Szakcikkek

Bolhakártétel? Repcében? Tavasszal?

Agrofórum Online

Igazán nem állíthatjuk, hogy a tavaszi időszak jellegzetes kárképe lenne repcében a nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala) kártétele. Azt pedig végképp nem mondhatjuk, hogy az olyan mértékű is lehet, amely akár az érintett növény pusztulásához is vezethet.

Egy növényen több, akár 5-6 db nagy repcebolha is károsított egyidejűleg

Ennek ellenére sikerült egy olyan táblaszegélyre akadnom, amelyben növényenként több kártevőt is találtam (1. kép), ahol a más okok miatt szenvedő, növekedésükben, fejlődésükben elmaradt növényeket erős bolhakár érte.

2.-3. képek: A száron és a levélnyeleken látható mély rágásnyomok is a kártétel részét képezik

Ez alatt azt kell érteni, hogy a szárakon, a levélnyeleken számtalan egymás mellett sorakozó, mélyre hatoló rágásnyom (2.-3. kép), a leveleken pedig nagyszámú hámozgatás volt látható (4. kép).

A levél foltszerű hámozgatása jól ismert, tipikus kártételi tünet

A kártétel, a sérülések súlyossága akkor látszik igazán, ha egészen közelről nézzük meg őket (5.-6.-7. kép). A területet járva látványos volt, hogy miközben a gyengült növényeken bőségesen találhattam a kártevőből is, és a kártételből is, az egészséges, akár a közvetlen tőszomszédságban lévő egészséges, kellően fejlett növényeken szó szerint egyetlen egyet sem.

5-6. képek: A szár sérülései nagyításban
A levélen hámozgatott foltok közelről

Számomra a kártétel legnagyobb érdekessége az, hogy ilyen korán találkozhattam vele. A nagy repcebolha egynemzedékes faj, amely lárva alakban telel a repce levélnyelében, esetleg szárában. A fejlődése a szakirodalom szerint májusra jut el odáig, hogy kirág a növényből, a talajban bábozódik, majd imágóvá fejlődik. A bemutatott felvételek azonban csak pár napja, március 31-kén készültek! A dolog tanulsága, hogy a vártnál korábban is megjelenhetnek a kártevő új nemzedékének egyedei, amelyek bár szántóföldi növénykultúrákban nem tudnak már érdemleges károkat okozni ebben az időszakban, de azért nem árt rajtuk tartanunk a szemünket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bőséges a kínálat, de közel sem mindegy, hogy melyiket választjuk!

2025. május 31. 14:10

Csírázóképesség, tisztaság, csomagolás – 22 hónapos retekvetőmagot vizsgált a Nébih, meglepő eredményekkel és tanulságokkal.

Szódabikarbóna gyomok ellen: természetes megoldás

2025. május 31. 13:10

A szódabikarbóna környezetbarát gyomirtóként is bevethető – főként járdák repedéseiben és térkövek között bizonyul hatékonynak.

Precizitás, hatékonyság, Kubota: előtérben az XTA 2420 ültetvény permetező

2025. május 31. 10:10

A Kubota XTA 2420 új szintre emeli az ültetvények növényvédelmét – kompromisszumok nélkül, precízen és környezetkímélően.

Szivarsodró bogarak a körtefákon és a szőlőn

2025. május 31. 08:10

Tavasszal látványos kártételt okozhat a szivarsodró eszelény a gyümölcsösökben, ám idejében észlelve hatékonyan visszaszorítható.

Már 18 hónapos mélyponton van a búza ára

2023. március 9. 07:34

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Tovább drágult a búza a héten

2025. február 8. 09:10

Európában a malmi búzáért 0,9 százalékkal, a kukoricáért 0,2 százalékkal, a takarmánybúzáért 0,3 százalékkal adtak többet, a repce árszintje pedig 0,5 százalékkal emelkedett.

Az árvakelések növényvédelmi jelentősége

2022. augusztus 24. 11:32

Mindenképpen célszerű megakadályozni, hogy az árvakelések - még ha ebben az évben a szokásosnál kisebb mértékben jelentek is meg - kórokozók és vírusvektor kártevők rezervoárjává alakuljanak.

A repce korai vetésének veszélyei

2023. szeptember 18. 05:40

Az utóbbi években egyre inkább terjed a gazdálkodók körében a repce olykor szélsőségesen korai, akár augusztus közepén történő elvetése, amely azonban több szempontból is súlyos kockázatokat rejt magában.