Gyümölcs

A diófák virágainak titkai

Agrofórum Online

Országszerte mostanában virágoznak a diófák. Amellett, hogy szélmegporzású növényekről van szó, ami a gyümölcsfajok között ritkaság, speciális virágzás- és termékenyülésbiológiai sajátosságaik is vannak. Érdemes ezeket egy kicsit alaposabban megvizsgálni.

A túl sok pollen nem jó

A diótermesztők az 1960-as években figyeltek föl először arra, hogy a túlzott pollenellátás mintha csökkentené a diófák termésmennyiségét. Ennek kezdetben nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, és egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a témáról a szakirodalomban is. Akkoriban sok helyen, még árutermelő ültetvényekben is, magról kelt fákat ültettek, és elkönyvelték azt, hogy ezek későn fordulnak termőre, és évente változó mennyiségű termést hoznak. Az ingadozó termésmennyiséget a nem megfelelő környezeti adottságoknak, a tavaszi fagykároknak és az extenzív művelésmódnak tudták be.

Amikor aztán szelektált fajták oltványaiból, gondos kezeléssel kezdtek el dióskerteket létesíteni, annak reményében, hogy egységes minőségű árut rendszeresen termő, jól jövedelmező ültetvények legyenek, még határozottabban jelentkeztek a termékenyülési problémák, amelyek gyökerére az 1980-as évek második felében sikerült fényt deríteni. Termesztők, botanikusok, kutatók sok éves módszeres kísérleti munkájának eredményeként világossá vált, hogy a problémát a virágokra jutó túlzott mennyiségű pollen okozza.

Szélmegporzású virágok

A diófák virágzásbiológiai szempontból egyivarú, egylaki, szélmegporzású növények. A hím (porzós) és a női (termős) virágok egy fán belül, de külön helyezkednek el. A hím virágok füzérvirágzatot alkotnak, a gyakorlatban ezt barkának nevezzük. A hím barkavirágzatok termelik nagy mennyiségben a pollent (1. kép).

1. kép A dió hím barkái, porzós virágzatai

Egy-egy fa hímbarkái átlagosan egy héten keresztül szórják folyamatosan a virágport, egy barkavirágzat akár 2 millió pollenszemet is tartalmazhat. A nővirágok a vegyes rügyekből képződött rövid hajtások végén helyezkednek el, legtöbbször kettesével, de egy, három, vagy ettől több nővirág is lehet egy hajtás végén. A nővirágok nem látványosak, nem céljuk odavonzani a rovarokat, viszont nagy tollas bibéik vannak, amelyeken könnyen megtapadnak a szél által oda szállított pollenszemek, abban az időszakban, amikor a nővirág funkcióképes (2. kép).

2. kép A dió nővirágai nagy tollas bibékkel a vegyes rügyekből képződött hajtások végén alakulnak ki

A bibe két ága kezdetben összetapadt állapotban van, a virágnyílás kezdetét az jelzi, amikor a két ág szétválik, a tollas bibe színe pedig a pirosból zöldessárgába megy át. Innentől számítva 5-7 napon keresztül nyitott a virág, és várja a pollenszemeket. Ebben az időszakban a dúsan redőzött tollas bibék felülete nedves, olajos, ami elősegíti a pollenek megtapadását a felületükön.

Dichogámia

A legtöbb diófajtára jellemző a dichogámia, ami azt jelenti, hogy a fán belül a hím és a női ivarszervek időben nem egyszerre funkcióképesek. A barkák pollenszórása és a nővirágok fogadókészsége tehát nem egy időben van. Fajtára jellemző, hogy a hím vagy a nővirágok nyílnak ki korábban. A hazánkban legelterjedtebb fajták (’Alsószentiváni 117’, ’Milotai 10’, ’Tiszacsécsi 83’) fáin a nővirágok nyílnak előbb. Ezek virágzásának időszakában a hímbarkák még vagy egyáltalán nem szórják a pollenszemeket, vagy csak a nővirágok nyílási idejének végén kezdik el azt.

A kaliforniai ’Pedro’ fajta és az újabb magyar fajták közül a ’Bonifác’ fáin fordított a helyzet, ott a hímbarkák pollenszórása előzi meg a nővirágok fogadókészségét. Időbeni kisebb-nagyobb átfedés minden fajtánál lehetséges, ennek mértéke termőhelytől és évjárattól is függ, de a termésbiztonság szempontjából, mint a látni fogjuk, az a jó, ha nincs átfedés.

Pollenadó kell

A diófajták tehát gyakorlati szempontból önmeddők. A dichogámia miatt nem tudják saját virágporukkal megporozni és megtermékenyíteni saját virágaikat. Pollenadó fajtára van tehát szükségük a megfelelő terméshozáshoz. Kísérleteket végeztek annak megállapítására, hogy lehetséges lenne-e öntermékenyülés a diófajtáknál, ha egyszerre nyílnának a virágaik. Arra az eredményre jutottak, hogy legtöbb esetben igen.

