Nemrég már foglalkoztunk olyan alap fitotechnikai eljárásokkal, amelyeket érdemes elvégeznünk az életük elején járó almafák metszése során. A következőkben néhány olyan részletre fogunk kitérni, hogy milyen hatásai vannak a téli-nyári metszéseknek a terméshozamra, illetve a gyümölcsfa élettartamára.
Miért van szükség a laikusok által drasztikusnak vélt kezdeti lépésekre a metszés során? A fent említett kérdéseket járjuk körbe a következőkben.
A frissen telepített ültetvényekre a sűrített sorközök, sövényszerű művelésmód és a maximálisan kihasznált négyzetméterek jellemzők. A termelői szemlélet megköveteli (amennyiben profitorientált vállalkozásról beszélünk), hogy az újabbnál újabb fajtákban rejlő összes termőpotenciált kiaknázzuk.
Ez nem a természet kizsákmányolását jelenti, hanem a növények igényeinek a maximális kielégítését. Mind tápanyagban, mind növényvédelemben a 100%-ot kell a termőültetvényeknek megadni ahhoz, hogy a minőség és a mennyiség folyamatos legyen az évek során.
A fiatal gyümölcsfákat ezért is oltják hosszú évtizedek óta törpítő alanyokra. Ezzel tudjuk elérni az ültetvényekben a 2-3000 tő/ha-os egyedszámot. A csemeték ültetése után a 60-70 cm-es visszametszés sokak számára meglepő lehet. Azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy később mit szeretnénk elvárni a gyümölcsfánktól.
Egy félintenzív ültetvény esetében is minimum 40 t/ha-os termésátlag az elvárható. Ez a mennyiség 40 000 kg, ami egy 4×1 m-es sor- és tőtávolság esetében 1000 db csemete/ha-os mennyiséget jelent. Tehát fánként ez a szám 40 kg termést jelent.
Logikus, hogy ekkora mennyiség eléréséhez robusztus törzsre és habitusra van szükség, amit terhelhetünk. A korai visszametszés a fatörzs vastagodását eredményezi, ami alapjául szolgál a következő 15-20 év terméseinek.
Az előző cikkben említést tettem a karcsú orsó koronaformáról, és az alsó vázágak szerepéről. Ezen koronaformának nemcsak a kialakítása, hanem a fenntartása is lényeges. A későbbiekben megvastagodhatnak a felső korona részek is, amelyeket érdemes évről évre ritkítani.
Ez a szuperintenzív ültetvények esetében is fontos. A felső koronarész sűrűsödése nemcsak a fa alsó ágemeleteinek a besötétedését eredményezi, hanem a mellette lévő sorra is káros árnyékot vet. Ez az évek során a termőrészek elhalását eredményezi.
A talajszinthez közeli ágrészek felkopaszodásához a fák túlzott magassága is hozzájárul. Az átlagosan 4-4,5 méter magas fák könnyen túlnőhetnek az optimális magasságon. Ebben az esetben nemcsak a téli időszakban, hanem nyáron is érdemes egy hajtásválogatást elvégezni.
A fiatal oltványok metszése során nem szabad elfeledkeznünk a tősarjakról. A helytelen ültetés után gyakran előfordul, hogy a csemete nemes része sarjad és egyfajta bokrosodás következik.
Ezek a vesszők később táptalajt jelentenek a szúró-szívó kártevőknek, illetve a tőközök gyomirtásakor ezen keresztül a hatóanyag bekerül a fák szervezetébe, visszavetve őket a fejlődésben.
A különböző tőközkaszák, oldalazó talajmarók által okozott sebek szintén indukálhatnak túlzott sarjképződést. A törpítő alanyoknál szintén gyakori ezeknek a hajtásoknak a megjelenése. Problémákat okozhatnak csonthéjasok esetében is, pl.: szilva, kajszibarack.
Gyakori probléma az ültetések utáni évben a vadkár kialakulása. A friss hajtások és rügyek gyakran vonzzák az őzeket, mezei nyulakat. A téli metszések során érdemes rügyre visszametszeni ezeket a sérült hajtásvégeket. Ha túlzott a törzsön megfigyelhető hámozgatások mértéke, tavasszal érdemes mésztejes törzsfestést alkalmazni a fertőtlenítés érdekében.
A törpítő alanyra oltott étkezési, illetve ipari célültetvények esetében a csemete visszametszése során törekednünk kell szuperorsó koronatípus kialakítására. Ebben az esetben már a 2-3 éves termőgallyak fognak dominálni a későbbiekben, melyeknek 20-25 cm-nél hosszabban nem szabad túllógniuk a fa törzsétől.
Ennek a koronatípusnak az előnye, hogy a rövidebb, fiatalabb termőrészekhez könnyebb a növényeknek eljuttatniuk a tápanyagot. Könnyebben megújítható a korona szerkezete, illetve jobb a napozottsága, ellentétben más extenzívebb koronatípusokkal szemben.
