladásokat nézve az első öt helyen a Fliegl, Pronar, a Fémgarotúr, az Agrogép és a Brantner áll. A Fliegl piaci részesedése 21,6 százalék, a Pronar márkáé 18 százalék, a Fémgarotúr 12,1 százalékkal, az Agrogép 10,1 százalékkal, a Brantner pedig 3,5 százalékkal szerepel a listán.

A Fliegl 134 darabnál, a Pronar pedig 112 darabnál tart idén, a köztük lévő 22 darabos különbség egy hónapja még 16, két hónapja pedig 15 darab volt. Azaz enyhén kezd elhúzni a Fliegl.

Hatodik helyen a Wielton, a hetediken a Joskin, a nyolcadikon a Metal-Fach, a kilencediken a Bagodi Mezőgép, a tizediken pedig az Oehler áll. Idén eddig összesen 49 olyan mezőgazdasági pótkocsimárka volt, amelyből legalább egy darabot forgalomba helyeztek hazánkban.

10 és 30 tonna

Tömegkategória szerinti bontásban toronymagasan a 10 és 30 tonna közöttiek vezetnek 504 darabbal, ami 81,1 százalékos piaci részesedés. A 3,5 és 10 tonna közöttiekből 71 darabot, a 0,75-3,5 tonnásakból 36, a 0,75 tonna alattiakból 6 darabot, a 30 tonna felettiekből pedig 4 darabot adtak el eddig idén.

Kiemelt kép: Farmtech.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkentett menetszámban, költségtakarékosan termel egy magyar biogazdálkodó a Väderstad gépeivel

2026. október 14. 12:10

Szabályos „flottát” hozott létre Väderstad gépekből egy magyar biogazdálkodó, aki nem véletlenül tette le voksát a svéd márka mellett. Megbízható munkaeszközökre tett így szert a vetés és talajművelés, gyomszabályozás terén.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

A Fliegl átvette a Cargos pótkocsik gyártását a CLAAS-tól

2022. szeptember 1. 09:00

A CARGOS terméknevet megtartja a cégcsoport, a termelést pedig a Fliegl Grünlandtechnik GmbH vállalat új németországi üzemébe helyezik át.

Átalakult a toplista a mezőgazdasági pótkocsik piacán

2021. február 5. 11:11

Összesen 85 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2021 első hónapjában Magyarországon, ez 12,4 százalékos csökkenés éves alapon

Vonóháromszöges, mezőgazdasági billenős pótkocsik új generációja

2024. április 18. 10:10

A kalocsai székhelyű Budamobil-Cargo Kft. az AGROmashEXPO-AgrárgépShow 2024 kiállításon mutatta be legújabb, high-tech gyártmányát, amely minimális önsúllyal, nagyobb hasznos teherbírással teszi hatékonnyá és környezetbaráttá a termény- és takarmányszállítást.

A táblán ragadt az öreg MTZ, becsapta a felszínen száraznak tűnő talaj

2026. július 4. 09:10

Mi a helyes eljárás akkor, ha a traktor (akár munkagéppel vagy pótkocsival összekapcsolva) beleragadt a sárba? Kapkodó próbálkozás helyett érdemes begyakorolt protokollt követni.