21℃ 15℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Gyümölcs
Fizetett tartalom

Az almamoly elleni védekezés biológiai módszerrel

UPL Hungary

Napjainkba a megváltozott klimatikus viszonyok és az EU növényvédő szer szabályozása eredményeként az almát károsító molyfajok közül az almamoly (Cydia Pomonella) egyértelműen az első helyre került.

A sodrómolyfajok megjelenése és kártétele drasztikusan lecsökkent.  Ez azt jelenti, hogy konvencionális és bio ültetvényben egyaránt az almamoly ellen minden évben szükséges védekezni.  Alapvetően két nemzedékes, de évjáratonként egy csonka harmadik nemzedék is megjelenik. A kifejlett lárvák telelnek át a fák törzsén.  A védekezési stratégiát felállítani nem egyszerű, mivel az almamoly rajzása virágzástól kezdődik és betakarításig tart, nehezen elkülöníthető rajzásdinamikával.

Az almamoly ellen használható inszekticidek száma folyamatosan csökken, egyre kevesebb lehetőség van a szerek rotálására, ezzel egyenes árányba nő a rezisztencia veszélye.  Sok esetben az almamoly első nemzedéke ellen bevetett kitinszintézisgátló, átalakulásgátló rovarölő szerek jelentősen gyérítik a kitinvázzal rendelkező hasznos élőszervezeteket (katicabogár, ragadozó poloskák).

A UPL megoldása az almamolyok ellen: Carpovirusine biológiai rovarölő szer, melynek hatékonysága megegyezik a kémiai hatóanyagokkal. Hatóanyaga: Cydia Pomonella Granulo Vírus. A vírus szuperszelektív, hatását az almamoly lárvák ellen fejti ki. A lárvák táplálkozás útján veszik fel a hatóanyagot, amely bélcsatornába kerülve felszaporodik és kb. 2-3 nap alatt elpusztítja kártevőt. Az elpusztult lárvákon felszaporodott vírusok a következő generáció almamoly populációt is megfertőzik. Kereskedelmi forgalomba 1 l-es kiszerelésben kerül (dózisa 1 l/ha), felhasználásig fagyasztva szükséges tárolni. A konkurens készítményekkel szemben a Carpovirusine olyan „kész” termék, amelynek eredményes felhasználásához semilyen adalékanyag nem szükséges.

A készítmény esőállósága és UV védelme nagyon jó, csalogató attraktánst tartalmaz, és kedvező pH-t biztosít. Az almamoly elleni védekezés sikerességét alapvetően meghatározza a növényvédelmi előrejelzés alapján készített permetezési program. A legeredményesebb megoldás, ha ötvözzük a szexferomoncsapdás előrejelzést a hőösszegszámítási rendszerrel, amit biofix módszernek neveznek. A csupán szexferomoncsapdás előrejelzés alapján nehéz eredményes döntést hozni, mivel egy nemzedéknek is lehet több rajzáscsúcsa (több mint 5 hím egyed hetente). Fontos megemlíteni, hogy kertenként szükséges a csapdák kihelyezése és megfigyelése az eltérő számú áttelelt almamoly lárvák miatt, illetve elhanyagolt ültetvényekből berepülő lepkék megfigyelése szempontjából.

A biofix módszer lényege: a rajzást követően kiválasztjuk azt az estét, amikor 21 órakor a hőmérséklet legalább 16 ℃. Ezután a napi átlaghőmérséklet 10 ℃ feletti értékét összeadjuk, és amikor elérjük a 85-90-es értéket, akkor juttatjuk ki a Carpovirusine-t.  Ezzel a módszerrel pontosan a lárvakelés időpontjára tudjuk időzíteni a készítményt, amely átlagos időjárási viszonyok mellett 10-12 napos tartamhatással rendelkezik.

