Az alma termesztésének és fogyasztásának kultusza Nagy-Britanniában nagy múltra tekint vissza. Míg nálunk csak egy-két évtizede kezdtek el a szakemberek intenzíven foglalkozni azzal, hogy a különböző felhasználási célokra melyik fajták a legalkalmasabbak, Angliában már nagyon régóta tudatos fajtahasználatról beszélhetünk.
Régóta elkülönítik a friss fogyasztásra való fajtákat a főzőalmáktól és az almabor (cider) készítésére alkalmas fajtáktól. Az üzemi ültetvényekben külön-külön kidolgozott technológiai rendszerek állnak rendelkezésre a különböző típusú almák termesztéséhez.
Nagy méretű fákon
A főzőalmákat általában nagyobb méretű fákon, kevésbé intenzív ültetvényekben termesztik, mint a friss fogyasztásra szánt almákat. A szüreti, áruvá készítési és tárolási technológia is eltérő. A házikertekben is sokfelé ott vannak a főzőalmák. A háziasszonyok ezek gyümölcseit használják a hagyományos angol sütemények elkészítéséhez, de ezekből készül a húsételekhez fogyasztott almaszósz is. Az üzletekben és a piacokon folyamatosan lehet kapni főzőalmákat, amiket a közvetlen fogyasztásra szánt fajtáktól elkülönítve árusítanak.
Sokféle fajta
Nagyon sokféle főzőalma van. Az Angol Nemzeti Gyümölcs Fajtagyűjteményben, ahol 2000-nél több almafajta található, 280 főzőalma fajtát tartanak nyilván. Ezek azok a fajták, amelyek kifejezetten konyhai felhasználásra valók, de rajtuk kívül van még 180 kettős hasznosítású fajta is, amelyeket friss fogyasztásra és feldolgozásra is ajánlanak. A termesztésben azonban csak egy fajta terjedt el széles körben. Mindig is izgatott, hogy ennek mi lehet az oka, mígnem egy tanulmányút során alkalmam volt utána járni.
Mire jók a főzőalmák?
A főzőalmák gyümölcse frissen kevésbé élvezhető, de megfőzve vagy sütve a legkényesebb ízlést is kielégítik. Almatorta, almás pite és még számtalan más finomság töltelékeként csak nagyon kevés cukrot és egy pici fahéjat kell hozzájuk adni a kiváló ízhatás eléréséhez. Almaszósz készítésekor, ha elég érett a gyümölcsük, kevés vízben megfőzve és elturmixolva ízesítés nélkül is megállják a helyüket. Ezt saját tapasztalat alapján mondom.
Korai érésű fajták
Szüreti szezonjuk július végén kezdődik. Az ekkor szüretelhető fajták nem tárolhatók hosszú ideig. A ‘Grenadier’ ebben a szezonban a legkiválóbb, melynek nagy, lapított, világoszöld héjú gyümölcsei bordázott felületűek. A ‘Reverend W. Wilks’ kiváló aromája sütve élvezhető leginkább.
Az ‘Arthur Turner’ és a ‘Peasgood’s Nonsuch’ fajtákhoz a felhasználás során cukrot kell adni, akkor lesz jó ízük. Az augusztus végén szüretelhető ‘Broadholme Beauty’ gyümölcsei viszont a kiváló aromájuk mellett magas cukortartalmúak, így akár főzve, akár sütve hozzáadott cukor nélkül készíthetők.
Szeptemberben szedhető fajták
A szeptemberben szedhető fajták közül a ‘Queen’ és a ‘Warner’s King’ a legelterjedtebbek. Ezek gyümölcse karácsonyig eltartható. Nagyon régi fajtákról van szó. A ‘Queen’ anyafája egy Essex-i farmer kertjében 1858-ban nőtt magonc volt. 1880-tól szaporítják és telepítik szerte Nagy-Britanniában. Gyümölcsei lapított formájúak, csíkozott piros fedőszínükkel nagyon tetszetősek, harmonikus sav-cukor arányúak, és aromásak (1. kép).
Az őszi szezonban előszeretettel használják a szakácsok mindenféle célra. Magam is kipróbáltan, valóban nagyon finom. A ‘Warner’s King’ Kent tartományból származik, az 1700-as évek végéről. Arról a Warner nevű faiskolásról kapta a nevét, aki először forgalmazta. Gyümölcsei kevésbé tetszetősek mint az előbbi fajtáé, de ízük feldolgozva legalább olyan jó (2. kép).
A szeptember végén – október elején szedhető ‘Monarch’ gyümölcsei nem túl nagy méretűek, éretten halvány piros héjúak, kiválóak az almás pitébe. Ez a fajta szintén Essex-ből származik.
A legelterjedtebb főzőalma
Érési idő sorrendben végig nézve a legfontosabb fajtákat, most elérkeztünk ahhoz, amelyik ma egyeduralkodó a termesztésben, és az üzletekben szinte csak ez kapható. Ez a teljes nevén ‘Bramley’s Seedling’ nevű fajta, amelyet röviden inkább csak ‘Bramley’-nek hív mindenki (3. kép).
Karrierjét kiváló gyümölcstulajdonságainak és jó tárolhatóságának köszönheti. Október második felében szedhető és a következő év áprilisáig eltartható. Az eredeti anyafája egy 1809-ben nőtt magonc volt. Ez a fa Mary Ann Brailsford kertjében látott napvilágot, Nottinghamshire tartományban, Southwell településen.
