Szakcikkek

Az idei nem egy „gombás” évjárat a napraforgótáblákon, de…

Agrofórum Online

Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne találnánk gombafertőzés miatt barnuló, száradó napraforgótányért. Ráadásul mindez sokszor jár együtt olyan tünetekkel, amelyek igazán nem mondhatók szokványosnak. Ilyen például a levélnyeleken, esetleg beteg tányérokon megjelenő fehér hab, a beteg szövetek közül kibuggyanó, bőven folyó váladék. Ezeket a tüneteket azok a növények produkálják, amelyek rizópuszos tányérrothadással (Rhizopus spp.) fertőződtek.

A napraforgót több fajuk is betegítheti. Közös jellemzőjük, hogy kifejezetten melegkedvelő gombák, kedvező számukra a meleg, hőségnapokkal tarkított nyári időjárás, a harminc fok feletti hőmérséklet. A növényeket általában rovarkártétel (rovarrágás, poloskaszúrás) helyén fertőzik meg, ennek nyomán indul meg a növényi részek rothadása. Ennek során a szövetek között „túlnyomás” keletkezik, amely miatt bőséges váladék jelenik meg a felületen, de ez sok esetben jár együtt fehéres színű „hab” megjelenésével, amely kisebb nagyobb csomókban látható a beteg részeken (1.-2. kép).

1. és 2. kép: Rizópuszos fertőzés miatt képződött „hab” a napraforgónövényen

Ennek érdekessége, hogy enyhén alkoholos, amit a folyadék vagy hab édeskés illata is elárul. A fertőzés következménye a növényi részek száradása, ugyanis a rothadási folyamat végén – szemben az egyéb tányérfertőző kórokozókkal – a beteg tányér nem esik szét, hanem beszárad (3. kép). A rizópuszos fertőzés könnyen összetéveszthető a szürkepenészes szár- és tányérrothadással, ahhoz hasonlóan a tányéron gyakran jelenik meg szürke penészgyep. Meleg és száraz évjáratokban szinte mindig találhatunk rizópuszos töveket a napraforgótáblákon, de az okozott terméskiesés általában nem jelentős.

3. kép: A rizópusszal fertőzött napraforgótányér gyakran keményre szárad

Az említett alkoholos váladék rendkívüli módon vonzza a környék rovarvilágát, azokon gyakran – szinte izgalmi állapotban – együtt táplálkoznak legyek, darazsak, házi és vadméhek, valamint egyéb rovarok (4. kép).

4. kép: A betegség miatt ürülő, enyhén alkoholos váladék nagy népszerűségnek örvend a rovarok körében

Ez a könnyen elérhető táplálékforrás gyakran áldozatokat is kíván, nem ritka, hogy a ragacsos folyadékba ragadt, elpusztult rovarokat, köztük akár házi méheket is találhatunk (5. kép).

5. kép: A ragacsos váladék sok rovar pusztulását okozhatja

Ha a napraforgótáblákat járva szokatlanul erős rovarzúgás ütné meg a fülünket, érdemes a fenti tüneteket és a felajzottan táplálkozó rovarokat keresnünk. Érdekes, gyakran megmosolyogtató látványban lesz részünk!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kverneland: innovációk, amelyek új korszakot nyitnak a professzionális mezőgazdaságban

2025. december 17. 14:10

A Kverneland idei újdonságai a műtrágyaszórástól a vetésen át a permetezésig minden területen új mércét állítanak: nagyobb precizitás, kisebb környezeti terhelés.

A komposztról derült ki szenzációs újdonság – eggyel több ok, hogy bajlódjunk vele

2025. december 17. 13:10

A talaj tápanyagtartalma, szerkezete szempontjából nagyon hasznos anyag a komposzt. Úgy tűnik, növényvédelmi szempontból is vannak kedvező tulajdonságai.

Fliegl SteerX – a fordulékonyság új dimenziója

2025. december 17. 09:10

Az új, elektronikus SteerX kényszerkormányzás kitágítja a tengelykormányzás határait, mivel a rendszernek már nincs szüksége mechanikus kapcsolatra a vontató és vontatmány között.

A fák nem felejtenek: miért baj a téli sózás?

A téli sózás súlyosan károsítja a városi fákat. Mutatjuk a korszerű, környezetbarát megoldásokat, amelyek a közlekedést is biztonságosabbá teszik.

Egy hihető ígéret: a Huminisz-technológia 13,9% többletet eredményezett kukorica, napraforgó és szója esetében 8 év átlagában

2019. május 31. 09:01

A Huminisz Kft. technológiájának használata 8 év átlagában kukorica, napraforgó és szója esetében 13,9 százalékos terméstöbbletet eredményezett. Ez kifejezetten magas értéknek számít, különösen, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a megtérülési mutató ezeknél a kultúráknál átlagosan 4-5-szörös.

SAATEN-UNION: márciusban kiszállítjuk a már megrendelt vetőmagot

2020. március 25. 15:22

Tavaszi vetőmagokból további szabad készletek állnak rendelkezésünkre, és a megrendeléseket rövid határidővel teljesítjük.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei

2019. november 13. 13:47

A drótféreg és cserebogár pajor fertőzöttséggel a jelenlegi helyzetben hosszabb távon, így 2020- évben is fokozottan számolni kell, ezért minden eszközt fel kell használni az imágó- és lárvakártételek csökkentése érdekében.

Fókuszban a tányérvédelem

2024. július 21. 16:10

A levél- és szárvédelem után a tányér védelmére is kellő hangsúlyt kell fektetni.