Egy alacsony törzsű, 4-5 vázágból és gallérágakból álló nyitott koronát alakítanak ki. Azért ez a faalak terjedt el leginkább, mert ez áll a legközelebb a kajszi természetes formájához. A kajszi ugyanis tipikusan mezotóniás növekedési jellegű, azaz nem nevel határozott központi tengelyt (mint például a cseresznyefák), hanem olyan ágrendszere van, amelyben a különböző szögben álló ágak hasonló erősségűek és dominanciájúak, a korona természetes formában (alakítás nélkül) bokorszerű alakot vesz föl. Ez a tulajdonsága már fiatal korban megmutatkozik (1. kép).

A nyitott faalaknak viszont megvan az a hátránya, hogy eléggé terebélyes, helyigényes. 5×3 méteres sor- és tőtávolságnál sűrűbbre nemigen érdemes telepíteni. Esetleg a kisméretű koronát nevelő fajtáknál, mint például a ’Kioto’, tervezhetünk ettől sűrűbb térállást. Ha intenzívebb, nagyobb tőszámú ültetvényt szeretnénk a kajsziból, annak reményében, hogy gyorsabb lesz a termőre fordulás, és hamarabb térül majd meg a beruházás, akkor kisebb helyigényű, központi tengelyes fákat alakíthatunk ki. Ennek egyik változata a karcsú orsó.

A karcsú orsó kialakítása

A karcsú orsó faalakot eredetileg az almára dolgozták ki. Lényege, hogy 4×2 méteres, vagy ettől egy picit szűkebb sor- és tőtávolságra telepítve olyan fákat nevelnek, amelyeknek van egy határozott központi tengelyük, és alul egy vázág emeletük. A fákat 2,5 méter magasra nevelik, és termőkorban kúp alakúak. Az intenzív almaültetvényekben ma is ez az egyik legelterjedtebb faalak. Miután bevált és elterjedt az almásokban, más gyümölcsfajokra is igyekeztek adaptálni a karcsú orsót. Már kezdetben tudni lehetett azonban, hogy minden gyümölcsfajnál egy kicsit más módszerekkel kell dolgozni a siker érdekében, sőt a fajon belül a fajták eltérő tulajdonságait is figyelembe kell venni.

A kajszifajták eléggé különböző növekedési jellegűek, már ami a természetes elágazási szöget illeti, mert a „bokor” természet mindegyikre jellemző. Mindegyik fajtából megpróbálkozhatunk karcsú orsót kialakítani, de csak támrendszer mellett és gondos alakító metszéssel. Suhángból, koronába metszéssel érdemes indítani, a telepítés utáni első tavasszal, 40-50 cm-es törzsmagasságot kalkulálva. Ezután, már az első nyáron gondos zöldmunkával kell alakítani a fákat. A központi tengelynek való hajtást folyamatosan hozzá kell kötözni a támaszhoz, hogy függőlegesen nőjön (csak lazán, hogy később ne vágjon be), az oldalelágazásokat pedig le kell szorítani, hogy lapos szögállásban fásodjanak meg.

Ez történhet lekötözéssel, vagy lesúlyozással. Ha túl sok oldalelágazás van, azokat ki kell ritkítani. Végső soron 3-4 vázága lesz a fánknak, ezek alul, közel egy szintben fognak elhelyezkedni. A további években is folytatni kell az alakító metszést, a vázágak lekötözésével, majd rendszeres visszametszésével. A központi tengely függőleges növekedését és dominanciáját kikötözéssel, valamint a konkurens hajtások eltávolításával biztosítani kell. A tengelyen nem nevelünk erős elágazásokat, csak termőrészeket. A kajszinál ezek vesszők és 2-3 éves gallyak, amelyeket már hajtás korukban érdemes leívelni a vízszintes alá, hogy ne nőjenek erősen, hanem teremjenek. A SZIE Gyümölcstermő Növények Tanszék kísérleti ültetvényében, Soroksáron is van egy sor, amelyben kajszi karcsú orsót alakítottunk ki. A fákat az itt leírtak szerint neveltük (2. kép).

Az almaültetvényekben a karcsú orsókhoz gyenge növekedésű alanyokat használnak. A kajszinak nincsenek üzemi körülmények között jól használható gyenge növekedésű alanyai, de a szilva alany kismértékben mérsékli a kajszifák növekedését, így ezt használhatjuk az intenzív ültetvényekben. A kísérleti ültetvényünkben készült képen ’Fehér besztercei’ szilva alanyon álló, ’Gönci magyar kajszi’ fajtájú fák láthatók, harmadik nyaras korban, zöldmetszés után. Ha szilva alanyt használunk, meg kell győződni róla, hogy a telepíteni kívánt fajták jól együtt élnek-e vele, a kajszifajták és a szilva alanyok között ugyanis előfordul inkompatibilitás.

Olaszországi és ausztriai módszerek

Az innovatív kajszitermesztők kevéssel az ezredforduló előtt kezdték el üzemi körülmények között is kipróbálni ezt a faalakot, a világ különböző pontjain. Manapság leginkább Olaszország északi részén és Ausztriában találkozhatunk vele.

