A metszés hagyományos időpontja a tél végi időszak, amikor még a fás szárú növények nedvkeringése nem indult meg. Akár „koronaalakító” metszésről van szó, akár az egyes gyümölcstermő fajok termőegyensúlyának biztosítását szolgáló „termőre metszésről”, ez a beavatkozás mindenképpen meglehetősen drasztikus lépés a növények életében. Kellő odafigyeléssel nagyon jó növényvédelmi segítséget jelenthet a gazdálkodóknak, míg trehány, gondatlan végrehajtásával akár el is pusztíthatjuk (általában több év alatt) a megmetszett növényt.
Kártevők ellen
A különböző, fákon élő állati károsítók egy része szabad szemmel láthatóan van jelen a metszés előtt álló fákon, bokrokon. Ezek eltávolítása jelentős mértékben csökkentheti a kártevő populációját. A pajzstetvek jelenléte pl. tipikusan ilyen. A pajzsokkal sűrűn borított ágak, vesszők eltávolítása hatalmas mennyiségű kártevőtől tisztíthatja meg a fertőzött növényt. Ugyanez a helyzet a tojás alakban telelő takácsatkákkal is, illetve egyes rügyben telelő gubacsatkákkal, pl. a mogyoró gubacsatkával (Phytoptus avellanae) is. Sok esetben ez a fizikai módszer, a radikális eltávolítás ugyanakkor nem igazán kivitelezhető. A törzsek, nagy vázágak esetében hiába van pl. vastagon bevonva a felület esetleg atkák téli tojásaival, az egész fát ezen ok miatt azért mégsem vághatjuk ki.
A fás részeken tojás alakban telelő takácsatkák ellen ilyen esetekben jobb, ha kellő időben elvégzett és helyesen végrehajtott lemosó permetezéssel pusztítjuk el a károsítókat. A pajzstetvekre (és a sokkal nehezebben észrevehető levéltetű tojásokra) ugyanez érvényes. A levágott gallyakat, ágakat egyes kártevők esetében igencsak célszerű minél hamarabb megsemmisíteni. Ez történhet vagy elégetéssel, vagy aprítás után a talajba, netán egy komposztdomb aljába történő elhelyezéssel. Mindenképpen úgy kell ezt végrehajtani, hogy a károsítók a levágott fás részekről semmiképp se tudjanak visszajutni a fákra. A levéltetvek, pajzstetvek esetében nem szükséges ez a megsemmisítési eljárás, mivel a frissen kikelő lárvák csak meglehetősen kis távolságra tudnak vándorolni, így nem érhetik el a talajon levő levágott ágról, vesszőről a fákat.
Takácsatkák esetében már indokolt lehet a megsemmisítés, főleg alacsony törzsű, intenzív művelésmódú gyümölcsfáknál, mivel itt a valamivel nagyobb távolságok leküzdésére képes fiatal lárvák már elérhetik a fákat. A szúbogarak által megtámadott fás részeket viszont mindenképpen mielőbb meg kell semmisíteni, leginkább égetés útján. Esetükben azért is az égetés a legjobb módszer, mivel a tavasszal kikelő bogarak akár egy arasznyi komposzt borítás alól is képesek előjönni.
Igazság szerint minden olyan dolgot el lehet távolítani a metszés során, ami kártevő jelenlétére utal, vagy csak nem „odavaló”. Ilyen lehet pl. a gyűrűspille (Malacosoma neustria) petecsomója is. Ellene ugyan később is lehet inszekticidekkel védekezni, de a fertőzött vesszők levágása jóval olcsóbb és nem terheli feleslegesen növényvédő szerekkel a környezetet.
Kórokozók is vannak
A különféle növénybetegségeket előidéző kórokozók egy része ellen szintén hatékony lehet a tél végi – tavasz eleji metszés. A csonthéjasok moníliája (Monilia laxa) által elpusztított gyümölcsök, hajtások pl. súlyos fertőzési forrást jelentenek, amelyek eltávolítása és mielőbbi megsemmisítése jelentősen csökkentheti a fertőző anyag mennyiségét a gyümölcsfákon. Ettől függetlenül fogékony gyümölcsök (meggy, kajszi, szilva) esetén, főképp a fogékony fajtáknál elengedhetetlen a virágzás alatt végrehajtandó fungicides védelem, de ezt csak a fertőző anyag mennyiségének minél erősebb csökkentésére alapozva célszerű elvégezni. Odaszáradt moníliás múmiák tömegével ellátott, súlyosan fertőzött fákat a szélsőségesen nagy fertőzési nyomás miatt még többszöri gombaölő szeres kezeléssel sem fogunk tudni majd a tavasz folyamán megvédeni.