A legtöbb diófajtánál a saját pollennel mesterségesen megporzott nővirágok termést fejlesztettek. Egyes fajtáknál és évjáratokban van időbeni átfedés a hím és a nővirágok funkcióképességében, ilyenkor létrejöhet önmegporzás. Itt jegyezzük meg, hogy kis számban, de olyan diófajták is vannak, amelyeknél egy időben nyílnak a porzós és a termős virágok. Magyarországon ilyenek nincsenek a termesztésben.

Fajtatársítás régen

A dichogámiáról már régen volt tudomásuk a dióval foglalkozóknak, tudták, hogy magában nem terem egy diófa. A fajtatársítással azonban a diótermesztés kezdeti időszakában nem foglalkoztak, mert a szórvány gyümölcsösökben, házikertekben, és a magonc ültetvényekben volt megfelelő pollenellátás, sokszor túl sok is, de erre akkor nem figyeltek föl.

A 20. század elejétől aztán egyre több helyen nagy kereskedelmi dióültetvényeket létesítettek, amelyekbe tájszelekcióból származó, vagy tudatos keresztezéssel előállított fajták oltványait telepítették. Tudva a dichogámiáról, egy-egy ültetvénybe több fajtát ültettek, hogy jó legyen a pollenellátás.

Hazánkban az 1960-as, ’70-es években kezdődött ilyen ültetvények létesítése. A fajtatársítás ezekben is olyan volt, hogy 4-6 sor szélességű tömbökben egymás mellé ültették a fajtákat, vagy a pollenadónak szánt fajtákból egész sorokat ültettek a fő árufajta közé. Még egy 1980-ban megjelent magyar szakkönyv is 10 és 50% közötti mennyiségben javasolja a pollenadó fajták telepítését a dióültetvényekbe.

Valami gond van!

1963-ban írtak először a szakirodalomban arról, hogy a nagy mennyiségű pollen károsan hat a dió terméshozására. Ezután több helyről is érkeztek ilyen jelzések, főként Kaliforniából, Spanyolországból és Franciaországból.

Hazánkban Pór József figyelt föl először erre a jelenségre Balatonbogláron. Szentiványi Péter diónemesítővel, valamint hazai és külföldi dióval foglalkozó szakemberekkel együtt elkezdték részletesen vizsgálni a probléma okait. Közben Amerika és Ázsia diótermesztői és kutatói is módszeres vizsgálatokat végeztek.

Önszabályozó rendszer

1990-ben jelentek meg először azok a publikációk, amelyek a kutatási eredményekről beszámoltak. Megállapították, hogy a diófáknak van egy sajátos önszabályozó rendszerük, ami az idők során kialakult és genetikailag kódolt, tehát tovább öröklődik az utódokba. Ha a nővirágokra túl sok pollen kerül, a terméskezdemények abortálódnak, tönkre mennek, nem lesz belőlük termés.

A vizsgálatok szerint, ha egy bibére 200 pollenszemnél több jut, az már káros. A pollenszemek a bibére jutva pollentömlőt fejlesztenek, csírázni kezdenek, és eközben növényi hormonokat termelnek. A bibék fonnyadását, a terméskezdemény abortálódását a nagy mennyiségű virágpor által termelt növényi hormonok okozzák.

Fajtatársítás ma

A túlzott pollenellátás káros hatása fajtánként eltérő mértékben jelentkezik, de szinte valamennyi termesztett fajtánál számolni kell vele. Ezért a korszerű dióültetvények tervezése során a fajtatársítás nagy szakértelmet és körültekintést igényel. Egy táblába csak egy fajtát ültetünk, és hozzá 3-5%-ban olyan fajtát pollenadóként, amelyik akkor szórja a pollenjét, amikor a fő árufajtánk nővirágai fogadóképesek. Emellett az is fontos, hogy a pollenadóként telepített fajta pollenjei jól megtermékenyítsék a fő fajta termős virágait (3. kép).

3. kép Korszerű dióültetvény megfelelő fajtatársítással

Mindezek felderítéséhez több éves szisztematikus kísérleti munkára, megfigyelésekre van szükség. A legújabb szakkönyvekben a diófajták leírásának fontos szempontja a virágzás- és termékenyülésbiológiai jellemzők részletezése, és az alkalmas pollenadók megnevezése. Ha több fajta termesztésével kívánunk foglalkozni, a szomszédos táblákba nem szabad olyan fajtákat egymás mellé ültetni, amelyek átporozhatják egymást. Az is veszélyes, ha egy kilométeren belül van ilyen ültetvény, mert a szél a pollenszemeket messzire képes szállítani.

