Gyümölcs

Növényvédelmi teendők a gyümölcsösökben virágzáskor

Agrofórum Online

Az április hónap a gyümölcstermesztő gazdák számára leginkább a virágzásról szól, valamint a hozzá kapcsolódó különböző teendőkről. Elsősorban védekezni kell a még meglehetősen gyakori fagyok ellen. Ugyanakkor a kultúrnövények fejlődésének megindulásával egyes kártevők és kórokozók életfolyamatai is megindulnak, és ha nem figyelünk rájuk, akkor szélsőséges esetekben az elszabaduló károsítók akár a gyümölcsfák létét is veszélyeztethetik.

Ha virágzás, akkor a különböző csonthéjas kultúrák esetében a csonthéjasok moníliája elleni védekezés fontosságára kell felhívni a figyelmet. A betegség kórokozója a Monilia laxa nevű gomba részben a már megfertőzött fás részekben, részben pedig az általa az előző évben elpusztított gyümölcsök fán maradt maradványaiban, a „múmiákban” telel át. Tavasz folyamán tömegesen juttatja ezekből a forrásokból fertőző konídiumait a levegőbe. Ezek vagy sebzéseken, vagy pedig a virágzó csonthéjas fajok virágaiban a bibéken találnak maguknak fertőzési kaput.

Csonthéjasok moníliája szilván

A fertőzés sikerét nagyban befolyásolja a felületi vízborítás. Ködös, párás reggeleken kiválóak a feltételek a fertőzéshez, de egy tartósabb hajnali harmat is bőségesen elegendő lehet a fertőzések kialakulásához. Április hónapban a hatalmas napi hőingadozás gyakran vezet intenzív harmatképződéshez, amely jó lehetőséget teremt a parazita gomba számára a fertőzésre.

Csonthéjas monília fertőzéstől elpusztult meggyvirágok

A virágok belsejébe történő permetezéssel hatékonyan lehet védekezni a kórokozó ellen. Később már hiába juttatnánk ki fungicideket, a virágokon át a fás részekbe eljutott gombát utólag már nem lehet elpusztítani. Fontos, hogy a kezelések során ügyeljünk arra, hogy a termés kialakulásához elengedhetetlenül szükséges beporzó rovarokat minden lehetséges módon kíméljük. Ez nemcsak azt jelenti, hogy lehetőség szerint méhekre nem jelölésköteles készítményekkel végezzük el a kezelést, hanem azt is, hogy lehetőség szerint a méhek tevékenysége során egyáltalán ne juttassunk ki peszticideket a gyümölcsösben.

Csonthéjas monília kártétele kajszibarack hajtásán

Amennyiben nemcsak a monília, hanem pl. rovarkártevők ellen is szükséges védekezni, úgy ügyeljünk arra, hogy neonikotinoidokat (már csak az acetamiprid hatóanyag használható!) triazol típusú fungicidekkel soha ne juttassuk ki tankkeverékben, mivel ez a mézelő és vad méhekre egy halálos kombináció, és a beporzó szervezetek populációinak súlyos visszaesését fogja eredményezni. Bőven van sok olyan fungicid készítmény, amely alkalmas a monília elleni védekezésre és nem triazol származék.

A moníliás múmiák jelenléte a virágok közt súlyos fertőzési forrás

Sajnos ebben az időszakban, főképp a virágzás vége felé szükség lehet a rovarok elleni védekezésre is. Mind csonthéjasokban, mind pedig almatermésű kultúrákban ilyenkor kell az évente egy nemzedéket nevelő poloskaszagú darazsak ellen védekezni. E kártevők monofágok ugyan, de minden fontosabb gyümölcsünknek (a barackok és a cseresznye, meggy kivételével) megvan a maga poloskaszagú darazsa.

E kártevők ellen felszívódó hatású rovarölő szerrel lehet eredményesen védekezni. A már említett acetamiprid hatóanyagú készítmények erre kiválóan alkalmasak, csak ne triazol típusú fungiciddel kombináltan alkalmazzuk.

Különböző vadméhek a szilvadarázs előrejelző csapdában. Nem épp szelektív eszköz.

A védekezés minél jobb időzítéséhez nagy segítségünkre lehetnek a darazsak csapdázásában a fehér színcsapdák, ragasztós lapok. Ugyanakkor ne feledjük, hogy ezek előrejelző eszközök, így a kártevők irtására ne használjuk őket. Szelektivitásuk gyakorlatilag nulla és hatalmas pusztítást végezhetnek egy adott terület rovarfaunájában, ha nyakló nélkül használjuk őket.

Hertelendy Péter
Her-Ba Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erre költse a tavaszi fagykárok megelőzésére nyert pályázati pénzt: hatékony szélgépek, magyar viszonyokra tervezve

2026. október 10. 13:10

Sok magyar gyümölcstermesztő nyújtott be pályázatot a tavaszi fagykárok megelőzésére szolgáló beruházások támogatására. A megítélt összeget a WepiFrost szerint a hatékony, magyar gyártású, vagyis a hazai körülményekre kifejlesztett szélgépekre érdemes elkölteni.

Korszerű őszibarack művelési rendszerek

2026. október 8. 07:10

Váza, karcsú orsó vagy Tatura? Bemutatjuk, milyen művelési rendszerekkel gyorsítható az őszibarack termőre fordulása.

Egészséges gyümölcsfákat!

2026. szeptember 30. 07:10

Az egészséges gyümölcsös jó oltvánnyal kezdődik, de a metszés, az öntözés és az apró sérülések is meghatározzák a fák sorsát.

A gyümölcsfák tápanyag-felhasználásának dinamikája

2026. szeptember 24. 08:10

A gyümölcsfák tápanyagigénye folyamatosan változik. Mikor melyik tápelemből van szükségük többre, és miért fontos az időzítés?

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (4. rész)

2019. december 4. 15:53

2019-ben is a spanyol csupaszcsiga okozta a legnagyobb károkat a csigafajok közül, de a tavaszi időszakban, kezdetben a különböző házas csigák is megkeserítették a kerttulajdonosok életét.

Az elemi kén, ami vigyáz a növényekre!

2023. március 20. 12:41

A ként ma már minden növénynél nagy mennyiségben pótolni kell. A levegő, az egyre kevesebb csapadék kénmentes, a műtrágyákkal pedig alig pótolunk pár kilogramm ként hektáronként.

Papír csomagolóanyag, biológiai növényvédelem - példaértékű fejlesztési irány

2021. május 30. 05:39

A francia Savéol szövetkezet egy egész sor paradicsomban felhasználható peszticidmentes növényvédelmi megoldást kínál.

Időben gondoskodjon a repce egészséges tavaszi indulásáról!

2018. március 26. 07:13

Első alkalommal, amikor a repcénket permetezzük, gondolnunk kell a fóma és egyben a szárormányosok elleni védelemre.