Hasonlóan fontos az almás termésű fajok esetében a tűzelhalás (Erwinia amylovora) áttelelő gócainak, a fás részek elfertőződése nyomán kialakult rákosodó sebeknek a felderítése, levágása és a fertőzött ágak minél előbb történő megsemmisítése. Barbár dolognak tűnhet az ilyen csonkolásos védekezés, de elengedhetetlen. Ezt a feladatot akkor is el kell végezni, ha a törzset, vagy elsőrendű vázágakat kell esetleg csonkolni miatta. Ez amúgy törvényben rögzített kötelessége is az érintett fa tulajdonosának, de egyben jól felfogott érdeke is. Ha megszűnik a fertőző anyag utánpótlása, akkor a fertőzési nyomás csak töredéke lesz a korábbiaknak, illetve fertőzésre nem igazán hajlamosító időjárás esetén a továbbfertőződés láncolata meg is szakadhat.
A már elhalt fás részeken megjelenő taplók és más farontó gombák esetén szintén radikálisan, még ép résszel együtt kell eltávolítani a fertőzött ágat, és ezt is ajánlatos minél gyorsabban megsemmisíteni. A farontó gombák (akárcsak a fás részekben is pusztító csonthéjas monília) fertőzése esetén a már a fás részben levő kórokozókat jelenleg nem tudjuk semmiféle növényvédő szerrel elpusztítani. Csak egy darab fás résszel együtt történő eltávolítás és megsemmisítés segíthet.
Ugyanakkor a metszés és a fákról lekerült megsemmisítendő anyagok hatékony elpusztítása önmagában még nem elegendő. A metszés során célszerű ügyelni arra, hogy a fertőzési kapuk kialakulásának lehetőségét kerüljük, illetve megakadályozzuk. A nagyobb sebfelülettel járó beavatkozások után a sebkezelés elengedhetetlen. Ezzel a lassan, de megállíthatatlanul terjedő taplófélék és egyéb farontó gombák fertőzésének vethetünk gátat. Számos, igen jó fasebkezelő készítmény kapható a gazdaboltokban. Ezek részben valamilyen fungicid hatóanyagot is tartalmaznak, részben pedig hatékonyan segítik a sebszövet kialakulását. Ha nem tudunk ilyen készítményt valamilyen okból beszerezni, akkor akár egy olajfestékes lezárás is sokat segíthet.
Szintén fontos, hogy a metszés során ne hagyjunk hátra olyan fás részeket, amelyek biztosan elhalnak és ezzel utat nyithatnak gombás eredetű fertőzéseknek. Ezért „kalap- és kabátakasztó” meghagyása egy ág levágása során nem éppen célszerű. Ugyancsak fontos, hogy a metszés során kerüljük a korona olyan alakítását, amely később törésekhez, nagy sebek kialakulásához vezethet. A korona szélén ne tervezzünk, ne alakítsunk ki nagyobb másodlagos koronát. Ne alakítsunk ki „kis fát a nagy fán”, mert az egy vihar után letörhet és nagy sebet képezhet az alatta levő vázágon. Ugyanilyen okból kerüljük a villás elágazásokat is, mivel egyes fajoknál nagy terhelésnél könnyedén kettéhasadhat. A koronaalakító metszés során erre mindenképpen ügyelni kell.
A tél végi metszés alkalmával a már említett moníliás termésmaradványok mellett más könnyedén felismerhető fertőzések is elpusztíthatók. Az alma lisztharmata (Podosphaera leucotricha) főképp a Jonathan fajtacsoportba tartozó almafajtákon okozhat erős lombkártételt. Döntően a hajtások csúcsrügyeiben telel át micélium formájában. Az ilyen rügyek jellemzően fellazult rügypikkelyeikkel jól mutatják is a fertőzést. Ezek levágásával a primer fertőzés mértéke drasztikusan csökkenthető.
Dísznövények esetében is jó, ha a metszés során figyelembe vesszük a növényvédelmi szempontokat. A rózsán pl. mind a szürkepenészes, mind pedig a koniothíriumos fertőzésben elhalt vesszők, hajtások eltávolítása és gyors megsemmisítése akár a rózsatő életét is megmentheti. Itt is ugyanaz a szabály érvényes, mint a gyümölcsfák esetében: minden látható fertőzött részt igyekezzünk eltávolítani, ha szükséges, akkor megsemmisíteni, a nagy sebeket kezeljük le. Főképp a nagy fás részekkel rendelkező futórózsák és törzses rózsafácskák esetében drasztikusan meghosszabbítható ezeknek a dekoratív növényeknek az élettartama.
A gondos, átgondolt metszés igen sok későbbi növényvédelmi problémát előzhet meg, feleslegessé tehet növényvédő szeres kezeléseket és hatékonyan hozzá tud járulni a gondozott fás szárú növények egészségi állapotának megőrzéséhez, javításához.
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
