19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Gépészet

Megálmodott hatékonyság évi 2000 hektárra

Agrofórum Online

Szójában, kalászosban akár 100%-ot is dobhat a teljesítményen a légzsákos Commander.

 

Aki a családi gazdaságot 5-ről 1200 hektárosra akarja gyarapítani, annak nemcsak sokat kell dolgoznia, de ügyesnek, előrelátónak és igényesnek is kell lennie. A gépi apparátus terén ez azt jelenti, hogy érdemes a minőségre kellő átgondolást és pénzt fordítani – megtérül jövedelemben, kényelmes és eredményes munkavégzésben, sőt, mint látni fogjuk, még értékállóságban is. A Bács-Kiskun megyei Szeremlén Horváth Mihály agrármérnököt arról kérdeztük, miért éppen a Hardi légzsákos permetezőjét, a Commandert választotta.

20 ezer hektár komoly javítás és értékvesztés nélkül

Saját gyártású(!) permetezővel kezdte a gazdálkodást, amikor a 80-as évek végén családi alapokon belefogtak a szántóföldi növénytermesztésbe. A piacon hozzáférhető alkatrészeket saját gyártású elemekre építették fel, és a 2 ezer literes, 12 méteres keretszélességű gépezet bírta is a kornak és az akkori birtokméretnek megfelelő kihívásokat. – Ám később, amikor a bérelt földekkel együtt már meghaladtuk az 1000 hektárt is, akkor megálmodtam magunknak egy új permetezőt. A piacon körülnézve a Hardi 2200 literes Commandere tűnt a legtökéletesebb választásnak, és úgy is lett. Addig használtuk, amíg csak el nem kopott – mondanám, de valójában egyáltalán nem kopott el, nem ment tönkre: egyetlen kisebb szivattyú-felújításon és keretvégcserén kívül semmi bajunk nem volt vele soha. Pedig ment rendesen: ha csak évi 2000 hektárral számolok, akkor is benne volt bő 20 ezer, amikor eladtuk – idézi fel az első Commander históriáját a növényvédelmi szakmérnöki diplomával családi gazdaságát vezető Horváth Mihály. Ő sem mulasztja el elégedettséggel említeni azt az örömteli tapasztalatot, amit szinte minden Hardi-tulajdonos átél, amikor – általában nagyobbra váltás miatt – megválik régi Hardi-permetezőjétől. – Tudtam ugyan, hogy a Hardi-gépek jól mennek a használt piacon is, de azért tényleg meglepődtem, hogy milyen jó pénzért adtam el. Jobb áron, mint vártam…

Sűrű vetés, erős szél: nincs akadály a légzsák előtt

Innen a történet folytatása is nagyjából kitalálható: ma a Horváth-család gazdasága is egy nagyobb és immár légzsákrendszerrel is felszerelt Commanderrel folytatja a munkát. A 3300 literes permetező természetesen bírja a Hardi egyéb innovációit: a szűk fordulásban is biztonságot adó, illetve a taposási károkat csökkentő SafeTrack kormányzási szisztémát; a könnyen, logikusan elhelyezett intelligens szeleprendszert, a nagykapacitású vegyszer-bekeverő rendszert és a modern folyadék szabályozást a hatékonyabb vegyszerfelhasználás érdekében. A kényelem és áttekinthetőség a Commander fedélzeti rendszereinek is sajátja: egy joystickről vezérelhető a permetezés során gyakran használt összes funkció, és alapból hozzáférhetőek a különféle adatok, statisztikák a HC-rendszer révén egyetlen képernyőről. De az igazán látványos a TwinForce, vagyis a 24 méteres kereten működő hatalmas légzsák, amely a keret egész munkaszélességén erőteljes légáramot és ezzel egyenletes eloszlást biztosít még olyan szélben is, amikor enélkül már haszontalan pazarlás volna csak a „munka”. A légzsákos levegő-rásegítés másik előnye, hogy „benyit” a sűrűn vetett növényzetbe is, így hozzáfér az amúgy nehezen elérhető felületekre is, ami a mai fertőzésnyomásos időjárási viszonyok közt óriási hatékonyságot jelent.