Ha megfelelő a pollenellátás, a nővirágok 85-90%-ából termés lesz. Ilyen arányú kötődés minden évben szükséges a dióültetvény jövedelmező működtetéséhez. Minden rendben van, ha a legtöbb hajtásvégen 2 db (4. kép), esetenként 3 db termést látunk fejlődni (5. kép).

4. kép A hajtás végén lévő mindkét virágból termés képződött
5. kép Ebben a virágzatban három virág volt, ezekből három termés fejlődött

Legyen szabályos dióbél

Ha a dió termékenyülési viszonyairól van szó, feltétlenül szólnunk kell az apomixisről és a parthenokarpiáról. Az apomixis azt jelenti, hogy a nővirágból megporzás és megtermékenyülés nélkül képződik termés, benne szabályos embrióval. Ez a jelenség a diófajták többségénél előfordul, és elősegíti, hogy a kedvezőtlen időjárású években is elfogadható mennyiségű és minőség termés legyen a fákon. Az apomixis esetén megfelelő dióbél alakul ki a termés belsejében.

Nem így akkor, ha parthenokarp módon képződik a termés. Ez szintén megporzás és megtermékenyülés nélküli termésképzést jelent, de ebben az esetben nem alakul ki bél a dióban, csak üres terméshéj a következménye. Egyes fajták hajlamosak rá, ezeket a nemesítés és a szelekció során ki kell zárni a további szaporításból.

Árutermelő ültetvények

A dió háziasítása és termesztése hosszú időre nyúlik vissza. Árutermelő ültetvényeket is elég régóta létesítenek belőle, mivel termése igen keresett a piacon. Az első ültevények Kaliforniában létesültek 1867-ben, aminek az az érdekessége, hogy arrafelé nem őshonos ez a növény, a telepesek vitték be. Európán belül Franciaország a legjelentősebb diótermesztő. Itt is a 19. század végétől kezdődtek nagyobb telepítések, kezdetben magonc fákkal, később oltványokkal. Sokfelé a filoxéravész miatt kipusztult szőlők helyére ültettek diósokat.

Magyarországon a 20. század elejétől létesültek kereskedelmi dióültetvények. A kezdeti ültetvények gyenge és ingadozó termőképességének okait sokáig homály fedte. Ma már tudjuk az okokat. Gondos fajtatársítással meg tudjuk teremteni a rendszeres terméshozás alapját. Természetesen ez csak egy feltétel a sok közül ahhoz, hogy jól működő ültetvényünk legyen. A művelési rendszer és a termesztéstechnológia összes többi részét is szakszerűen és gondosan kell megtervezni és kivitelezni. Sok más buktató is van, ahol el lehet rontani.

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Színező öntözés

2026. szeptember 17. 08:10

A piros alma fedőszínét a fény mellett a hőmérséklet is meghatározza. Ha túl nagy a meleg, színező öntözéssel segíthetünk.

Utóérő gyümölcsök

2026. szeptember 9. 08:10

Mikor kell leszedni az almát és a körtét, hogy jó ízű és sokáig tárolható legyen? A keményítő lebomlása fontos támpontot ad.

Angliai főzőalmák

2026. szeptember 3. 07:10

Több száz főzőalma létezik Angliában, mégis egyetlen fajta uralja a piacot. Miért lett ennyire sikeres a Bramley?

Ki volt Johnny Appleseed?

2026. augusztus 27. 08:10

Almamaggal a zsebében járta Amerika vidékeit. Johnny Appleseed különc vándorból az almatermesztés legendás alakjává vált.

Erőteljesen terjed az almafa vértetű, védekezzünk ellene!

2019. július 31. 08:33

Július utolsó hetének időjárását főként a nagy változékonyság jellemezte. Zivatarfelhők jöttek- mentek az országban, kiszámíthatatlan valószínűséggel okoztak csapadékot, helyenként jeget is hozva. Kisebb körzetekben az eső intenzitása jelentős károkat okozott. A jelenlegi növény-egészségügyi helyzet a betegségeknek és a kártevőknek egyaránt kedvez, elsősorban a magas páratartalom és az erős éjszakai harmatképződés miatt. A talaj átmeneti magas nedvességtartalma kedvező mikroklímát teremt a kórokozók számára, de több kártevő rajzása ismét erősödött.

Miért fekete a lehullott dió burka?

2025. szeptember 18. 04:36

Szeretném megkérdezni Önöktől, hogy mitől lehet fekete a lehullott dió külső burka? Mit tehetek a jelenség kivédése érdekében?

Mi göngyölte be a diófám leveleit?

2019. augusztus 1. 13:54

S. Péter kérdése: Fiatal diófám levelei összetekerednek, majd egy idő után elszáradnak, lehullanak. Mi okozza ezt és hogyan védekezhetek?

Minden kultúrában terjednek a gombabetegségek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. június 26. 17:10

A meleg és pára határozza meg a kórokozók terjedését, emellett a tetvekkel, a szőlőkabócával és hamarosan a dióburok-fúróléggyel is számolni kell.