Gépészet

Nikola Badger: brutális gyorsulás egy pick-up-tól, ha megvalósul

Agrofórum Online

A Nikola Corp. vállalatot a utahi Salt Lake City-ben alapította Trevor Milton, aki szeptember 21-én távozott az elnöki székből, miután azzal vádolták meg a társaságot, hogy nem valós információkat közöltek a technológiájukról. Ezt a Nikola társaság és személyesen Trevor Milton is tagadta. Két nappal a jelentés közzététele előtt a General Motors bejelentette az előzetes megállapodást, amely alapján 2 milliárd dollár értékben részesedést szereztek az induló cégből, amely a Badger pick-up gyártását tűzte ki célul.

Amikor Trevor Milton 2020 februárjában bemutatta a Badger modellt, azt mondta, reméli, hogy valamikor riválisa lesz a Ford F-150-nek, amely az Egyesült Államok legkeresettebb járműve immár négy évtizede. Kétféle konfigurációban kapható majd a Nikola újdonsága: akkumulátor és hidrogén-üzemanyagcellák szolgálják a haladást, 600 mérföldes, azaz 960 kilométeres hatótávolsággal és utóbbi esetben 80 000 dolláros árral. A 96 kilométer/órás tempóra 2,9 másodperces gyorsulást ígért a Nikla a 906 lóerős teljesítményű és 1320 Newtonméter forgatónyomatékú autótól. Vontatni 3,6 tonnás utánfutót lehetne a majdani pick-uppal a gyári adatok szerint.

A Nikola július 29-én kezdte el felvenni az előrendeléseket, még azelőtt, hogy bárki megismerhette volna a prototípust vagy akár a gyártási tervet. Trevor Milton ígéretet tett a Nikola Badger részleteinek megismertetésére és eredetileg szeptemberre tervezték ezt az eseményt, majd decemberre ütemezték át, és végül határozatlan időre elhalasztották, miután lemondott. A Nikola cég arra összpontosított, hogy tagadja a megtévesztésre vonatkozó állításokat.

A startup az alapító iratokban leszögezte, hogy csak akkor hozza piacra a pick-up-ot, ha talál autógyártó partnert a fizikai megvalósításhoz. A folyamatos feszültségek és viták veszélybe sodorták a GM-mel kötött megállapodást, de november 30-án új megállapodást jelentettek be a GM-mel. A Badger tervét elvetették, és a GM kiszállt a Nikola vállalatból, és csak arra korlátozta szerepét, hogy üzemanyagcellákat szállítson a Nikola pick-up-ok számára.

A Nikola azt állítja, hogy most az akkumulátoros és üzemanyagcellás nehéz pick-up forgalomba hozatalára összpontosít. A cég megerősítette azt is, hogy visszatérítette a Badger modellre az előrendelések során befizetett összes pénzt.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

Vízmegőrző gazdálkodást folytat eredményesen a kisalföldi gazda az Omikron gépeivel – elárulta a titkokat

2026. október 1. 13:10

Minden gazda keresi a megoldást az időjárás jelentette kihívásokra, és bár a válaszok eltérők lehetnek, egy biztos: az átgondolt kialakítású, hatékonyan dolgozó munkagépek elengedhetetlenek a jövedelmező növénytermesztéshez. Egy kisalföldi gazda az Omikron termékei mellé tette le a voksát.

Nyolc százalékkal csökkentek az autóeladások májusban

2023. június 8. 08:04

Májusban összesen 10 966 személyautót és kishaszongépjárművet adtak el itthon, ez nyolc százalékos csökkenés a tavalyi adathoz képest.

A Ford Ranger fölényesen uralja a hazai pick-up-piacot

2019. május 8. 14:11

Áprilisban összesen 14 517 személyautót és kishaszonjárművet adtak el itthon, ez 6 százalékkal több a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest, azonban 45 százalékos növekedés 2017 negyedik hónapjával összevetve – derült ki a Datahouse adataiból.

Nincs meglepetés: a Suzuki Vitara és a Ford Ranger a legnépszerűbb

2018. június 6. 09:30

Májusban összesen 14 620 személyautót és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, ami éves alapon 42,8 százalékkal haladja meg a bázisidőszakot – derült ki a Datahouse közleményéből.

Újra a Vitara vezeti a SUV-mezőnyt

2020. március 6. 12:15

A szegmensek közötti versenyt 28 százalékos piaci részesedéssel vezető, és egy év alatt 10,5 százalékkal 7005 darabosra csökkenő SUV-piacon a Suzuki Vitara vezet.