Gyümölcs
Fizetett tartalom

Esővíz okozta gyümölcsrepedés mérséklése huminsavas technológiával

Agrofórum Online

A cseresznyetermesztésben nagy gondot okoz az érés előtti gyümölcsrepedés. A 2019-es évre visszatekintve elmondhatjuk, hogy szinte nem volt olyan cseresznyeültetvény az országban ahol ne jelentkezett volna az esővíz következtében fellépő gyümölcsrepedés. A tavalyi évben közvetlenül a szüreti időszakot megelőző és a szüreti időszakban lehullott hirtelen nagy mennyiségű csapadék országszerte problémát okozott, rontva a gyümölcs minőségét és értékesíthetőségét, súlyos gazdasági károkat okozva a termelőknek. Sokéves hazai tapasztalat, hogy az érés időszakában számítani kell a hirtelen fellépő kisebb-nagyobb csapadékmennyiségekre.

A gyümölcsrepedést több tényezőre is visszavezethetjük. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a nagyobb gyümölcsű fajták (’Carmen’) esetében nagyobb a repedés előfordulásának a gyakorisága is. A problémát fokozhatja, ha kisebb volt adott évben a kötődés mértéke, ami szintén a gyümölcsméretre lesz hatással. Kutatók összefüggést találtak a hús és héjkeménysége és a repedés gyakorisága között. Keményebb, roppanó húsú cseresznyefajták nagyobb mértékben hajlamosak a repedésre, ugyanakkor a késői érésű fajták ellenállóbbak.

A víz két irányból okozhat problémát, egyrészt a gyökérzeten keresztül, mivel az itt hirtelen felvett víz a gyümölcsökben megnövekedett turgornyomáshoz fog vezetni. Másrészt a gyümölcsök felületére kerülő víz felborítja a gyümölcsök ozmotikus koncentrációját, ami fokozódik az érés előrehaladtával, mivel a növekvő cukortartalom miatt egyre nagyobb potenciálkülönbség jelentkezik a gyümölcshús és gyümölcs felszíne között. Sajnos ezeket a folyamatokat a hőmérséklet jelentős mértékben tudja még befolyásolni. Az utóbbi években megfigyelhető, hirtelen fellépő nagy melegek tovább fokozzák a repedés kockázatát. Tapasztalatok szerint ebben az időszakban jelentkező nyári záporok után nagyobb a valószínűsége a gyümölcsök hirtelen kicsattanásának, mint egy hűvös hosszantartó csendes esőzés után.

Jogosan tesszük fel a kérdést, hogy mit tehetünk gyümölcseink védelmének az érdekében? Nagyon fontos lesz a helyes fajtaválasztás és mellette az optimális alany megválasztása. Törekedni kell, hogy a tenyészidőszak alatt folyamatos legyen a vízellátottság. Rendszeres kis mennyiségű öntözéssel felkészíthetjük növényeinket, hogy ne érje őket „váratlanul” a hirtelen lehulló nagyobb mennyiségű csapadék. Végül, de nem utolsósorban fontos lesz a növények jó kondíciója. Helyes tápanyag-utánpótlással biztosíthatjuk növényeink megfelelő tűrőképességét. Közismert tény, hogy kalciumtartalmú lombtrágyákkal fokozhatjuk a gyümölcsök húskeménységét. Azonban az eredményesség nagyban függ az alkalmazott kalciumformuláktól, vivőanyagoktól, töménységtől és a kijuttatás idejétől. A kalcium sejterősítő hatásának köszönhetően ruganyosabbá válik a sejtfal és a gyümölcsök pulton tarthatósága is jelentős mértékben javul.

A 2019-es évben gyümölcsrepedés mérséklésére kísérleteket állítottunk be a Szent István Egyetem Soroksári Kísérleti Üzemében. A kezelések egységesen ’Vera’ cseresznyefajtában kerültek beállításra. A vizsgálat során egy kezeletlen kontroll blokkot meghagytunk, melyben a fák semmiféle lombtrágyás kezelésben nem részesültek. A másik blokkban, pedig a Huminisz Kft. által forgalmazott aminosavakkal dúsított huminsavas technológiáját használtuk (1. táblázat).

1. táblázat ’Vera’ cseresznyében beállításra került kezelések részletes adatai

A kezelések közti különbségeket szabadföldi körülmények között és laboratóriumban értékeltük. Az előbbit két időpontban, először az első kezelést követő 11. napon, majd a szüret időpontjában a gyümölcsök bonitálásával, míg az utóbbit a szüretet követően 2, 5 és 12 órás desztillált vízben való áztatás során. A laborvizsgálatokat a Szent István Egyetem Gyümölcstermő Növények Tanszék Gyümölcsvizsgáló laboratóriumában végeztük.