Olaszországban Imola környékén több olyan ültetvény is van, amelyekben a nyitott faalakú művelési rendszerek mellett, a karcsú orsó is megtalálható (3. kép).

A sor- és tőtávolság 4×2 méter. Már telepítés előtt elkészítik a huzalos támrendszert, és minden fa mellé egy bambuszrudat tesznek. Rendszeres, gondos metszéssel alakítják a fákat, amelyek a 3-4. évtől már teljes termést adnak. A termésberakódás csökkenti a hajtásnövekedés intenzitását, de a fákban még így is nagy a növekedési kapacitás. Ezért a vázágakat és a központi tengelyt rendszeres, erős visszametszéssel kell kordában tartani. Emellett nem szabad hagyni a koronát elsűrűsödni, hogy a belső részeken is jó legyen a fényellátottság. A fák fenntartása tehát évente legalább kétszeri metszést igényel, de lehet többször is. A karcsú orsó tehát hagyományosan egy alsó vázágemeletből és egy függőlegesen álló központi tengelyből áll. Ezen a vázszerkezeten helyezkednek el a termővesszők és a termőgallyak (4. kép).

Vannak azonban olyan ültetvények, amelyekben a fákat másként kezelik. A központi tengelyt nem metszik vissza, hanem a fa 2-3 éves korában leívelik, és hozzá kötözik a huzalos támrendszerhez (5. kép).

Ezzel a szakmai fogással visszametszés nélkül le lehet csendesíteni a fák magassági növekedését. A leívelés után a nyeregponton törnek elő erőteljes hajtások, amelyeket szintén nem vágnak vissza, csak kiritkítják azokat. Később, ha túl magasra törnek, le lehet ívelni őket a másik irányban. Ez a módszer a kajszi természetes termőív-képződési hajlamát használja ki, amit más faalakoknál is hasznosíthatunk. Az így kialakított fákat a későbbiekben már nem biztos, hogy nevezhetjük karcsú orsónak, de a név nem is lényeges, az a fontos, hogy jól termő és jól kezelhető ültetvényünk legyen.

Ausztriában a hagyományos kajszi művelési rendszerek mellett szintén sokfelé láthatunk kisméretű orsó koronákkal kialakított intenzív ültetvényeket. Ezeket ott többnyire „vertiko” névvel illetik. Szilva alanyon, egyedi karós támasz mellett, 4×2 méteres térállásban nevelik a fákat (6. kép).

A Duna mentén sokfelé a tájkép meghatározó részei az ültetvények, amelyekben a kajszi mellett almával és szőlővel is foglalkoznak (7. kép).

Jövedelmezőség a középpontban

A csonthéjas gyümölcsfajok közül a kajszinál kezdődött el legkésőbb az intenzív művelési rendszerek fejlesztése. Sokfelé még mindig óriási méretű, alig kezelt fákon történik a termesztés. A kiváló és egyöntetű minőség, az alternancia elkerülése, a kézi munka hatékonyságának javítása és a jövedelmezőség érdekében azonban itt is el kell mozdulni az intenzitás irányába. Úgy, ahogyan az a többi gyümölcsfajnál is megtörtént. Hosszabb távon a főkönyvi kivonatok fogják megmutatni, hogy melyik művelési rendszereket és faalakokat tekinthetünk bevált megoldásnak. A fő cél ugyanis a jövedelmezőség.

Ha sűrűbb ültetvényeket létesítünk, valószínűleg korábban fordul termőre az ültetvény, hamarabb hoz pénzt, de nagyobb a beruházási költség és a munkaerő igény. Emellett a gyümölcsfaj (és a fajták) biológiai jellemzőit is figyelembe kell venni, amikor azon gondolkodunk, hogy milyen művelési rendszert alakítsunk ki. Minden gyümölcsfajnál megvan az intenzitás fokozásának az észszerű határa. Vannak, akik feszegetik ezeket a határokat. Észak-Olaszországban egy-két helyen láthatunk olyan fiatal ültetvényeket, amelyekben a fent említetteknél még sűrűbbre, a sorokon belül 1 méterre ültetik a fákat, és szuper orsókat alakítanak ki a kajsziból (8. kép). Néhány év múlva meglátjuk, hogy ezek hogyan válnak be.

Svájcban egy innovációs program keretében sokféle faalakot, művelési rendszert próbáltak ki kajszi kísérleti ültetvényekben. 15 éven keresztül vizsgálták a különböző sövény, központi tengelyes és nyitott formákat, azok kialakíthatóságát, termőképességét, gazdaságosságát. A program eredményei alapján most elsősorban a kompakt vázát ajánlják a Svájcban létesítendő korszerű kajsziültetvények számára. Ez nem igényel támrendszert, könnyen kialakítható és gazdaságosan üzemeltethető. A svájci tapasztalatok azt mutatták, hogy a karcsú orsó korábbi termőre fordulása nem kompenzálta a nagyobb beruházási és fenntartási költséget.