Gyors munka nagy kényelem mellett

– Ez kellett nekem a kalászosokban a gombaölős kezelésekre, a szójában pedig a jobb gyomirtásért. Igaz, sokáig finomítottuk a rendszert, hiszen a légzsákos levegő-befúvásnak nagyon precíznek kell lenni, nehogy lesodorja vagy visszakavarja a túl nagy légáram a vegyszert. Ám amikor megvoltunk, meglepően nagy teljesítményt tapasztaltunk. A mi 1200 hektárunk nagyon elaprózódott táblákból áll össze, mégis jó időket teljesít a Commander: például a 150 hektár őszi búzát 2 nap alatt simán befejeztük – fejti ki Mihály. Hozzáfűzi, hogy elégedettek mind az erőteljes vegyszer-bekeverési kapacitással, a széles keretet stabilan tartó és mozgató mechanikával, a rendkívül gyors szakaszvezérléssel is. – Szóval, nem zsákbamacskát vettünk. Ami pedig a karbantartást illeti, ugyanezt látom: jól kivezetettek a zsírzási végpontok, könnyű a belső keringető rendszert segítségével elmosnia gépet szerváltáskor, a fúvókákat elég évente cserélni: egyszóval, jó a tisztító- és szűrőberendezése is.

Finomhangolás teljesítmény

A Hardi egyébként – nem véletlenül – azzal kínálja a világszerte használt légszákos Commander permetezőgépet, hogy a TwinForce-rendszer révén harmadával csökkenthetők a permetszer-kiadások – hiszen csökkenthetőek az elsodródási veszteségek –, illetve gyorsabban és hatékonyabban is elvégezhető a munka, ha nem korlátozza a haladást az időjárás, a növényzet sajátossága. A mérések szerint mindez a kapacitást akár 100%-kal is növelheti. Horváth Mihály ezt úgy összegezte: miután túlvoltak a kezdeti időszak beállítással, precizitással összefüggő feladatain, kényelmes és gyors munkát, jó területteljesítményt hozott nekik a Commander.

Kohout Zoltán

(HARDI Magyarország)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hihetetlen árkedvezmények a kaszáktól a bálázókig – keresse most a Vicon előszezoni akcióját!

2026. szeptember 17. 17:04

Akár 25 százalékos kedvezménnyel is vásárolhat magas minőségű Vicon szálastakarmány-gépeket, ha még szeptemberben lép.

Felejtse el a villát és a talicskát – strapabíró finn minirakodók a lovászatokban

2026. szeptember 17. 13:10

200-nál is több gyári adapter garantálja, hogy a finn AVANT derékcsuklós minirakodók közül mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet.

Az őszi szezon Fliegl gépei – hatékony megoldások a tarlóápolástól a szervestrágya-kijuttatásig

2026. szeptember 14. 14:10

Az őszi munkákon a következő szezon sikere is múlhat. A Fliegl gépei a tarlóműveléstől a szervestrágya-kijuttatásig segítenek.

Tűzifát fűrészel? Nem mindegy, milyen gép mellé áll oda órákra

2026. szeptember 11. 14:10

A tűzifa darabolásánál a fűrész teljesítménye csak az egyik szempont. Nagyobb mennyiségnél az adagolás, a kihordás és a kézi munka csökkentése is sokat számít.

Jacto: önjáró permetező-, önjáró műtrágyaszóró-, önjáró vetőgép

2020. szeptember 27. 04:36

A Máquinas Agrícolas Jacto S/A családi vállalat magas műszaki színvonalú mezőgazdasági gépeket gyárt és innovatív szolgáltatásokat ajánl a precíziós mezőgazdaság számára.

Az SDF Group az Agritechnicán

2019. december 14. 07:39

A hannoveri kiállításon az SDF csoport tagjai (Deutz-Fahr, Lamborghini, Same) gazdag programmal jelentkeztek.

Intelligens permetezőgépet mutatott be a BASF hazánkban

2022. május 13. 09:11

A BASF Európában második országként Magyarországot jelölte ki Németország után, az új SmartSprayer intelligens permetezőrendszerének teszteléséhez.

Trendek a szántóföldi növényvédelemben - Agritechnica 2019

2020. március 27. 14:47

Az új technológiai megoldások egy célt szolgálnak, nevezetesen azt, hogy csak annyi szert használjunk amennyi szükséges, olyan pontosan amennyire csak lehet és ilymódon hozzunk létre egy modern integrált növényvédelmi rendszert.