Gépészet
Gépészet

Gazdariport – Seregélyesre is megérkezett az új Deutz-Fahr kombájn

Gazdariport – Seregélyesre is megérkezett az új Deutz-Fahr kombájn

Agrofórum Online

Kombájnátadásokkal telt a május közepe a Dorker Kft.-nél, ugyanis az aratási szezon előtt három helyszínen négy betakarítógépet helyeztek üzembe a Dunántúlon. A közelmúltban már beszámoltunk a Magyaratádra érkező Deutz-Fahr kombájnokról, ami után egy nappal a Velencei-tóhoz, Seregélyesre utaztunk, ahol egy újabb betakarítógép állhatott szolgálatba Petrohay György családi gazdaságában.

„Az életem a mezőgazdasággal kezdődött, és azzal is telt. Az első perctől kezdve a szakma, a föld szeretete vezérelt” – kezdte a beszélgetést Petrohay György az új Deutz-Fahr kombájn szélárnyékában, ami mellett további négy zöld traktor is felsorakozott. A gazdálkodó három gyermekének, és öt unokájának adja majd át a gazdaságot, két fia növényorvosnak tanult, nagyobbik már a zöldség üzletágat irányítja, míg a kisebbik egy növényvédő szert forgalmazó cégnél területi képviselő.

„Annak idején egy holdon kezdtem el gazdálkodni, pontosabban kertészkedni. Másodvetésű káposztával, újburgonyával foglalkoztam, aztán vásároltam 7 hektár földet, amelyen ugyanezt folytattam. Az árbevételből vettem kárpótlási jegyet, aminek köszönhetően 60 hektárral növelhettem a területemet. Eközben még a szövetkezetben dolgoztam növénytermesztőként és növényvédelmi mérnökként. A szövetkezet 1998-ban fejezte be működését, ami után egyéni vállalkozó lettem” – mesélt a kezdetekről Petrohay György, aki maga is az Agrofórum hűséges olvasója évtizedek óta. Amikor a seregélyesi telephelyen jártunk, a mérlegházba külön kikészítette az újságokat számunkra, hogy megmutathassa, hogyan is gyűjt szakmai információkat a lapból.

Gépvásárlás a helyi adottságoknak megfelelve

A seregélyesi családi gazdaság napjainkban már 660 ha földet művel, és 5 állandó dolgozóval végzi a rendkívül változatos munkát. A területükön ugyanis nemcsak a leggyakoribb növénykultúrákkal találkozhatunk. A 250 ha kukorica, a 120-130 ha napraforgó, a 80 ha repce és a 100 ha kalászos, főleg őszi búza mellett 10 ha-on borsót, 20 ha-on olajlent, 20 ha-on pedig szóját termesztenek. Emellett 5 ha magról vetett vöröshagyma, 1,5 áttelelő vöröshagyma, 2 ha burgonya és 5 ha káposztaféle is van, ráadásul tavaly elkezdték a csemegekukorica termesztését is.

„Mint az látható, több lábon állunk. Feladja a leckét ez a sokféle növény, éppen ezért a szakértelem mellett megbízható, jó gépekre is szükségünk van” – fogalmazott a szakember, aki hozzátette, hogy 660 ha-os területük összesen 95 parcellából áll, ami igencsak költségessé és időigényessé teszi a termesztést. A legkisebb föld 0,4 ha, míg a legnagyobb 60,5 ha. A gépek vásárlásakor ezt is figyelembe kell venniük, az új kombájnhoz például ezért nem választottak túl széles vágóasztalt, mindössze egy 6,3 métereset.

Az első Deutz-Fahr traktortól a kombájnig

A seregélyesi gazdaság már 10 éve Deutz-Fahr erőgépekkel dolgozik a földeken, a márkahűség tehát messzire nyúlik vissza. „Egy BASF által szervezett németországi szakmai úton láttam először ezeket a traktorokat a régi kelet-német területen, még a 90-es évek elején. Akkor itthon még nem volt Deutz-Fahr, de kint mindenfelé ilyen gépeket láttam. Úgy gondoltam tehát, hogy ha a német kollégáknak megfelel, akkor én sem csalódhatok, és ez így is lett. Elsőként egy Agrotron traktort vásároltam, ami után szerettem volna egy 100 és egy 70 lóerős gépet is, de akkor az euró árfolyama éppen drasztikusan erősödött, így az előző magyarországi forgalmazó 25%-kal megemelte a gépek árát. Emiatt nem tehettem mást, végül SAME erőgépet vásároltam, de amint lehetett, visszatértem a Deutz-Fahr márkához; egy 230 LE-s, és egy 210 LE-s traktorral bővült a gazdaságunk. Idén pedig vettünk egy 100 LE-s 5105.4 G típust is, így a kombájnnal együtt mostanra teljes a zöld gépparkunk” – tekintett vissza a „Deutz-szerelem” kezdetére a termelő.

Mivel az elmúlt 10 év tapasztalata azt mutatta, hogy a Deutz-Fahr gépek megbízhatók, nem volt kérdés, hogy a kombájnt is a Dorker Kft.-től vásárolják. „Apróbb kis hibák minden traktorral vannak, de a Deutz-Fahr motorja, sebváltója, és a nagyobb alkatrészek jól bírják a strapát. Ráadásul rendkívül kedvező a fogyasztásuk, és a műszaki háttérrel is meg vagyok elégedve. A Dorker Kft. szervizesei kitűnően, lelkiismeretesen dolgoznak” – mondta el Petrohay György, akit a választásban még jobban megerősített az, hogy kétszer is járt a horvátországi Zupanjában, ahol a kombájnok készülnek.