A Carpovirusine kijuttatását célszerű az első nemzedék ellen irányítani a következő tényezők miatt:

– az almamoly első nemzedékének tojásáit a levél felületére helyezi, kikelést követően a lárva 2-3 napig vándorol, míg rátalál a kis gyümölcsre, ezért nagy jelentősége van a csalogató anyagnak a hatóanyag biztos felvételéhez;

– az első nemzedék lárvájának kártétele során a károsított gyümölcs lehull a fáról, míg a 2. és a 3. nemzedék károsítása során a gyümölcs „kukacos”, felületi rágásokkal károsított lesz, viszont ipari célra értékesíthető;

– a korai alkalmazás esetén a következő nemzedékek egyedszámát csökkenthetjük;

– az első nemzedék áttelelő populációját megfertőzve, jelentősen gyéríthetjük a következő évi áttelelő lárvák egyedszámát.

A Carpovirusine alkalmazása egy vegetációban legalább 3-4 alkalommal javasolt. A készítmény ökológiai gazdálkodásban is alkalmazható. Növényvédő szerekkel, lombtrágyákkal kombinálható (kivéve a mikronizált kén). Élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 3 nap.

2020-ban az ökológiai gazdálkodást folytató termelők részére létrehoztunk egy virtuális egységcsomagot, amely „Alma Bio Csomag” névre hallgat. A 4 ha-os egységcsomag tartalmaz: Carpovirusine-t, Colpenn-t (kén), Cuprogard DG-t (bordói keverék), amely gyártói kedvezménnyel megvásárolható a kereskedő partnereinknél.

Kiss Dániel alma-kultúrafelelős

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Málna metszése: a bő termésért és az egészséges bokorért

2025. július 7. 16:10

Termőre forduló málnabokrot szeretne, amely bőségesen hozza a gyümölcsöt és ellenállóbb? A megoldás kulcsa a rendszeres és szakszerű metszés.

Korai gyümölcshullás: mikor kell beavatkozni?

2025. július 1. 13:10

A júniusi gyümölcshullás természetes folyamat, de ha túlzott mértékűvé válik, komoly terméskiesést és anyagi veszteséget okozhat.

Ez az eper nem az, amire gondol – de igazi kincs!

2025. június 24. 14:10

Az eperfa nemcsak árnyékot adó fa, hanem gyógyhatású gyümölcs, állattakarmány és kerti kincs is – mégis kevesen ismerik valódi értékeit

Innovatív körtefajták

2025. június 14. 16:10

A konzervatív fajtahasználat veszélyeket rejt a körtetermesztésben. Ezt egyre többen fölismerik, és próbálnak nyitni az új fajták felé.

Parlagfű: mikor és hogyan védekezzünk ellene?

2019. május 25. 15:36

Ma már nem kétséges, hogy a parlagfű elleni védekezés csak kaszálással nem oldható meg. Az összeállításban választ találnak arra a kérdésre, hogy miért szaporodott el a parlagfű, továbbá melyek a hatékony védekezés sarokkövei.

A fuzáriózis még mindig fenyegeti a gabonákat

2023. június 6. 05:36

A kalászfuzáriózis létrejöttéhez szükséges tényezők közül a fertőző anyag jelenlétének szintje hazánkban sajnos állandóan magasnak, vagy igen magasnak tekinthető.

Tapasztalatok a Listego Pro alkalmazásával

2023. március 15. 05:34

Milyen tapasztalatokat szereztek a felhasználók a Listego Pro gyomirtós kezelések során és milyen ismereteket kaptunk a termék felhasználása során?

A kukoricatermesztés nehézipara, a hibrid- és csemegekukorica védelme

2021. május 31. 10:24

A hibridkukorica vízigényes kultúra, az öntözési lehetőségek szűkössége, az izolációs távolság betartása sok esetben nem teszik lehetővé a vetésváltást. A monokultúrás termesztés a rovarkártevők esetében az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera), a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis), a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) vagy a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) esetében sajátos növényvédelmi problémákat vett fel.