1. ábra Laboratóriumban 12 órás desztillált vizes áztatás során mért felrepedt gyümölcsök aránya

Szabadföldi és laboratóriumi vizsgálataink megerősítették, hogy kalciumtartalmú szerek alkalmazása a cseresznye esetében sikeresen csökkentheti a gyümölcsrepedések mértékét (1. ábra). Cseresznyében érdemes a kalciumos lombtrágyás kezeléseket már borsónagyságtól elkezdeni, abban az esetben, ha erre nincs lehetőségünk, vagy lekéstük ezt a fenológiai állapotot, még a színeződéskor kijutatott kezelésekkel is jelentős mértékben tudjuk csökkenteni a kicsattant gyümölcsök számát. 2019-es évben a szüretet megelőző hetekben történt 2 felülkezelésnek köszönhetően 15%-kal mérséklődött a repedt gyümölcsök aránya (2. táblázat, 1-2. kép).

2. táblázat Gyümölcsrepedés alakulása

1-2. kép Jól időzített kezeléseknek köszönhetően 15%-kal csökkent a repedés gyakorisága

Összefoglalva, a cseresznye érésekor egyrészt a megnövekedett gyökérnyomás, másrészt a gyümölcs bőrszövetén keresztül felvett túlzott mennyiségű víz hatására a gyümölcs kireped. Ezek a gyümölcsök a piacon eladhatatlanná válnak, problémát tovább fokozza, hogy gombás betegségeknek nyithatnak utat (szürkerothadás) és az ilyen termések a szomszédos egészséges gyümölcsöket is megfertőzhetik.  A megelőzés érdekében nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a gyümölcsrepedés elleni védekezés alapja a fák kiegyensúlyozott víz- és tápanyagellátása. Ilyen körülmények között kevésbé okoz problémát, egy hirtelen jött nagyobb mennyiségű csapadék. Az érés folyamán lezajló biokémiai változások következtében gyümölcseink kitetté válnak a külső behatásokkal szemben, ezért ebben a kritikus időszakban elvégzett kalciumos kezelésekkel jelentős mértékben tudjuk befolyásolni a gyümölcsrepedés előfordulásának gyakoriságát.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ne nyúljon mellé: a tökéletes dinnye 5 titka

2025. július 13. 14:10

Kívül szép, de belül csalódás? Ne bízza a véletlenre – ezekkel a trükkökkel biztosan megtalálja a nyár legédesebb dinnyéjét!

Mivel permetezzünk érésben lévő gyümölcsöknél?

2025. július 11. 05:40

A gyümölcsfák érés alatti permetezéséhez ajánlott a természetes eredetű, biológiai hatóanyagokat tartalmazó készítmények használata.

A sárga szilvák királynője: a mirabelle varázsa

2025. július 10. 14:10

Apró, aranysárga gyümölcs nagy értékkel – a mirabelle szilva nemcsak finom, de piaci szempontból is figyelemre méltó fajta.

Málna metszése: a bő termésért és az egészséges bokorért

2025. július 7. 16:10

Termőre forduló málnabokrot szeretne, amely bőségesen hozza a gyümölcsöt és ellenállóbb? A megoldás kulcsa a rendszeres és szakszerű metszés.

Megkezdődött az almamoly imágók intenzív rajzása

2021. május 5. 09:33

A sok tápnövényű keleti gyümölcsmoly első nemzedékének rajzása hatalmas lendületet vett a felmelegedés hatására.

Intenzív cseresznyetermesztés lehetőségei Magyarországon

2018. július 5. 19:29

A cseresznye esetében az intenzíven történő művelés azt jelenti, hogy kokszerűen és jelentős tápanyagellátásssal, tápoldatozásssal, növényi biostimulátorok alkalmazásával, zöldmetszéssel dolgozunk.

Elkésett már a cseresznyelégy elleni permetezés?

2023. május 23. 04:39

Mi a véleményük, elkéstem már a cseresznyelégy elleni permetezéssel?

Milyen bogár rágja a cseresznyefa leveleit?

2022. július 5. 04:36

Zöld, 1,5-2 cm-es bogarak rágják a cseresznyefám leveleit. A leveleknek szinte csak az erezete marad ép, a levél többi része már hiányzik. Mi lehet ez a kártevő?