Napjainkban is közismert információ, hogy a diót augusztus-szeptember hónapban metszik, azonban ez, különösen egy termő ültetvényben, nem kivitelezhető.
A dió mint mediterrán eredetű gyümölcsfaj esetében a metszési időpont megválasztása fontos kérdés. A termőre fordulás előtt optimális a nyár végén, augusztusban, szeptember első napjaival bezárólag végzett metszés, mivel ekkor a keletkezett sebek bezáródásához megfelelő időjárási körülmények állnak rendelkezésre.
Termőre fordulást követően (8. nyaras kor után) azonban a nyárvégi metszés nem kivitelezhető, mivel az a termés szürete előtt közvetlenül történne, így a termés jelentős részét a betakarítás előtt eltávolítanánk.
Helyette a legtöbb ültetvényben a termesztési technológiát úgy állítják össze, hogy a kényszernyugalmi időszak végén, január közepétől kezdik meg ezt a műveletet. A nyugalmi időszak végén már van gyökérnyomás, tehát a metszés során keletkező sebeken keresztül a gyökérből a talaj feletti részek felé áramló víz és a raktározott tápanyagok egy része távozik a növényből.
Ez az oka annak, hogy a metszés után nem lehet sebkezelést végezni, mert a sebzáró anyagot a guttáció (könnyezés) nem engedi megtapadni.
A metszés elvégzéséhez ideális a 0 ℃ feletti hőmérséklet, a növény szempontjából már aggályos a -5 ℃ alatt végzett metszés.
Gyökérveszteség léphet fel
A metszésnek kulcsfontosságú szerepe van a telepítés után, mivel a szabadgyökerű oltványok faiskolai kitermelését követően jelentős gyökérveszteség lép fel, így a telepítést követően térdmagasságban (50-60 cm) el kell metszeni az oltványokat, így a talaj alatti és feletti részek egyensúlyban lesznek, a telepítés utáni első vegetációs időben a gyökér regenerálódni tud.
A konténeres oltványok esetében ez a művelet elmarad, mivel a kiültetés során nincs gyökérveszteség. A törzsmagasság eléréséhez kettő-három évre van szükség, ez idő alatt a csúcsrügyet minden évben el kell távolítani, hogy ne záródjon termő rügyben.
Ha a csúcsrügy „termésbe zárul”, az egyik konkurens rügyből előtörő hajtás fogja átvenni a vezér szerepét, de ekkor egy görbület keletkezik. A koronaelem törésmentes fejlődése ebben az esetben nem biztosított.
Később a rázás során ennél a pontnál eltörhet a koronaelem. Ugyanez igaz a vázkarok nevelésére is. A törzsmagasság (80-120 cm – betakarító gép függvénye) elérését követően, a törzsmagasság felett 5-6 rügyet meghagyva koronába metsszük az oltványt.
A sudaras ágycsoportos korona a természetes
A dió természetes koronaformája a sudaras ágycsoportos korona, mely kialakítására a termesztés során törekedni kell. Ennek a koronaformának a legfőbb jellemzője, hogy erős, domináns központi tengelyt (sudarat) alakítunk ki.
A sudarat csak abban az esetben távolíthatjuk el, mikor legyengül. Ekkor a váza koronaforma kialakítási szabályai szerint járunk el. A koronába metszés után először az alsó ágemeletet alakítjuk ki, ahol 3-4 térben jól álló, a vízszinthez képest 40-50°-os szögben elhelyezkedő vesszőt hagyunk meg és egy másikat, mely a sudár folytatását jelenti.
Valamennyi főbb koronaelem (sudár, vázágak, gallérágak) csúcsrügyét minden egyes metszés során eltávolítjuk, amíg azokat elérjük, a „görbületmentes” következő évi növekmény kialakítása érdekében.
Az első ágemelet felett legalább 70-80 cm-rel alakítjuk ki a következőt. Termőre fordulás előtt a második ágemelet kialakítását már meg kell kezdeni. Termőkorban számos szabályt figyelembe kell venni a termőfelület kialakítása és fenntartása során.
A dió fényt kedvelő gyümölcsfaj, ezért a koronának lazának, szellősnek, fénytől jól átjártnak kell lennie. Kerülni kell a párhozamosan növekedő, a konkurens rügyekből előtörő vesszőket, a vízszintes alatti szögállású, vagy egy pontból induló (villás elágazású) koronaelemeket, továbbá a sérült, törött, beteg, kórokozó, kártevő szaporítóképletét hordozó részeket. Ezeket minden esetben metsszük le!
Ezen időszak alatt is a főbb koronarészek csúcsrügyét – amíg lehet – el kell távolítani. Fontos megjegyezni, hogy az idősebb fás részeken természetesen kialakuló zuzmóborítás nem károsítója a diófáknak, csupán a levegő tisztaságát jelzi. Ezért a zuzmóréteg eltávolítása semmilyen esetben sem indokolt.
A gallérágak a termőfelületet megsokszorozzák, dió esetében a spontán előtörő vesszők jelentik a gallérágak alapját, melyek közül válogatni kell. A koronában lévő rövidebb (maximum 20 cm hosszúságú) vesszőket mindaddig meghagyjuk, míg azok nem sűrítik el a koronát.
A rövid vesszők csúcsrügyeiből, a csúcs- és oldalrügyből is termő fajták esetében az oldalrügyekből is termés képződik, így a termésmennyiséget fokozni tudjuk.
A dió hajlamos arra, hogy egyik évről a másikra rendkívül erős hajtásokat, vesszőket hoz, ami rávastagodást jelent a koronán belül. Ebben az esetben célszerű alkalmazni a Zahn-i szabályokat, hogy a koronán belül ne boruljon fel a koronarészek közötti hierarchia.
A Zahn-i szabályok azt jelentik, hogy az oldalelágazás nem lehet vastagabb, mint a hozzá tartozó központi tengely vastagságának fele, 2/3-a. Metszés után a nyesedéket célszerű a kisebb ültetvényben összegyűjteni, lezúzni, komposztálni. Nagyobb felületű ültetvények esetében az ültetvényben lezúzhatjuk, vagy energetikai célokra hasznosíthatjuk.
Termőre fordulás előtt érdemes minden évben metszeni a dióültetvényt, a minél gyorsabb termőfelület kialakítás érdekében, termőre fordulást követően viszont kettő-, három-, vagy négyéves metszési fordulót alkalmazhatunk, ami annyit jelent, hogy ugyanahhoz a fához minden második, harmadik vagy negyedik évben térünk vissza.
dr. Bujdosó Géza
MATE, KERTI, Gyümölcstermesztési Kutatóközpont, Budatétény-Érdi Kutatóállomás
Lefler Péter
Biokontroll Hungaria Nonprofit Kft.
dr. Mendel Ákos
MATE, KERTI, Gyümölcstermesztési Kutatóközpont, Ceglédi Kutatóállomás
A cikk az Agrofórum újság gyümölcstermesztőknek szóló különszámában jelent meg. KATTINTSON!
(Fotó: Waldemar Zielinski/Pixabay)