„Bízom benne, hogy a traktorok mellett a betakarítógépben sem fogok csalódni, és ugyanolyan megbízható lesz, mint az erőgépeink. Korábban egy CLAAS kombájnom volt, azt cseréltük le, és jellemzően ez a márka van jelen a környékünkön. Sokan nem is értették, hogy miért váltottam másikra, de nálam a Deutz-Fahr tényleg bizonyított az elmúlt években. Ezt egyébként látják a gazdatársak is. Egy kolléga ebben az évben vásárolt egy 160 LE-s és egy 100 LE-s gépet a Dorkertől, illetve egy másik helyi termelő is most kezdett Deutz-Fahrral dolgozni”.

A májusban megvásárolt Deutz-Fahr C9206 TS kombájn 360 LE-s motorteljesítményével, 6 ládás kivitelével, 6,30 méteres vágóasztalával cikkünk megjelenésekor már be is fejezte első szezonját, amit a repce betakarításával kezdett meg. Ehhez egy repcetoldatot is vásároltak, illetve a kukoricához egy 6 soros, Oros adaptert rendeltek. A már meglévő napraforgó vágóasztalhoz egy átszerelő készlet is rendelkezésre áll, hogy fel lehessen tenni az új gépre, így május közepén már minden adott volt a sikeres aratáshoz.

„A világ legmodernebb gyárában készülnek a Deutz-Fahr traktorok”

A magyaratádi kombájnátadáshoz hasonlóan Seregélyesen is jelen is volt a horvátországi, zupanjai gyár képviselője, Rajan Pranjic régióvezető, akit ezúttal a Deutz-Fahr teljesen megújult, Lauingen traktorgyáráról kérdeztem.

„A Deutz-Fahr a közelmúltban úgy határozott, teljesen felújítja 1913 óta a németországi, Lauingenben működő traktorgyárát, aminek következtében új gyártósor épült. A 100 millió eurós beruházást hivatalosan május elején adták át, így mostanra a 120 és 440 LE közötti erőgépek a világ legmodernebb traktorgyárában készülnek, ahol a legfejlettebb technológiákat használják. Ez a jövőbe tekintő szemlélet az, amivel a horvátországi gyárat is folyamatosan fejlesztik, hogy a betakarítógépek is mindenben megfeleljenek a kor kihívásainak.”

Az Agrofórum a kombájn átadásáról élő Facebook bejelentkezést készített május 18-án, amely közösségi oldalunkon utólag is megtekinthető.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Prémium a zöldsorban: Massey Ferguson szálastakarmány gépek bemutató

2024. április 16. 08:10

A Massey Ferguson 2018-tól gyárt és értékesít prémium minőségű szálastakarmány gépeket, köztük kaszákat, rendképzőket és rendterítőket. Alábbi cikkünkben mutatjuk be a legnépszerűbb hazai MF gépeket, amelyek mind elérhetők készletről a hazai márkakereskedőknél!

Megújult Case IH bálázógépek: megnövelt teljesítmény, időtállóbb anyagok és gépkezelőt tehermentesítő automatika

2024. április 16. 05:40

Díjnyertes formatervezés, egyedi funkciók, kevesebb kezelői beavatkozást igénylő automatikák – a Case IH bálázók a kezdetek óta egyszerűvé teszik a bálázást a gazdáknak.

50/80 mm-es Marathon Edge kopóhegy a Väderstadtól

2024. április 11. 16:10

A Väderstad, mint a világ egyik vezető talajművelő- és vetőgépgyártója bemutatja az új Marathon Edge 50/80 mm-es kopóhegyet. Formájának köszönhetően a Marathon Edge kiváló talajbahatoló képességgel rendelkezik, mindemellett jelentősen hosszabb élettartamot biztosít.

Új Precea vontatott szemenkénti vetőgép 6 méteres munkaszélességgel

2024. április 10. 13:40

Az AMAZONE egy új terméktípust vezet be a vontatott szemenkénti vetőgépek termékcsoportjában. A 6 m munkaszélességű új Precea 6000-TCC kiegészíti a legutóbbi Agritechnica kiállításon bemutatott 9 és 12 méter munkaszélességű gépek nagy teljesítményű technológiáját.

Giugiaro design és német minőség, kell ennél több?

2018. október 2. 10:36

Nem árulok el nagy titkot azzal, ha kijelentem, a mezőgazdasági technológiák fejlődése már régóta túlmutat a személyautókon.

„Soha nem kaptam ekkora ajándékot születésnapomra” - Nyereményjáték 2019 - I. rész

2020. január 28. 17:51

A kéttengelyes PRONAR pótkocsit Baján adtuk át a téti Polgár Zoltánnak, akivel a helyszínen beszélgethettem is egy kicsit, miután körbejárta, megcsodálta élete első új gépét.

Gépinfo Videó

Magyar gazdálkodókkal jártuk be Európa legmodernebb traktorgyárát

2018. július 9. 11:13

A 90 millió euróból felépített, 345 000 négyzetméteres Deutz-Fahr Land 150 000 négyzetméteres üzemében 16 típusból naponta 40 traktor készül el.

Gépészet Képgaléria Videó