A miérthez induljunk kicsit messzebbről. A kukorica molykártevőinek mindkét faja komoly veszélyt jelent az állományra, mind a gyapottok-bagolylepke, mind a kukoricamoly. Volt idő, amikor úgy tekintettünk ezekre a kártevőkre, mint amelyek közül valamelyik biztosan károsítani fog.
Ha meleg, netán hőségnapokkal tarkított és száraz az időjárás, akkor a gyapottok-bagolylepke, ha melegebb, ám párásabb, csapadékosabb az időjárás, akkor a kukoricamoly, de vagy az egyikük, vagy a másikuk károsít. Mostanra ez mintha kissé átíródott volna, összemosódtak ezek a keretek és egy adott évjáratban akár mindkét kártevő is nagy egyedszámmal lehet jelen egyetlen táblán belül is.
De, koncentráljunk most kizárólag csak a kukoricamolyra! A kártevő lárvája telelésre a kukoricaszár alsó ízközeibe vándorol, ott vészeli át a téi időszakot. Jól bírja a hideget, az esetleges nedvességet is, de a sértetlen szárrész sokszor egyébként is nagyon hatékonyan védi meg őket ezektől a hatásoktól. A lárva az eredményes áttelelést követően ebben a szármaradványban fog bábozódni, majd imágóvá fejlődni. Innen indul tehát a következő évi fertőzés, így egyáltalán nem mindegy, mennyi lehetőséget hagyunk erre azzal, hogy a kukoricatarlót nem műveljük, a szármaradványokat nem forgatjuk le, nem aprítjuk fel. Ezért is veszélyes kezeletlenül hagyni ezeket a területeket (1.-2. kép).
Ha ilyen, még érintetlen „száras” táblán lárva után kutatnánk, a magasabban hagyott – vagy maradt – kukoricaszárakban keressük őket. A legtöbbször a talajszinttől számított második szártagban fogjuk őket megtalálni, de ez nem zárja ki azt, hogy akár a legalsóban is teleljen belőlük. Árulkodó jel a kis kerek lyuk (3.-4. kép), amelyen keresztül a lárva berág, de ezt sokszor csak akkor fogjuk meglátni, ha a szárat ölelő levélhüvelyt eltávolítjuk.
Az ilyen töveket széthasítva, ha nem is minden esetben, de gyakran fogunk találni még élő (5.-6.-7. kép), vagy a téli mortalitás áldozatává vált egyedeket (8.-9. kép).
Az eredményesen áttelelő lárvák számát gazdálkodóként a szármaradványok minél hatékonyabban felaprításával és talajba forgatásával tudjuk befolyásolni. Azonban akármilyen jól is csináljuk ezt, nem fogunk tudni a talajmunkák során minden egyes szárdarabot felaprítani, amelyben molylárva készül a telelésre. Ezért már a betakarításnál érdemes odafigyelni a meghagyott tarló magasságára, az állva maradó, megdöntött szárú táblarészekre.
Ha a területen nem maradnak a 10. képen látható, két szártagnál magasabb szármaradványok, máris sokat tettünk az áttelelő egyedszám csökkentése érdekében. A következő évi védekezésünk itt kezdődik, érdemes erre figyelmet fordítani!