A kertet a kis házzal együtt 1846-ban megvásárolta Matthew Bramley, a helyi mészáros. Sokan fölfigyeltek a kertben álló fa óriási, zöld héjú almáira, amik csak októberben értek be. Többek között Henry Merryweather faiskolás is, aki szakmai szemmel vizsgálva fölfedezte a benne rejlő értékeket. Megkérte a kert tulajdonosát, hogy szedhessen oltóvesszőket a fáról, és forgalmazhassa a faiskolájában új fajtaként. A tulajdonos beleegyezett, csak az volt a kikötése, hogy a fajtát róla nevezzék el.
Arról nem szól az írás, hogy anyagi ellenszolgáltatást kapott-e érte. Minden esetre ekkor kezdődött a ‘Bramley’ karrierje. 1862-től szerepel a faiskolai katalógusokban. A különböző versenyeken sorra nyerte a fajta a díjakat már a 19. század végétől egészen napjainkig. 1900-ban egy vihar kidöntötte az anyafát, ami sarjakról megújult és ma is él. Ekkor már sokfelé ültették a fajtát Angliában.
Termesztés üzemi méretekben
Nagy áruültetvények 1944-től létesültek belőle, mert több kereskedelmi és feldolgozó cég is fantáziát látott benne. 1989-ben a ‘Bramley’ termesztői és feldolgozói közösen egy nagy kampányt indítottak termékeik népszerűsítésére. Ma ott tartunk, hogy egy egész iparág épül erre a fajtára. Az októberi szürettől a következő év áprilisáig minden angliai szupermarketben és piacon megvásárolható. A háziasszonyok, az éttermek és a cukrászdák ezt használják sütéshez, főzéshez. Ipari feldolgozásra is ezt a fajtát használják szerte Nagy-Britanniában.
Egész évben ott vannak a polcokon a ‘Bramley’-ből készült termékek az almaszósztól a fagyasztott almatortáig. A termesztőket, forgalmazókat és feldolgozókat integráló cég hatalmas összegeket költ reklámra. Angliában sok gyümölcstermesztéssel kapcsolatos szakmai rendezvény van. A BRAMLEY cég mindegyiken külön standdal képviselteti magát (4. kép). Az eredeti fa sarjról megújult utóda ma idegenforgalmi látványosság.
Termesztési problémák
Vannak azért problémák is. Itt van mindjárt az, hogy a ‘Bramley’ triploid fajta. Ez jó abból a szempontból, hogy nagy méretű a gyümölcse, de a fája is nagy, ami már nem kedvező számunkra. Ezen kívül lassan fordul termőre, és alternenciára hajlamos. Nehezen tudunk belőle intenzív, gyorsan megtérülő ültetvényeket létesíteni, pedig a mai világban egyre inkább ez a követelmény. Mivel triploid, pollenadónak sem alkalmas.
Az ültetvény tervezésekor tehát legalább két másik fajtát kell mellé ültetnünk, amelyek megporozzák egymást, ha azt akarjuk, hogy mindegyik fánk teremjen. A megporzó fajtáknak egyszerre kell virágozniuk a ‘Bramley’-vel, kompatibilisnek kell lenniük vele, szintén főzőalmáknak kell lenniük, hiszen ipari célültetvényben vagyunk, és nem jó, ha piros héjúak. Sok kiváló piros héjú főzőalma is van, mint például a ‘Queen’, de ezek metaxéniás hatása miatt a ‘Bramley’ héján piros fedőszín jelenik meg, mint az 5. képen látható. Ez pedig piaci szempontból nem kedvező. A ‘Bramley’ héjának zöldnek kell lenni, csak nagyon kis piros bemosódás megengedett (6. kép).
Választhatjuk a „Malus megporzási rendszert” is, ami azt jelenti, hogy vadalma fákat telepítünk pollenadóként, de meg kell győződnünk arról, hogy ez nem okoz káros metaxéniás hatást vagy növényvédelmi problémát. Angliában egyébként nem terjedt el ez a megporzási rendszer. A ‘Bramley’ növényvédelme nem túl bonyolult, mert nem nagyon fogékony a betegségekre, de nem is rezisztens, így vegyszeres kezelések nélkül nem tudjuk megvédeni. Sokkal jobb lenne, ha nem kellene permetezni, ökológiai (bio) ültetvényben is tudnánk termeszteni, de ehhez rezisztens fajta kellene.
Monokultúra
Végül itt van a monokultúra kérdése. Más kertészeti kultúráknál is bebizonyosodott már, hogy az egy fajtára alapozott termesztés, ráadásul ekkora területeken nagyon törékeny, kockázatos. Mi van akkor, ha jön egy új betegség vagy kártevő, ami ellen nincs megfelelő védekezési mechanizmusa ennek a fajtának? Akkor összeomlik a rendszer, és az angol háziasszonyok főzőalma nélkül maradnak.
Szerencsére ott van az Angol Nemzeti Gyümölcs Fajtagyűjtemény közel 300 főzőalma fajtája, amelyek közül valószínűleg ki lehet majd választani olyan genotípusokat, amelyek alkalmasak a nagyobb arányú termesztésre a megváltozott körülmények között, vagy ezekből kiindulva a nemesítők új, alkalmas, rezisztens fajtákat tudnak majd előállítani, amelyek újabb 200 évig kiszolgálják majd az igényeket. A ‘Bramley’ azonban egyelőre még jól tartja magát.
A képek a szerző felvételei.
